Háborús bűnök

A komoly szakmai szervezet levelet kapott az új év első napjaiban. Egyik tagjuk negyven év után bejelentette kilépési szándékát. „Nem kívánok egy olyan szervezetnek a tagja lenni, amelyik egy nyilas háborús bűnöstől, Wass Alberttől vett idézettel kíván kellemes karácsonyt” – írta. Egy kényes szakember, akinek önbecsülésébe lazán belefért a munkásőrködés, lenyilasozza és – visszhangozva a román szociálnacionalizmus vádjait – háborús bűnösnek bélyegzi egy jelentős írónkat. Kicsit kiélezve: a munkásőr hitelt ad a vasgárdista logikának.
Wass Albert erdélyi grófnak született, birtokuk központja Vasasszentgotthárdon volt. A Trianon utáni Romániában a tőlük elkobzott területet egyrészt az ortodox egyháznak adták, másrészt szétosztották az újonnan betelepített románok között. A bécsi döntés után az új határt úgy rajzolták meg, hogy az Wassék otthonától néhány kilométerre délre húzódott. A magyar csapatok 1940. szeptember 11-én négy vendégszobájukat foglalták le főhadiszállásnak. Az író 1979-es floridai önéletrajza szerint: „Távollétem idején a határőrök elfogtak négy személyt, akik az erdőn keresztül törvénytelenül próbáltak átjutni a határon. Aznap éjjelre a házunkba vitték őket, ahová Pakuts kapitány, a biztonsági tiszt be volt szállásolva, az ő parancsára a foglyokat a megyeszékhelyre kellett volna szállítani további kihallgatások végett. Tudomásomra jutott, hogy körülbelül hét kilométerre Vasasszentgotthárdtól, a Cege-tó másik végénél a foglyok szökni próbáltak a mocsáron keresztül, mire a katonák agyonlőtték őket.”
Az író a háború végétől nyugati emigrációban volt: a sztálini hatóság megbocsáthatatlannak tartotta az angolszász orientációjú kiugrási kísérletben játszott szerepét. Csak évekkel később, hallomásból tudta meg, hogy őt és apját, Wass Endrét a kolozsvári népbíróság 1946-ban távollétükben felbujtókként halálra ítélte. Wass Albertet, aki otthon se volt az eset idején, a biztonság kedvéért tizenegy omboztelkei román lakos erőszakos halálával kapcsolatban is elítélték, szintén felbujtóként. (E vádpontról még a hozzátartozók se tudtak.)
Bő két hét elegendőnek bizonyult a népbíróság számára, hogy hatvanhárom vádlott fölött ítélkezzék. Wassék a vádirat listáján halálos ítéletükkel hátulról előre kerültek. Ez nem is csoda: „mellékesen” elvehették tőlük az egész birtokot. Wass Albertet csakis tanúvallomások alapján ítélték el, ám a lövöldözések pillanatában egyetlen „szemtanú” sem tartózkodott a tetthelyeken. A sebtében összeállított okiratban nemcsak a magyar vádlottak nevét írták hibásan, de a román neveknél is vétettek. Az omboztelkei áldozatok megjelölésekor a felsorolásban tizenkét személy neve szerepel, ám a számszerű összegezésnél már csak tizenegy.
A koncepciós per el is felejtődött volna, ha Wass Albert az Egyesült Államokban nem válik a Ceausescu-rendszer egyik legismertebb és legkövetkezetesebb bírálójává. Bukarest fel is jelentette a Simon Wiesenthal Központnál (a vasasszentgotthárdi áldozatok közül két lány zsidó származású volt), Wiesenthalék meg az amerikai igazságügyi minisztériumnál. Wass egyetemi kollégája, Merdinger professzor utazott Romániába a kompromittáló dokumentumokért, amelyek angol fordítását személyesen a diktátor feleségétől, Elenától (!) vette át, majd hazatérése után a floridai újságokban publikálta őket. Ám hitelt érdemlő bizonyítékok hiányában felfüggesztették az amerikai vizsgálatot.
„Az életem mindig is nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is” – írta Wass naivan. De hiába nyitott könyv egy élet, ha komoly (munkásőr) szakemberek nem tudnak olvasni belőle…