Fiskális szégyen

Rövid időn belül két uniós intőt is bezsebelt a Gyurcsány-kormány: az Európai Bizottság tavaly decemberben azért marasztalta el hazánkat, mert a testület szerint nem voltak elég hatékonyak azok az intézkedések, amelyeket a magyar kabinet hozott az államháztartási deficit lefaragására. Ma pedig ugyancsak a nagy hiány miatt duplázta meg korábbi elmarasztalását az EB, amely szerint az unión belül a legnagyobb gondot Magyarország és Görögország költségvetésének a hiánya okozza. Mellesleg a két sereghajtó tagország – ezek egyike hazánk – rövid távon is komoly gondok elé néz, állítják Brüsszelben. A két negatív tartalmú állásfoglalás között persze annyi a különbség, hogy az első „elmeszelés” a többi között további konszolidációs intézkedések meghozatalát sürgette, míg a friss jelentés már nem is nógatja a kormányt erre a korrekcióra: azt majd maga az EB végzi el. Vagyis az új hiánytervet immár nem Budapest, hanem Brüsszel készíti el. Ez azért már több mint szégyen.
A helyzetet alátámasztandó: a Fitch Ratings hitelminősítő a forintadósság-leértékelés után az idén a magyar szuverén devizaadósságot is leminősítheti. Nyugaton amúgy két veszélyforrást emlegetnek: a szóban forgó, magas államháztartási deficitet és az egyre dagadó államadósságot. Előbbihez tartozik, hogy a Magyar Nemzeti Bank szerint a büdzsé tavalyi hiánya akár hat százalék fölé is kúszhat az uniós statisztika alapján – ez pedig egy újabb elvesztegetett évet jelent az euró bevezetésével kapcsolatosan. Azt pedig zárójelben tesszük hozzá: eddig az MNB pontosan „lőtte be” a költségvetési hiány alakulását. Úgy tűnik, a Gyurcsány-kabinet fiskális tettekben jogutódja a Medgyessy-kormánynak: a saját vállalásait sem tartja be. Ez pedig két szempontból gond. Részint, mert hazánk egy nemzetközi értelemben hitelvesztett országgá válhat – vagy már az is. Másrészt mi állampolgárok sem tudjuk, hogy mi igaz abból, amit a kormány mond. Például elhihetjük-e azt, hogy az idei költségvetés valós adatokra épül, hiszen a múlt esztendő produktumai – a háromszor módosított deficitcél, a folyó fizetési mérleg hiánya, a reálbérek példátlan csökkenése, a magas infláció, a folyamatosan emelkedő munkanélküliség, a négy megszorító csomag és az euró bevezetésének kitolása – bizony azt a látszatot keltik, hogy semmi sem az, mint aminek látszik.
Ráadásul – egyébként ezért aggódunk a legjobban – Magyarországon egy közgazdasági értelemben paradox helyzet alakult ki. Miközben ugyanis a fiskális politika túlságosan laza (lásd: EB-elmarasztalás), addig a monetáris politikának szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy a szituációt valahogy kontrollálja. Jelenleg ezt szolgálja a magas kamatszint és az erős forint.
Bármilyen furcsán hangzik is, a költségvetési politika kordában tartására pillanatnyilag nincs más mód. Pontosabban lehetne: kemény visszafogásokkal, az állami pazarlások megszüntetésével, valódi adóreformokkal és az államháztartási rendszerek átalakításával korrigálni lehetne a pályát. Jövőre azonban országgyűlési választások lesznek, így nem lesz bátorsága-ereje a kormánynak ehhez. Viszont ennél is aggasztóbb, hogy a nagyszabású terveket (autópálya-építés) a büdzsé számára kockázatos konstrukcióval, a magántőke bevonásával fedezi le a kormány – ez további évtizedekre adósítja el a költségvetést, s az adófizetőket. Eközben persze az uniós normáknak is meg kell felelnie, úgyhogy valódi reformok helyett nem marad más hátra, mint a trükközés. Csak nehogy Churchill-szindrómába essen a Gyurcsány-kormány: nagy kapkodásában még a saját maga által kozmetikázott adatoknak sem fog majd hinni.