Jött egy előember múltkor a központi ivóba. Első látásra nem volt vele semmi baj, a magyart is beszélte, fogyasztott, kérdéseket tett fel, első két kezét is igénybe vette a szerszámhasználathoz.
Aztán odalépett a játékautomatához, és kapcsolgatni kezdte. Ekkor vettem észre, hogy nem innét érkezett, hanem a hülyevilágból, ahol a billentyű sivár nyomogatásával mennek el életek. Néztem a fiatalt – rágógumi volt a szájában (tátott szájjal rágta) –, borzasztóan el volt telve magával, s időnként ismeretlen okból latinosan ringatózni kezdett.
Szántam az embert, de többet nem tehettem érte – ugyan mit tehetnék? –, szó aligha jut el hozzá (hangosan csámcsogta a rágógumit, később átváltott a szotyolára), az is látszott rajta, hogy kész, megalkotott véleménye van a világról: vannak a hülyék, no meg a naprakész szotyolarágók. Például ő.
A pilvaxosokra gondoltam, a nyugatosokra, meg azokra, akik elölről nézik a világot – látott-e már, hallott-e már ilyenekről az említett gondolkodó, megrajzoltatta-e vele annak idején a fantomrajzot az óvónő. Vagy csak a cumit dugták be a szájába?
Kirívó és emlékezetes volt a látvány, nekem fájt a tenyérbe mászó játékautomatás – kalkuttai Boldog Teréz talán jobban megoldotta volna a helyzetet, de én csak néztem a magával eltelt embert. Milyen jól elvan magával! Hogy dőzsöl a semmivel!
Az a nagy baj, kedveseim, hogy tele vagyunk szotyolázó idiótákkal, akik a Szózatot sem tudják elénekelni, a Műcsarnokról meg csak annyi maradt meg bennük, hogy ott nagy műbalhé lesz. Itt tart a magyar valóság. Meg a gőgös miniszterelnöknél, aki teli szájjal hirdeti a népszavazás kettős nemjét, és ismételgeti a rég elhervadt KISZ-igéket, amelyektől csak ő lett több. Anyagilag.
origo.hu
Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja
