Romániában a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején már folytak kísérletek a cianidos technológia kiváltására. Az állami tulajdonú nagybányai Bányászati Kutató- és Tervezőintézet kutatásait pénzhiányra és politikai okokra hivatkozva leállították az előző évtized elején. Az intézetet azóta privatizálták, az új tulajdonos – némi politika akadékoskodás után – az egykori alkalmazott: egy erdélyi magyar vállalkozó lett. Szász Györggyel az volt a baja a román titkoszolgálatnak, hogy „idegen kézbe kerül” a térség altalajkincseinek nyilvántartása, de Szász végül mégiscsak megvásárolhatta az időközben végletesen eladósodott vállalatot. A romániai magyar üzletember tavaly elindult partnereket keresni a félbehagyott kísérletek folytatására, s a dolgok jelenlegi állása szerint – ha az Európai Unió Life alapjához beadott pályázatot is pozitívan bírálják el – másfél éven belül piacképes lehet a ciánt kiváltó technológia. A világban jelenleg úgynevezett alkálicianidokkal, vegyi úton vonják ki az aranyat a bányák meddőjéből, ezt a nagyon mérgező technológiát kellene valamilyen más, a környezetet kevésbé terhelő oldószerrel kiváltani.
Évtizedekkel korábban a kibányászott aranyat mechanikus módszerekkel mosták ki gazdag fémtartalmú kőzetekből, ám a műszaki fejlődés lehetővé tette, hogy a kevésbé dús aranytartalmú kőzetből vegyi úton kivonják a nemesfémet. A technológia lényege, hogy a kőzetet megőrlik, különböző vegyületekkel kezelik, hogy az arany kiváljék a kőzetből. A keletkező komplex vegyületből aztán kivonják a tiszta aranyat, és tárolókba vezetik a cianidokban és nehézfémionokban gazdag zagyot. A zagy elméletileg ártalmatlanítható, és így zárt rendszer hozható létre, ám gátszakadás esetén kijut a méreg a környező folyók vizébe.
A nagybányai intézet felmérése szerint csak Máramaros megyében nyolc zagytározó jelent potenciális veszélyt, háromszáztizenegy üzemelő vagy felhagyott meddőhányó okozhat gondot a cianidos technológiát alkalmazó, aranyra éhes vállalkozásoknak.
Az öt évvel ezelőtti zagyömlést több környezetkárosító ciánszennyezés követte, ezért az Orbán-kormány a környezeti károk enyhítésére és az érintett folyók élővilágának rehabilitálására létrehozta a Tisza–Szamos Kht.-t. A nemzetközi környezetvédelmi fórumokon is szakmai tekintélyt szerző társaságot a jelenlegi hatalom megszüntette és beolvasztotta Ár- és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht.-be. Az új intézmény különleges projektjeinek irodavezetője, Morvay Kálmán felkarolta a nagybányai kutatások ügyét, és tavaly megpróbált támogatót keresni a magyar környezetvédelmi minisztériumban, ahol – finoman szólva – nem értették meg az ügy fontosságát. A magyar környezetvédelem különben 2000-ben sem volt teljes mértékben ura a helyzetnek: a szennyezés tényéről a román környezetvédelmi hatóságok hamar értesítették a magyarokat, ám az angol nyelvű dokumentum fordításának hibája miatt pár napig cián helyett „gyanta az iszapban” esetnek gondolták a szennyeződést.
A magyar illetékesek tavaly még az EU-s pályázat előkészítésére sem adtak pénzt annak ellenére, hogy környezetvédelmi tervekhez járna a másfél millió forintos pályázat-előkészítő támogatás. A hatóságok elutasítása ellenére összeállt egy román–magyar konzorcium, melyben a nagybányai kutatók mellett a magyarországi Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézet, valamint kisebb magyar szakértői intézmények kaptak helyet. Az egymillió-kilencvenezer eurós költségvetésű terv pályázata átment az első szűrőn, a végső döntés májusra várható. A kutatók a teljes költségvetés felét remélik az uniós alapból.
Az európai bányászati szervezetek szövetsége, vagyis az Euromines statisztikája szerint Románián kívül három országban is (Svédország, Spanyolország és Törökország) működik ciánalapú aranykiternelés, azok a vállalatok vevők lehetnek az új technológiára.
Balika István vegyészmérnök, a terv egyik szakértője szerint a nagybányaiak a korábbi kísérletek során, laboratóriumi körülmények között, olyan eredményeket értek el az alternatív oldószerrel, mely a ciános technológiával összemérhető, néhány esetben pedig jobb hatásfokkal vonta ki a nemesfémet a kőzetből. Az alternatív oldószer összetétele egyelőre szakmai titok. Most az a feladat, hogy a nagyobbított laborkísérletek, majd a napi öttonnás „üzemi felhasználás” próbái is jól sikerüljenek – erre az előzetes adatok ismeretében reális az esély. A nagybányai intézetben megvannak az ipari méretű próbához szükséges műszaki feltételek is – a technológiai sor lényegében ugyanaz, mint a ciános megoldás esetében, csak a vegyszer változik. A sikeres kísérletek után szabadalmi védettséget élvező know-how lehet a végeredmény, mely a környezetet kevéssé terheli, zárt rendszerű és gazdaságos is. A munkálatokban partner a nagybányai Északi Egyetem is, ahol több évtizedes múltja van a nemesfémekkel kapcsolatos kutatásoknak. A magyar résztvevők szerint példás az együttműködés a román és magyar kutatók között annak ellenére, hogy kezdetben érezhetőek voltak a kölcsönös előítéletek és görcsök, melyeket aztán hamar sikerült kibeszélni.
A kutatók arra nem tudnak garanciát adni, hogy sikeres pályázat és megfelelő eredmények esetén a kanadai–román vegyesvállalat átállna-e majd az új technológiára, ám úgy vélik, hogy egy profitorientált vállalkozásnak érdeke a gazdaságos, kevesebb kockázattal járó megoldás bevezetése. A Rosia Montana Gold Corporation egyelőre nem partner: amikor a kísérletekhez szükséges néhány tonna nyersanyagot kértek tőlük, azt válaszolták, hogy csak pénzért adnak a meddőből. Szó nélkül beleegyeztek a fizetésbe, de a kanadai cég újabb feltételeket támasztott: előre fizessék ki a nyersanyagból kinyerhető arany árát is. Ebbe is belementek, amikor a Gold Corporation meggondolta magát, és elállt a szállítástól.
origo.hu
Deák Dániel: A Tisza Párt valótlanságokat állít a Voks 2025 szavazásról
