Mégis, kinek a katasztrófája?

Megint mutatják a képeket. Katasztrófa a karácsonyi konzumidill kellős közepén. Úgy tűnik, mintha a természet szeszélye váratlanul és egészen irracionálisan sújtott volna le a karácsonykor melegebb éghajlatok turistaparadicsomaiban békésen üdülő vendégekre, valamint az őket kiszolgáló és mellesleg ott élő bennszülöttek ezreire. Pedig hasonló szökőár évezredek óta volt már többször is arrafelé, csak akkor még nem özönlötték el a partot a turisták, nem épültek számukra falvak és városok, legfeljebb néhány halászfalu nézett szembe az árral. Könnyebben tehették, mert akkor még nem irtották ki a strandolók kedvéért a partot védő mangroveerdőket, és nem távolították el a zátonyokat, amelyek az ár erejét megtörték. Lehet, hogy a turisták akkor még nem tudtak nyugodtan szörfözni a parti vizeken, de a szökőár sem tudott. A nyugati civilizáció szempontjából primitívnek tűnő őslakosság pedig megtanult fenntartható módon együtt élni a természettel. Ezt a világot és nyilván annak egész kultúráját azonban sikerült pár év alatt elnyelnie a civilizáció által hozott fejlődésnek. Most pedig ugyanaz a Nyugat humanitárius gesztusokkal és karitatív gesztikulálással próbálja nyugtatni napbarnított lelkiismeretét. Ahelyett, hogy legalább ilyenkor ki tudná mondani: az elsődleges természeti katasztrófát nem valami kívülről galádul ránk törő szökőár okozta, hanem az, ahogy a nyugati világ elárasztotta a délkelet-ázsiai tengerpartot, és globális civilizációs cunamija már évekkel a mostani szökőár előtt visszafordíthatatlannak tűnő környezeti károkat okozva zúzta szét az ott talált, fenntartható harmóniára épülő világot és kultúrát.
Felmerül a kérdés: akkor most mit nevezünk fejlődésnek? Különös, hogy a globalizáció által domesztikált zöldmozgalmak is elvesznek a szakszerű részletekben, és legfeljebb arról beszélnek, hogy részben a környezetkárosítás is felelős a bekövetkezett katasztrófa súlyosságáért. Mintha elég lenne pár mangroveerdőt visszaültetni és környezetbarátabb módon intézni ugyanazt.
Fura helyzet. Mintha csak globális háborút vívnánk a természet és minden természeti kultúra ellen – végső soron a világ ellen. Pedig ez a globális hadjárat és a természet elleni globális világháború már erősen vesztésre áll. Vajon mire várunk? Olyan ökoözönvízre vagy más civilizációs cunamira, amelyik már nemcsak a dél-ázsiai parton bizonyítja be számunkra, hogyan pusztítjuk el más népek világával és kultúrájával együtt saját világunkat?
És azon is elgondolkozhatnánk, hogy a turizmus, mint új iparág, mennyiben és hogyan mozdítja elő a világ minden táján – így nálunk is – a természeti környezet, a kultúrák, egyszóval a világ globális elhasználását, amely által az emberiség már nem csupán természeti erőforrásait éli fel, szennyezi be és teszi tönkre, hanem ugyanígy a természettel fenntartható összhangban kifejlődött kulturális erőforrásait is feléli és tönkreteszi.

Dr. Kardos Gábor Budapest