Csalóka még ez a tavasz (hol van még az?), csak megszédít a napsugár. Jön még hó, zúzmara, vacogás, mégy még felhajtott gallérral a busz felé, toporogva hóban, ónos esőben. A tavaszt, az igazit ki kell várni. Amikor majd elrebbennek az átfutó aranyleső szarkák, karvalyok, és nyílni kezd az orgona. Ne higgy még ennek a korai tavasznak, csalóka, megfázol, ha kigombolod a felöltőt, letekered a sálat. De jön majd a tavasz! Aztán már mehetsz fellélegezve ibolyát, gyöngyvirágot csodálni, illatukba beleborzongani. Kicsit még várni kell. Ennek a télnek csak átmeneti az ideje. De a hó elolvad, aztán az az idő jön el, amire annyira vártál. Várunk.
Tél van még, hideg lapul a kert alján, talán még a cinke sem szól, csak a varjak kárognak. De azok nagyon. Várnunk kell. A rossz időre csak jó jöhet, ahogyan a bánatra is a derű. Lényeg, hogy a kedélyünket ne veszítsük el, a reménytelen ember nem ér messzire. Talán a szavazófülkéig sem… Január? Hát január. De aztán jönnek boldogabb hónapok, szívmelengető május, gabonaérlelő június. Addigra kisimulunk.
Kis depressziót érzel most, nyomaszt valami, beléd szorult egy mondat, ami nem akar kijönni. Talán a vágyaid. Nyújtod a karodat, de az nem ér el a kapaszkodóig. Most még. Én is beleborzongok ebbe a télbe, ha meg-megszédít is a váratlan napsugár. Ami még csalóka. Ahogyan a világ. Egyelőre felhajtott gallérral, de emelt fejjel kell járnunk az utat (óvatosan, mert csúszik!), az a kis depresszió meg majd elmúlik, a beléd szorult mondat is kijön előbb-utóbb. A nyomasztó percemberek meg elmennek, ahogyan tavasszal a varjak. Hinni kell. Várni. Meg tenni, tenni, tenni. Január, február, itt a nyár…
origo.hu
Videón a látványos drogfogás
