Kormánypárti tévéparti

P i l l a n a t f e l v é t e l

Gratulálok a magyar közszolgálati televízió monstre kampányfolyamához. Karácsonytól szilveszterig hetvenvalahány politikust és hírességet ültettek a Nap-kelte kamerái elé. Most előre bejelentették, hogy jóval korábban felvett műsort látunk. Ez a kisebbik baj, azon sem érdemes dühöngeni, hogy Gyárfás Tamás producer miként tette kormányzati szócsővé a kormánytagok, kormány közeli pártkorifeusok és más alibi csillagocskák megjelenésekor a stúdiót. Ha tehette, miért ne? Ebbe a televízió elnökének kellett beleegyeznie. Rudi Zoltánnak tudnia kellett arról, hogy közszolgálatinak nevezett, közfeladatokat ellátó televíziójában Kuncze és Kunczéné azon enyelegnek, hogy miként szoktak összezördülni, Hiller és Hillerné turbékolva tudatják, szebbet és jobbat nem látnak egymáson túl, Faludy és Faludyné a zoknitól a köménymagig című szkeccset adták elő, de azt is megtudtuk, hogy Lamperth belügyminiszter nem szereti a szoknyát, mert nem tud a lábaival mit kezdeni. Ja, és Lendvai Ildikónak 39-es cipőmérete van.
Bárgyú kis információk ezek, de igen hasznosak. Töményen öntik nyakon a nézőt azzal, hogy ezek milyen emberiek, milyen szeretetre méltók, pont olyanok, mint én itthon, a fotelomban. Egyszer egy évben legalább nem kell hallgatnom az unalmas politikai szónoklatokat, az ellenzék baromkodásait nemzetről meg összetartozásról, a határon túliakról, értékekről meg a létbizonytalanságról. Öt pontot az MSZP-nek 2006-ra innen, a fotelból. Aranyosak ezek, a Gyurcsány aztán érti a csíziót, a feleségének is milyen jó lába van. A köztévé, újra és újra megsértve a pártatlanság elvét és követelményét, egy kormánycsatornát vizionált elénk, s hogy kétségeink ne legyenek a miért felől, a hírek között olvashattuk, hogy Rudi Zoltán a televízió adósságának elengedését kéri. Annál a televíziónál, ahol csak egyszer kellene felülvizsgálni a fizetéseket, a menedzserszerződéseket, a végkielégítés után visszatértek, a nyugdíjas főállásúak helyzetét, hogy a közvélemény szembesüljön, kiknek a zsebébe ömlik a tengernyi pénz a költségvetésből.
Hogy erről szó se essék, létszükséglet Hiller, Gyurcsány, Lendvai, Kuncze, Szili, Dávid, Lengyel, Kéri, Heller és társaik állandó beszéltetése, mutogatása. Ezen a karácsonyon már a látszatra sem adtak. A hetvenvalahány vendégből talán négyen voltak, akiket az ország másik fele is nézett volna. És a Demokrácia csatorna, Hiller klasszika-filológus pártelnök propagandagyára még el sem indult.
Ilyen előzmények és a személyek gondos szelektálása után a képmutatás teteje volt a kormányon lévő politikusok visszatérő siráma: Miért nincs ebben az országban béke? Miért olyan megosztott a társadalom? Miért nem lehet a kormány és az ellenzék között valamiféle konszenzus? Miért ilyen hektikus és gyűlölettel teli a közélet? Tényleg ennyire korlátoltak a kormánytelevízióban éjjel-nappal szereplő kormánypártiak? Gondolom, nem, de annyira hálás eljátszani az ártatlan szerepét, hátha elhiszik otthon, a fotelban. Miközben ők gerjesztik a gyűlöletet, osztják meg a társadalmat nyilatkozataikkal, szakértőikkel, politológusaikkal, televíziós csatornáikon, rádióadóikon bebetonozott szolgáikkal, napi- és hetilapjaik rágalmazó osztagaival, akik fejből tudják, kiket kell szitává lőni, „független” művészeikkel, akik mindent gyűlölnek, ami magyar és nemzeti.
Egyért volt hasznos ez a kormánypárti médiaparti. Megmutatta, hogy a szocik miként értelmezik a többpárti demokráciát. Pillanatnyilag: sehogy.