Dr. Csáky-Pallavicini Rogerné és Stefka István rövid levélváltása volt olvasható a Magyar Nemzet 2005. január 21-i számában, amelyben Stromfeld Aurél 1919-es szerepvállalása volt a vita tárgya. Szeretném jelezni, hogy 1919-ben nem Stromfeld Aurél volt az egyetlen olyan honvéd, illetve közös tiszt, aki szerepet, mi több, vezető szerepet vállalt a magyarországi Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében. Érdemes kiemelni néhány nevet az egykoron a Vörös Hadseregben szolgáltak közül, akik a későbbiek során fényes katonai karriert futottak be: Andorka Rezső, Béldy Alajos, Beregfy Károly, Csatay Lajos, Győrffy-Bengyel Sándor, Hennyey Gusztáv, Jány Gusztáv, Lakatos Géza, Nagy Vilmos, Náday István, Sónyi Hugó, Szombathelyi Ferenc, Sztójay (Stojakovics) Döme, Vörös János, Werth Henrik és még hosszan lehetne sorolni. Egyébként Gömbös Gyula – akkor – honvédelmi miniszter előterjesztésére Horthy Miklós kormányzó 1930-ban Stromfeld Aurél özvegyének a mindenkori ezredesi nyugdíjjal megegyező kegydíjat adományozott. Ugyanekkor – szintén Gömbös előterjesztésére – ténylegesítették egy napra és nevezték ki 1924-ben ezredesekké és ugyanazon nappal ismét nyugállományba – teljes ezredesi nyugdíjjal – Julier Ferencet, Tombor Jenőt és Bartha Albertet.
Az 1919-ben katonai szolgálatot vállalt tisztek döntő többségét nem a bolsevista eszme iránti vonzalom, hanem a haza megvédéséért érzett felelősség vitte a Vörös Hadseregbe. Későbbi katonai pályafutásuk során egyébként ezen ténynek nem volt igazán jelentősége. Nélkülük sem a Nemzeti Hadsereg 1919 augusztusa után, sem a Magyar Honvédség 1922. január 4. után nem működött volna.
Dr. Szakály Sándor hadtörténész, Budapest
magyarnemzet.hu
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
