Kivégzése előtt, 1795. május 20-án hajnalban a vitathatatlanul tehetséges, ám személyiségének súlyos torzulásait leküzdeni nem tudó Martinovics Ignác aligha remélhette, hogy gyászos életének históriáját, zavaros gondolatait jó másfél száz esztendő múlva elnyomó politikai rezsim fogja felhasználni saját szándékainak visszamenőleges igazolásaként. E nyughatatlan alak, hajdani barát, később szászvári apát tehetségét senki sem vonta kétségbe. „Ha Martinovics rossz volt is, a feje bizonyosan jó volt, s nemcsak talentoma volt, hanem tudománya is” – emlékezett vissza rá Kazinczy. Annál kétségesebbek jellemének vonásai. A tragédiába hajló huszadik századi magyar történelem egyik komikus „eredménye”, hogy néhány politikai kurzus tanulmányozandó példává, szinte hőssé emelte a jellemgyenge Martinovics alakját. E szándék ma is látható bizonyítéka, hogy Martinovics nevét napjainkig utcák, terek, intézmények sokasága őrzi országszerte.
Igaz, e legújabb kori „megdicsőítés” szándékának is megvolt a maga előzménye. Kossuth például Fraknói leleplező írásának megjelenése után Thallóczy Lajosnak 1877-ben írt levelében elég sajátos módon sajnálkozott a dehonesztálás miatt: pszichológiai lehetetlenségnek tartotta, hogy egy rendőrspicli úgy haljon meg, mint Martinovics. Pedig kortársai, sőt saját szövetségesei sem igen rajongtak Martinovicsért. Ha nem tudták is, de megérezték romlottságát.
Eleinte leginkább kései szabadkőműves társai ápolták emlékét – 1908-ban radikális szabadkőművesek megalakították a Martinovics-páholyt, amely valóságos elit klubként működött –, később azonban a Tanácsköztársaság, majd a népi demokrácia is felfedezte Martinovics Ignác életében a kis módosításokkal kiaknázható nagy lehetőséget. Martinovics utóélete legalább olyan izgalmas, mint váratlan fordulatokban gazdag földi pályafutása. És bár életét és működését igen alaposan megvizsgálták már, újdonságra és elfelejtett adalékra azért még bukkanhatunk.
E kis adalékok egyikét rejti Nándory Mátyás konvertita táblabíró Sapiens architectus qui aedificat domum super Petram című, 1775-ben Nagyszombatban megjelent hitvitázó könyve példányának bejegyzése. A rövid felirat arról tudósít, hogy a könyv Martinovich György használatára rendeltetett. Vajon csupán Martinovics Ignác névrokona volt ez a Martinovich György, aki nagyjából kortársa lehetett a lefejezett jakobinusnak, netán vér szerint is rokona?
Ferenc császár rendeletére 1794. július 23-ról 24-re virradó éjszaka fogta el a bécsi rendőrség nyolc társával együtt Martinovics Ignácot. Az első kihallgatási jegyzőkönyv július 29-én kelt, ebben számolt be életéről, családjáról. „Ich habe zwei Brüder und zwei Schwestern” (két fivérem és két nővérem van) – vallotta, majd megnevezte őket: György és Vince, valamint Mária Anna és Jusztina. Az első – tehát György – a kalocsai egyházmegyében lévő Rácmiliticsen pap – tette hozzá vallomásában.
Csakhogy a szakirodalom szerint elírás vagy félreértés történt; Martinovics Ignácnak György nevű testvére nem volt. Rácmiliticsen (ma Srpski Miletic) viszont Martinovics Tamás szolgált. Ezt látszik megerősíteni testvérének, Martinovics Vincének nemességet kérő, 1791. január 19-én kelt beadványa is, amelyben a maga, valamint Tamás, Ignác és Márk nevű testvérei, továbbá János nevű elhunyt bátyja gyermekei számára kéri a magyar nemességet. Fraknói Vilmos is úgy vélekedett, hogy Martinovics Tamás, Ignác bátyja a kalocsai érseki megye növendékei közé lépett. Lehetséges, hogy Martinovics Ignác nem tudta, kik a testvérei? Vagy szándékosan tévesztette meg a rendőrséget? Esetleg olyan felzaklatott idegállapotban volt első kihallgatásakor, hogy zavarában rossz nevet mondott?
Mindenesetre a fiatal Martinovics Ignácot tagjai közé fogadó ferences rendtartományban a XVIII. században kereken tizenkét Martinovics élt! Ezek egyike volt Martinovics György, aki 1739. november 21-én született Pesten, és 1797. december 7-én halt meg Rácmiliticsen, utolsó szolgálata helyén.
Rácmiliticsen élt és dolgozott 1794-ben is, amikor Martinovics Ignác a vallomását tette. A provincia ez évi névsora szerint ugyanis Martinovics György teológiai lektor, hajdani szerzetesi kormánytanácsos, a bácsi konvent tagja volt, akit azonban elöljárói utasítására a kalocsai egyházmegyéhez tartozó Rácmiliticsre helyeztek káplánnak.
Az azonosság megállapításához alighanem az anyakönyveket kellene látni. Valószínűleg nem különösebben bonyolult a megoldás. Addig legföljebb vélelmezhetjük, hogy a két Martinovich nem csupán névrokon volt.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
