A nyugati civilizáció embere a történelem során nemegyszer éreztette lenézését, vélt magasabbrendűségét a szegény és távoli országok „vad” lakosaival szemben. A két világ között meglévő különbség, az ebben rejlő igazságtalanság a – sokaknak legföljebb csak az utazási irodák csalóka hirdetéseiből ismerős – messzi országokat sújtó háborúk vagy katasztrófák idején a legszembetűnőbb. Ezeknek a térségeknek tragédiák nélkül aligha lenne esélyük arra, hogy a világ figyelmének középpontjába kerüljenek. A napi egy dollárért mindenre kész munkaerő – leginkább csak az európai üzletek árain lemérhető – teljesítménye senkit sem érdekel. S ha a szökőár nem pont azokat a területeket sújtotta volna, ahol külföldiek tízezrei töltötték éppen szabadságukat, lehet, hogy a hatalmas pusztításról szóló beszámolók és képsorok hamar kikerülnek a CNN vezetői hírei közül.
Szakértők mindjárt a párját ritkító természeti csapás bekövetkezte után felhívták a figyelmet, hogy a katasztrófákat követően a pszichikai megterhelés egyes túlélőkből érthetetlen, agresszív viselkedést válthat ki. Mással nehéz is lenne megmagyarázni, miként fordulhatott elő, hogy alig néhány perccel a pusztítás után hat Srí Lanka-i férfi brutális kegyetlenséggel megerőszakoljon egy, a szökőárból épphogy megmenekült fiatal lányt. Ugyancsak nehéz ép ésszel felfogni, miért szaporodtak el a hasonló esetek a túlélőknek felállított táborokban is, ahol pedig az összezsúfolódott emberek sorsa alig különbözik: mindannyian elveszítettek mindent, ami fontos volt eddigi életükben. Nem ritka az sem – számolnak be róla a helyszínen lévők –, hogy saját fiaik, lányaik elvesztését követően egyes családok önkényesen ragadnak magukhoz árván maradt gyermekeket. Többségük az elveszített családtag után maradt űrt próbálja így betölteni, de vannak, akik csak a remélt segélyek miatt rángatják magukkal a kisdedeket, majd eltaszítják őket. S akadnak olyanok is, akiknek egészen más terveik vannak a gyermekekkel. A sok ezer árva földjévé vált Délkelet-Ázsia ugyanis a természeti katasztrófát követően a pedofilok és felhajtóik Mekkája is lett egyben. Nemrég elterjedt a hír, hogy Phuket szigetének kórházából egy európai külsejű férfi elrabolt egy sérült stockholmi kisfiút. A riadó végül vaklármának bizonyult, a srác megkerült. Egy rokonait elvesztett helyi gyerek eltűnése azonban aligha keltett volna ekkora vihart a sosem látott zűrzavarban.
A dél-ázsiai nőkkel, gyerekekkel, kiszolgáltatott emberekkel szemben elkövetett erőszakcselekmények hallatán többen barbárnak titulálták a távoli országok lakóit, noha épp az európai túlélők szögezik le egybehangzóan, hogy igen nagy felelőtlenség ilyen messzemenő következtetéseket levonni sok ezer kilométerre a tragédia helyszínétől pusztán a televízióra hagyatkozva. Sőt a legtöbb külföldi arról számol be, hogy a helyi emberek segítőkészsége s a lassacskán csörgedező segélyek miatt érzett hálája szinte nem ismer határokat. Aligha akad olyan hely a világon, ahol ne élnének együtt jó és aljas emberek – vonják meg legtöbben a katasztrófa utáni történések mérlegét, mi több, néhányuk szerint a szóban forgó térségben az előbbiek vannak feltűnő többségben.
A szerencsésebb országok lakói tapasztalat híján ráadásul nem tudhatják, hogy környezetükből vagy éppen saját magukból milyen reakciókat váltana ki egy hasonló csapás.
A hatóságok továbbra is több ezer nyugati turista után kutatnak, s félő, hogy az emberi tragédiákból Európában is sokan próbálnak meg hasznot húzni. Bár a listák elvileg titkosak, a svéd és a német rendőrség nap mint nap hírt ad olyan európai bűnözők tetteiről, akik e tragédiát igyekeznek kihasználni. Néhány svéd családot például zsarolni kezdtek szeretteik nevét emlegetve, velük kapcsolatos információkat ígérve, máshol pedig kifosztották azokat a lakásokat, amelyeknek tulajdonosai már biztos, hogy sosem térnek haza a téli pihenésük célpontjául választott egykori földi paradicsomból.
origo.hu
Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja
