Nem ismerni rá az érkezési oldalra. Hatalmas daruk meredeznek az égnek, különböző munkagépek szántják a földet. Az építési területet elbarikádozták: itt épül a 4-es metró aluljárója. A munkaszakasz befejezésének időpontja: december. Addig kerülgethetjük, mint a forró kását. Parkoló ezen az oldalon nincs, azazhogy néhány autó – mint kiderül – MÁV-engedéllyel azért megállhat itt is. Az őrző-védő látja rajtam, hogy nem szeretnék átmenni az indulási oldalra, ezért aztán azt mondja: – Ha adsz három kárót, beengedünk…
– Mennyit?
– Háromszázat. Hárman vagyunk, mindegyikünknek egy százas…
Odaadom, leengedi a sorompóul szolgáló acéldrótot. Belül egy csőlakó éppen kocsit mos. Egy fehér Opel bánja, merthogy a kefét az ember a hideg vízbe mártja, és azzal dörzsöli a vastag koszt az autón.
– Mennyiért mosná le az autómat? – kérdem.
– Attól függ, mekkora a kocsi – feleli.
– Akkora, mint ez.
– Hatszáz – és keféli az Opelt tovább. (Nota bene: a Shell-kútnál 1650 forint.)
Az érkezési oldal szélén, egy kínai étterem mellett lehet bejutni gyalogosan a pályaudvar jókora csarnokába. Irány az indulási oldal – mondom magamban –, kezdjük ott a sétát. Átbandukolok a másik oldalra, ki az utcára. Ott éppen egy rendőr ébreszti fel a fal mellett alvó hajléktalant.
– Menjen az aluljáróba! – mondja neki. – Ott aludja ki magát. – Talán arra gondol, az aluljáróban kevesebben látják?
A hajléktalan mellett egy bevásárlóközpontból megcsapott kocsi, abban van a holmi. Amikor másfél órával később ismét arra járok, már hárman alszanak ugyanott. A váróterem ajtajáról hiányzik a kilincs. Minek az? Madzagot akasztottak rá, azzal is ki lehet nyitni. Odabent bizalmatlan emberek arca fogad. Nem vagyok elég szakadt? Igazoltatás. Egy szakadt szakállas széles gesztusokkal magyarázza, hogy legyen igazság, vagy vesszen a világ!
A csarnokban hideg téli levegő csap nyakon. „A 12-es vágányra vonat érkezik – közli a hangosbeszélő. – Kérjük vigyázni!” Utánanéztem: a létesítmény a Keleti pályaudvar nevet a Magyar Királyi Kereskedelmi Minisztérium 1892-ben tett javaslata alapján kapta. 1884-es felavatása után évekig a Budapest személypályaudvar név volt használatos. Első állomásfőnökét Merkl Adolfnak hívták.
Az indulási oldalon különböző árusítóhelyek (standok) egész sora, pénzváltóval. Ennivaló és innivaló. Egy Korcsma, ami csak a nevében hasonlít ama régi korcsmai hangulatra. Az első, akibe belebotlok, egy könyvárus, aki nagy területen kínálja a „100 legjobb szakácskönyvet”. Darabja 180, de ha többet viszek, 150-ért is megkaphatom. Ezután valóban olvasni szükségeltetik, mert a következő standos mindent kiírt. Csupa ákombákom az ablaka. „Forralt fehér bor 80/dl, csapolt borsodi sör 160/korsó.” S aztán egy meglepő mondat: „Csak korsó.” És a továbbiakban: „Ha csomagoltatni szeretné – adja tudtomra –, kérjük, előre jelezze. Csomagolás 30 forint.” „Poharat nem árusítunk.” Stb.
Két magas körasztal ágaskodik a boltos bódéja előtt két üres műanyag pohárral. Arra jön egy hajléktalan és felhajtja az egyiket. Mintha hajléktalanok birodalma volna a Keleti.
A pályaudvar végén, ahol a legtöbben várakoznak, lépcsősor vezet le a pénztárakhoz. Innen lehet kijutni egy kerengőhöz, amelynek szemközti végén a metrólejárat található. A pénztárak körül fiatal lányok szólítják le mappával a kezükben a gyanútlan utast, és pénzt kunyerálnak. Bocsánat, gyűjtenek. Ennek-annak, amannak. Lehetetlen kikerülni őket. Mint ahogy itt is, ott is kiárusításról szóló szórólapot nyomnak a kezedbe. Meg arról tájékoztatnak, hogy legyél ekkor és ekkor, ebben és ebben a patikában, mert egy új légtisztító bemutatójának tapsolhatsz. Stop az allergiának, az influenzának. Ki mond álljt a Keletiben tapasztalható állapotoknak? Egyszóval: üres kézzel nem érkezel haza.
A kerengőben mindenféle árusok kínálják portékáikat és kedvedre falatozhatsz. Nosza hát, próbáljuk ki a gombás lángost. Közben megkérdezem a lángosostól, hogy merre találom a Baross-szobrot.
Úgy néz rám, mint borjú az új kapura.
– Baross, Baross – ő még nem hallotta ezt a nevet. Faggatódzik a társától, de a társa is tanácstalan.
Hallja a beszédet egy öregember és mosolyog.
– Fejjel a földbe fúródott – mondja és tömi magába a lángost. A két asszony hegyezi a fülét, mint akik valami különös történet részesei. Aztán azt is hallják, hogy a háború alatt érte a vasminiszter szobrát a baleset. Magát a szobrot 1898-ban állították fel a Keleti pályaudvar előtt.
Ma mégis hiába keresnénk Baross szobrát az eredeti helyén. A közlekedés, amelynek fejlesztéséért annyit küzdött, halála után ellene fordult. A metró aluljárórendszerének építése miatt 1971-ben a Keleti pályaudvar oldalához, a Thököly út és a Verseny utca torkolatához vitték. Vajon visszakerül-e valamikor a róla elnevezett térre?
A kerengőben is sok a kiírás. De ami a legfeltűnőbb: méteres betűkkel olvasható, hogy merre található a WC. Illemhely nem kapott nagyobb jelzést széles Budapesten.
Megyek vissza a pályaudvarra. Irány a Baross-terasz, így hirdetik a valamikori restit, egyszóval a vasúti vendéglőt, amelyről annyit írtak az írók. Az egyetlen hely a Keletiben, ahol kulturált módon várakozhatsz.
– Milyen itt az élet? – kérdezem a pincért.
Rám néz, furcsa arcot vág.
– Tragikus – mondja, aztán így folytatja: – A hajléktalanok elfoglalták az egész pályaudvart. Nézzen körül: mindenütt beléjük botlik. A taxis hiénák aratnak. Mielőtt megérkeznek ide a külföldiek, az albánok már ki is rabolták őket. A főkapitány is csak ígérte, hogy rendet csinál, de nem lett belőle semmi.
– Az utazóközönségről mit tart?
– Az elmúlt évekhez képest kevesebb a külföldi… A hátsó fertályon arabok árulják a drogot.
Magam is meggyőződhettem az indulási oldalon, a parkolóban ez utóbbiról.
Az egész pályaudvar mocskos, elhanyagolt, nyomasztó. A falak vakolata kívül-belül omladozik. Rossz szagok terjengnek körbe-körbe. Rendőrök ide, rendőrök oda, a Keletiben az ember jobban szorítja magához a táskáját, a pénztárcáját. Aki egyszer erre járt és megteheti, többet nem jön ide. Akinek meg jönnie kell, az nyel egyet. Budapest szégyene a Keleti pályaudvar, de hát annyi szégyenfolt terpeszkedik már a városra, hogy egygyel több vagy kevesebb, igazán nem számít. Baross Gábor egyfolytában forog a sírjában.
A kerengőből még egyszer szemügyre veszem az épületet. Baloldalt Stephenson, a gőzmozdony feltalálójának négyméteres szobra áll a homlokzat egyik üregében, jobboldalt Watt, a modern gőzgép atyja. Mintha integetnének. Lehet, hogy el akarnak tűnni onnan?
origo.hu
A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására
