Politikai pszichó

Csinos kis adatsorral öntötte nyakon a Medián az Orbán Viktort és pártját lassan már temető kormányoldalt. A két nagy párt támogatottságát a 2002-es választás előtt a legpontosabban bemérő közvélemény-kutató januári adatfelvétele szerint a Fidesz előnye – bőven túllépve a statisztikai hibahatárt – stabil és nagy, s a népszerűségi rangsorban – ha minimálisan is, de – előzi a Szövetség elnöke a kormányfőt. Decemberben a Fidesz már a tarkóján érezhette üldözője nyirkos leheletét, most a szocialisták ismét messziről nézhetik a vezető ellenzéki párt hátát (a választani tudó biztos szavazóknál a különbség 12 százalék!).
A felmérés igencsak meglepheti azokat, akik figyelik a nyilvánosság pártpolitikai küzdelmeket kísérő háttérzaját. Különösen a kettős népszavazás óta uralja annak képzete a belpolitikai diskurzust, hogy egy lendületes, kezdeményező, a politikai marketing eszköztárát briliánsan alkalmazó kormány áll szemben tétova, a miniszterelnök kobratekintetétől megbénult ellenzékével. Gyurcsány Ferenc – a kis magyar Hodorkovszkij – felrázta a néhány hónapja apátiába süllyedt baloldalt, nyomulása ellenpontjaként a sajtó a Fidesz belső válságáról, kommunikációs zűrzavaráról cikkez. Soha jobbkor nem jöhetett volna tehát egy ilyen felmérés az ellenzéknek, ám oktalanság volna arra hivatkozva a szőnyeg alá söpörni a Gyurcsány-féle pszichológiai hadviselés nyomán felszínre került problémákat. És nem csak azért, mert a Medián az alacsony részvételi hajlandóságra (47 százalék) és a közhangulat valamelyes javulására utalva ellentmondásosnak minősíti a mért adatokat, és mert holnap jöhet egy, a képet összekuszáló másik felmérés…
Jó volna hinni, hogy a Medián-adatsor a valóság győzelmét bizonyítja a Gyurcsány és sajtója által kreált virtuális világ fölött. A „valóság” mélyülő szegénységet, csökkenő reálkereseteket és ingatag költségvetést jelent. Utóbbi szűkre szabja a hangulatjavító lépésekben gondolkodó kormány mozgásterét, így a látványos tálalás ellenére könnyen leleplezhető a soványka tartalom. A Fidesz a nép kijózanodására, a lufi kipukkadására játszik; arra, hogy mondjuk a szociális tarifarendszerről fecsegő kommunikáció mögül mégis kikandikál az újabb energiaár-emelések képében a pőre valóság. De vajon elegendő mindez a sikerhez? Lehet, de a Fidesz táborában mintha sokan kételkednének ebben.
A párt politizálása több ponton megújításra szorul, s a jobboldali közönség hangulati hullámzásaira, a zárt ajtók mögül kihallatszó viták és a sorjázó nyílt levelek jelezte, részben kívülről generált elégedetlenségre a vezetőknek valahogy reagálniuk kell. Számos kérdést kellene tisztázni. Például: érdemes-e felvenni a kesztyűt Gyurcsánnyal a bulvármédia terepén? Külön kell-e választani a pártelnöki és a miniszterelnök-jelölti tisztséget? Ha igen, kipróbált régi harcos, vagy új arc kerüljön a Fidesz élére? Ha a Szövetség néhány jól megválasztott szimbolikus és tartalmi újítással jelzi, hogy képes és kész alkalmazkodni a megváltozott politikai környezethez, higgadtan készülhet 2006-ra, s egy idő után a politikai pszichológia fegyverét is a szocialisták ellen fordíthatja.
A nagy európai parlamenti győzelem eufóriájában sem gondolhatta senki komolyan a jobboldalon, hogy már zsebben van a kormányzati megbízás, s az MSZP két évig a padlóról figyeli tehetetlenül a Fidesz szárnyalását. A küzdelem ismét nyílttá vált, de ez még nem ok a pánikra. Legfeljebb jó ürügy a munkára. Függetlenül attól, hogy mit jelez az aktuális közvélemény-kutatás.