Nem akármilyen beiktatási ceremóniára készül az Egyesült Államok fővárosa. Magyar idő szerint ma délután háromkor kezdődik az az egynapos rendezvénysorozat, amely George W. Bush második hatalmi terminusának kezdetét jelöli. A kongresszus erre specializálódott bizottsága 1953 óta felelős a beiktatási ceremóniák szervezéséért, és mindig gondoskodtak arról, hogy az esemény külsőségeinek színvonala összhangban legyen Amerika világpolitikában elfoglalt vezető helyével.
Bush keleti parti idő szerint reggel kilenckor szertartáson vesz részt a Szent Jánosról elnevezett episzkopális templomban a Lafayette téren – az immár 72 éves beiktatási hagyományt még Franklin Delano Roosevelt vezette be. Ezt követően a törvényhozásnak otthont adó Capitoliumhoz hajtat, melynek lépcsőjén – tökéletes rálátással a nemzeti emlékműveknek helyt adó Mallra – pontban délben, Dick Cheney alelnökkel együtt leteszi esküjét; a közelben felsorakozott 21 ágyúval díszlövéseket adnak le, majd katonai zenekar játszik. A régi-új elnök ezt követően mondja el beiktatási beszédét, melyben az előrejelzések szerint „gáláns győztesként” békülékeny hangot üt meg ellenfeleivel szemben, és ígéreteket tesz azoknak a hibáknak a kijavítására, amelyekkel vádolták. Az ünnepi ebédet a szervezőbizottság adja a Capitolium szobortermében: az ünnepelteken kívül a törvényhozás tagjai és a meghívott vendégek fogyasztják el a feltálalt étkeket. Az ebédet követően Bush megtekinti a különböző haderőnemek négyszáz katonájából felsorakozott díszelgő formációt, majd gépkocsiba ül, és a Pennsylvania sugárúton haladó óriási beiktatási konvojjal elindul a Fehér Ház felé. A menetben gyalogosan, lóháton és különböző feldíszített járműveken mintegy tizenegyezer fő vesz részt, a körülbelül három kilométeres utat másfél óra alatt teszik meg – kordonok és a kíváncsi tömeg között. A beiktatási ceremónia utolsó programja a „főparancsnoki bál” lesz este héttől, amit a katonai szolgálatot teljesítők és azok családjainak tiszteletére rendeznek a Nemzeti Építészeti Múzeumban. Szerte a városban ezen az estén még nyolc másik bált is rendeznek az esemény tiszteletére.
Míg a választásokon győztes republikánusok és az elnök szavazói nagy izgalommal készülnek a fényes ünnepségre, már most nyilvánvaló, hogy Bush elkövetkező négy éve mind otthon, mind külföldön nem ígérkezik sétagaloppnak. Erre utal Condoleezza Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának, kijelölt külügyminiszternek is a törvényhozói meghallgatása az elmúlt két napban. A demokrata szenátorok rendkívül kényelmetlen kérdéseket intéztek hozzá, egyikük egyenesen azt állította, hogy az „elnök iráni lojalitása és az iraki háború támogatása elnyomta még az igazságérzetét is”, mi több Rice-ot azzal vádolták, hogy nincs terve az Irakból történő kivonulásra.
A talányos pragmatikus
Munkatársunktól
Bush első elnöki ciklusának leghevesebb belső harcai a Pentagon és a külügyminisztérium között zajlottak. Powell kudarcai után ezért mindenki érdeklődve figyeli, milyen sikerrel jár e téren Condoleezza Rice, s érthetően élénken, sok tekintetben egymásnak ellentmondóan kommentálják a szenátusi meghallgatáson elmondottakat. Az arab al-Hayat pragmatikus politikusként mutatja be az új külügyminisztert, aki palesztin vélemények szerint a héják és a galambok között helyezkedik el. Kínai források külpolitikai és védelmi ügyekben elfoglalt semlegességét emelik ki, míg mások úgy vélik, túlságosan kötődik Bushhoz, így karakteres személyisége ellenére sem hozhat változást az elmúlt négy évhez képest. Így – jegyzik meg európai elemzések – lényegi elmozdulás a transzatlanti viszonyban sem várható.
Míg az izraeli politikusok alig leplezett örömmel fogadták jelölését, a korábban kelet-európai és Oroszország-szakértőként ismert Rice első megnyilvánulásait meglehetősen felemásan kommentálták Moszkvában. Lavrov külügyminiszter konstruktivitását és a két ország partnerségét hangsúlyozta ugyan, de elutasította leendő kollégájának azon kijelentését, miszerint valós probléma a hatalom összpontosítása a Kreml kezében, és létfontosságú a demokrácia oltalmazása Oroszországban. Az orosz sajtó – eloszlatva azt a mítoszt, hogy a Kreml könnyebben szót érthet az Oroszországot jól ismerő Rice-szal – azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok rakétakerítést emel Oroszország körül, amelynek előretolt eleme elfogórakéták lengyelországi beásása és radarrendszerek magyarországi vagy csehországi telepítése lenne.
