Tegnap a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings A-ra rontotta le az eddigi A pluszról a forintban jegyzett hosszú lejáratú szuverén adósság osztályzatát. A Fitch ugyanakkor megerősítette a devizában jegyzett hosszú lejáratú magyar szuverén adósság A mínusz besorolását, azonban a minősítés kilátása továbbra is negatív. A döntés oka a jelentős költségvetési deficit, amely növelte az államadósságot, ezáltal kibillentette egyensúlyából a magyar gazdaságot, s kikezdte a gazdaságpolitika hitelességét és késlelteti Magyarország euróövezeti csatlakozási menetrendjét.
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az MTI-nek azt hangsúlyozta, hogy a Fitch egyetlen ténnyel indokolja a hosszú lejáratú forintadósság leminősítését, azzal, hogy az államháztartási deficitcélt nem sikerült tartani. „Ez azonban tudatos volt, ha megvalósítottuk volna a hiánycélt, akkor éppen a fő célt, a gazdaságnak a fenntartható növekedési pályára átállítását késleltettük volna” – tette hozzá. Tállai András fideszes országgyűlési képviselő, volt pénzügyminisztériumi politikai államtitkár szerint a Fitch döntése az országgal szembeni további bizalomvesztést jelzi. – A külföldi hitelezők már nem bíznak a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájában – emelte ki az ellenzéki politikus, aki szerint a szóban forgó leminősítés akár gátja is lehet a kamatszint további csökkentésének. Félő, hogy más hitelminősítők is követik a Fitch példáját – fűzte hozzá. Tegnap az euró 249 forintig szaladt fel a hírre, s elemzők szerint egyelőre elfelejthetők a kamatcsökkentési várakozások. Adamecz Péter, az MNB alelnöke szerint a Fitch leminősítése többnyire a fiskális politika elmúlt időszakbeli hibáinak eredménye – közölte a Reuters. Az MNB illetékese szerint a lépés kiemelt fontosságú, ugyanakkor megkérdőjelezhető, hogy mennyire jelent újdonságot a pénzügyi piacoknak.
A távirati iroda tegnapi híre szerint a magyar gazdaság növekedési ütemének három százalék alá csökkenését várja 2005-re az egyik vezető befektetési csoport londoni elemző részlege, amely szerint a jegybank rákényszerülhet a monetáris enyhítési kurzus visszafordítására. A Merrill Lynch Londonban kiadott havi körképe szerint már a tavalyi – éves összevetésű – harmadik negyedévi növekedést is csak a mezőgazdaság tartotta 3 százalék felett. Ha nincs a kivételesen jó terméshozam, a harmadik negyedévi növekedés csak 1,9 százalék lett volna az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzés megállapítja: nemzetgazdaságunk összes szektorában lassult a növekedés a harmadik negyedben. A Merrill Lynch szerint gyűlnek azok a jelek, amelyek a növekedés erőteljes lassulására utalnak a következő negyedekben. A cég előrejelzése alapján a magyar gazdaság 2005-ben valószínűleg csak 2,6 százalékkal – jóval a várt mérték alatt – növekszik a 2004 egészére várt 3,9 százalék után. Az elemzés a következő hat hónapban jelentős inflációcsökkenést valószínűsít. Az első három hónapban még 4–4,5 százalék várható. A cég decemberre ismét 9 százalékos MNB-kamatot jósol, ugyanannyit, amennyit az idei év első negyedére.
Az EU statisztikai hivatalában tegnap nyilvánosságra hozott becslés szerint az egy évvel korábbival összevetve Magyarország GDP-je 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedben. A lengyel gazdaság 4,8 százalékkal, a cseh 3,5 százalékkal, a szlovák pedig 5,3 százalékkal gyarapodott. Az OECD ugyancsak tegnap közzétett gazdagsági rangsorában hazánk a középmezőny alsó részében foglal helyet. A vezető csoportba Luxemburg, Norvégia, az Egyesült Államok, Írország és Svájc került. A gazdagsági középmezőny alsó részében Magyarország mellett többek között Spanyolország, Szlovénia és Csehország szerepel.
Kockázatok. A különböző kockázatok miatt lehetséges, hogy 2010 utánra csúszik át Magyarország belépése a valutaunióba – áll a Fitch Ratings konvergenciajelentésében. A Fitch-jelentés hazánkról megállapítja: a tavalyi évre kitűzött 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél „sokat követelő” célkitűzés volt. A 2004-es végleges államháztartási hiány elérheti az 5,3 százalékot – áll a Fitch összeállításában. A londoni hitelminősítő az idei deficitet ugyancsak a GDP 5,3 százalékára várja.