Miszter Brutál akcióban

Sajnálom, hogy a jobboldal még mindig nem fogja fel, mekkora veszedelem fenyegeti 2006-ban. A veszedelem neve Gyurcsány Ferenc, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Már a miniszterelnöki pozíció megszerzésének körülményei is súrolták a törvényesség határát, akkor is, ha ezt a köpönyegforgató média ötször cáfolta meg naponta. Gyurcsány Ferencet senki sem jelölte legitimen semminek, Medgyessy csúfos megpuccsolása után gátlástalanul tette a fejére a koronát, mint hajdan Bonaparte Napóleon. Gyurcsány nem rögtönöz, nem bíz semmit a véletlenre, szisztematikusan, tudományos precizitással és a hajdani KISZ-vezér karrierista kegyetlenségével ragadta meg a hatalmat. Két nem titkolt célja van, az egyik a 2006-os választások megnyerése, mégpedig elsöprő fölénnyel, a másik a jobboldal tökéletes lejáratása, megsemmisítése, szétverése, vezérének, Orbán Viktornak demagóg gyalázása, piszkolása, személyének démonizálása, s ezért, ha kell, hazudni és hazudni, amennyi csak belefér.
Nem tudom, hol késik a KISZ-iskola hajdani igazgatója, Kende Péter, akinek már kész vázlata kellene legyen „Feri” című, készülő könyvéről. Lényegesen könnyebb a dolga: a KISZ-korifeusok mind véd- és dacszövetségben vannak egymással, míg a „Viktor” című könyv alaposan próbára tehette a szerző idegeit, hiszen ott a leszakadt haragosok azt okádtak az oldalakra, amit csak akartak. Ismerem jól a Gyurcsány-féléket, a Magyar Ifjúságnál számtalanszor dugták az orrom alá a jelszavukat: Mi sokkal jobban tudjuk, mi a jó nektek! Az a jó nektek, amit mi megengedünk nektek. Ennyiben össze lehet foglalni a hajdani KISZ-vezetés filozófiáját.
Gyurcsány Ferenc a média kettős mércéjének élő tanulmánya. Ez az ember annyi sületlenséget hord össze a nyilvánosság előtt következmények nélkül, amennyit elnéz és falaz neki a média. Annyit nyal és liheg neki és kedves feleségének naponta a közszolgálat, a bulvár vagy valamelyik kereskedelmi tévécsatorna, amenynyit a magyar nyilvánosságban talán Rákosi és Fenyicska kaptak, úgy 1951 tájékán. Sokkal szegényesebb kivitelben. Dobrev Klára nyakáig húzott miniszoknyában, fürdőruhában, kiskosztümben, nagyestélyiben, Gyurcsány Ferenc mint szerető férj, búgó gerlicekén fogja kézen Klárát, a hányadik? – harmadik – házasságában, pirítóst vajaz a saját vagy nevelt gyermekeinek – ki tudja ebben a szövevényes kapcsolatrendszerben –, íme Gyurcsány, amint olyan emberi.
A sok kép, a bulvármagazinokba elhelyezett idilli locsogás és tévéklip nem elég, hiába tudjuk már, hogy Feri laza és Klára a kozmetikusnál szokott szundikálni, a választás megnyeréséhez több, a kormányzáshoz pláne több kell. A több pedig nem más, mint a jobboldal és annak vezére ellen indított háború. Érdekes, hogy Gyurcsány két percig volt képes alakítani a civilizált politikus arcképét, a harmadik percben azonban elfeketedett a feje, és már augusztusban megmutatta valódi arcát: „Orbán Viktor amit tesz, és ahogy teszi, azt nemcsak hogy nem hasznosnak, hanem rossznak gondolom, olyannak, amelytől az országnak kell megszabadulni.”
Csodálom, hogy Lengyel és Kéri László uraknak nem tűnt fel ez a kijelentés, és nem érezték benne a többpárti demokráciának szánt nyílt fenyegetést. Orbán Viktor ugyanis ma a legnagyobb ellenzéki párt legitim elnöke, akit csak az fenyegethet ilyen nyíltan és egyértelműen, akinek fogalma sincs a többpárti demokráciáról, annál több a diktatúrákról. Azaz nem éppen ez a valós magyarázat. A magyar lakosság tekintélyes hányada köp a többpártrendszerre meg az egypártrendszerre, a szabadságra meg a kiteljesedő emberi jogokra.
Ezek ugyanis nem járnak pénzzel. A mai magyar társadalom MSZP-s törzsszavazó rétegét a következőkkel lehet „megfogni”: „Túl sokba kerül a parlament, ahol csak civakodik a tolvajbanda, ahelyett, hogy a mi zsebünkbe tennék a pénzt. Minek ide többpártrendszer, mindegyik hazudik, már a Gyula is megmondta. Csak a drága időt töltik ott a parlamentbe’, a mi pénzünkön, ahelyett, hogy megfognák a munka végét. Miért nem jár ingyen nekünk a…?”
Ezekkel a megállapításokkal gyakran találkozunk televíziók sms-eiben, Bolgár úr műsoraiban. A nép egyszerű hangja. Az a hang, amelyből az elmúlt tizenöt év alatt tökéletesen kikopott az együttérzés, belátás vagy segítségnyújtás motívuma. Maradt a vicsorgó gyűlölet, a közöny vagy a keserű bosszú, amivel négyévenként elmennek kormányt buktatni. Ezen érzésekre játszik Gyurcsány Ferenc kifogástalan technikával. Gyurcsány viszályt vet és gyűlöletet arat. A nyugdíjasokat ráuszította a családosokra, az elégedetlen városi prolit – aki fájdalom, de nagyon is létezik – az alig-alig éledező középosztályra, a határon túli magyarokat az itthoni manipulált tömegre, a baloldalt a jobboldalra, az ateistává nevelt masszát az egyházra. Egyet kifelejtett: a szupergazdagokra ráuszítani a szegényeket, sőt sikerült saját vagyoni helyzetét úgy eladnia szavazói szemében, mint dolgos milliomosét, aki mennyi munkahelyet teremtett a szegény munkanélkülieknek. És ez a lebutított, tévészecskán és bulvársajtón abrakoltatott tömeg boldogan rohan a Parlament elé ingyen korcsolyázni, siet megsütni a 12 kiló (!) húst, amit Gyurcsány miniszterelnök úr, csókoljuk a lába nyomát, karácsonyra küldött nekünk. Gyurcsány Ferenc retorikájába visszanyúlt valahová az ötvenes évek elejére. El nem hittük volna, hogy 2004-ben lehet olyan fordulatokkal operálni, hogy a jobboldal a maradiság, az ásatag konzervativizmus letéteményese, mi több, Horthy naftalinos fiai a legnagyobb ellenzéki párt soraiban üldögélnek. El nem hittük volna 2004-ben, hogy a baloldal a haladás, a modernizmus, a civilizáció letéteményesévé lép újra elő a bolseviki pókhálós múltból. Ezeket a teljesen nevetséges, ráadásul hazug és hiteltelen lózungokat Gyurcsány Ferenc teljes komolysággal ismételgeti, olyan meggyőzően, hogy egyetlen bértollnoka, mikrofonállványa nem veszi a fáradságot arra, hogy megkérdezze: „Miniszterelnök úr, az ön naptára melyik évnél felejtődött nyitva?”
A sort folytathatnám. Amikor Gyurcsány elmegy a pápához, és KISZ-funkcionáriushoz méltóan kioktatja a vén klerikálist – nagy örömet okozva azon törzs szavazóinak, akiket a marxizmus a csuhások gyűlöletére nevelt. Amikor a nagy jólétről beszél, és felszólítja a jómódúakat, járuljanak hozzá többel a közterhek viseléséhez, azóta már tudjuk, ki a jómódú minálunk, akinek a keresete meghaladja a bruttó 150 ezer forintot. Napi hány milliót keresett 2004-ben Gyurcsány Ferenc? Mennyi marad a nagy adócsökkentés után a zsebekben? Évi 50-60 ezer forint. Draskovics Tibor szerint egy mosógép ára. Mikor vehetett utoljára mosógépet ez az ember?
A miniszterelnök pártelnökével különös párost alkotva brutális háborút hirdet a jobboldal ellen. Míg Medgyessy árokbetemetésről szónokolt, addig a Gyurcsány–Hiller duó úton-útfélen harsogja a jobboldal kártékonyságát és annak megregulázását, végső soron megsemmisítését. Amit azért tartok különösen veszélyesnek, mert egy végsőkig heccelt, demagóg tömeg még polgárháborúra is képes, ha sokáig tüzelik. Gyurcsány pedig bármilyen hányavetin viselkedik, nagyon is kiszámított a jobboldal reakcióját tekintve. Tudja, hogy nem szeretik, azt is tudja, hogy a jobboldalt miniszterelnöksége óta folyamatos sértegetések és provokációk érik, emiatt könnyű robbanás közeli állapotba turbózni őket. És, ha netán bekövetkezik a robbanás, jöhet a mutogatás: „Íme, Orbán csürhéje, emberek, hát kellenek ezek nekünk?”
Hogy Gyurcsány Ferenc nem egy jött-ment lótifuti, azt a Népszavának karácsonykor adott interjújában érhetjük tetten a maga nyersességében. „Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt – még legalább kétszer-háromszor –, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából.” A miniszterelnök kifejtette: szeretne nyugalmat, higgadt közéletet az országban, de a békéhez két fél kell, míg a háborúhoz elegendő egy is.
Tekintsünk el az utolsó gondolat tökéletes értelmetlenségétől, és koncentráljunk az első kijelentésre! A miniszterelnök víziója szerint kizárólag a baloldalnak van Magyarországon létjogosultsága, és az egypártrendszernek. Mert amit egy többpártrendszerben a másik oldal képviselhet, az csakis gyűlöletkeltő, megosztó blablabla… lehet.
Ameddig az „önbizalommal teli büszke baloldal” alig néhány mandátummal győzte le a gyűlöletkeltő és megosztó jobboldalt, addig nagyon nehéz lesz kétszer, háromszor lenyomni a Fideszt a választásokon. Kiszorítani meg végképp. Az ilyesmiben csak azok hisznek, akik az MSZMP Politikai Főiskoláján sajátították el a permanens forradalom elméleti téziseit. De a veszély, amit ezzel együtt jelentenek, nagyon is valós.