Elképesztő szolidaritás tapasztalható szerte a világban a december 26-i földrengés és az azt követő szökőár áldozatai, károsultjai iránt – tapasztalhatták az indonéziai Aceh városba induló magyar mentőcsapat tagjai. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat által szervezett, zömében a Karitatív Szövetség önkénteseiből álló csoportot a német légitársaság ingyen vitte el, a Singapur Airlines transzkontinentális járatának személyzete pedig apró ajándékokkal és a légikisaszszonyok által írt köszönőlappal jelezte háláját a humanitárius segítségért. Az egyenruhás magyarok láttán Frankfurtban egy hazánkfia ötven eurót adott azzal a megjegyzéssel, így biztos abban, hogy jó helyre jut el a pénze.
A magyarok első embere már jóval a csapat előtt megérkezett az indonéz fővárosba: Herencsár Lajos, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntese Srí Lankáról repült át, hogy az új missziót előkészítse. A nyolc orvosból, két mentőtisztből, ápolókból és logisztikai szakemberekből álló csapat másfél tonnányi felszerelést vitt magával, a gyógyszerek és orvosi eszközök értéke harmincmillió forint. Péntek este Jakartában különbusz és teherautó várta a mentőket, s a magyar nagykövetség azt is elintézte, hogy legyen szálloda frissítő zuhanyzásra és háromórányi pihenésre. Hajnali négyre kellett kiérkezni az indonéz főváros egyik katonai repterére, de reggel kilenc óráig nem szálltak fel a földrengés és szökőár által egyaránt sújtott térségbe induló szállítógépek. A nagy melegben várakozó magyarokat egy ötvenfős koreai delegáció nyugtatta: ők harmadik napja vártak a gépre, sőt előző nap már beszíjazták magukat, de mégsem kapták meg a felszállási engedélyt. A koreaiak panasza a nemzetközi és a helyi sajtóban is megjelent, és talán ennek köszönhető, hogy negyed tizenegy körül óriási sürgés-forgás indult meg a reptéren: mint kiderült, a kétszáznegyvenmilliós lakosságú ország elnöke személyesen akart meggyőződni a Jakarta– Aceh légihíd működéséről.
Susilo Bambang Yudhoyono érkezésekor az indonézül jól beszélő Busztin György magyar nagykövet – aki maga is hajnaltól ott várt az utazókkal – bemutatta a csapatot az elnöknek, aki személyesen köszönte meg országa nevében a magyarok humanitárius támogatását és személyes munkáját. Az elnöki vizit után felgyorsultak a dolgok, perceken belül több csapatszállító gép is elindult Banda Aceh felé.
Sötétben, zuhogó esőben érkeztek meg a magyarok abba a városban, amely néhány napja uralja a világ vezető médiumainak híreit. A reptér kihasználtsága maximális: míg korábban öt-hat gép érkezett naponta, most százötvenet kell fogadniuk. Jönne több is, de egyszerűen nem férnek el a betonon annak ellenére, hogy a katonai gépek csak a kirakodás idejére maradnak. Az ausztrál és az amerikai hadsereg speciális targoncái egész egyszerűen nem győzik a betonról lehordani a segélyhalmot – a magyarok az esőben percek alatt felhúztak egy felfújható sátrat, és oda menekítették az eső elől a gyógyszereket.
Vasárnap reggel az Apokalipszis most című filmben látottakhoz hasonló jeleneteket tapasztalhattak a csomagok után induló magyar önkéntesek. A trópusi dzsungelben megbúvó kis falvak, a rizsföldeken hajlongó munkások, a szűk utakon közlekedő katonai teherautók és a repülőtérre négyesével érkező amerikai helikopterek képe után a városközpont földrengés által elpusztított része, majd a part közeli elmosott városnegyedek sokkolták a látogatókat. Az út mellett végig egyensátrakban lakó menekülteket látni: a helyi statisztika szerint a régióban négymillió-hatvanezer embert kellett/kell evakuálni! A legtöbbet Birerin tartományban (háromszázhatvankétezer ember), de háromszázezret Aceh Besar és kétszázhuszonnégyezret Banda Aceh környékén is. A mecsetek, rendőrségek és iskolák mellett felállított menekülttáborokon túl nagyon sok embert befogadott a helyi lakosság is – persze azok, akiknek épen maradt a hajlékuk. Olyan család is van a magyarok táborhelye környékén, ahol húsz nincstelennek adtak ideiglenesen menedéket. A piros-fehér-zöld zászlóval díszített tábort a várostól nem messze, Pango Raya falucskában ütötték fel, ahol a település elöljárói kinyitották nekik a mecset melletti, jelenleg használaton kívüli iskolát. – Villany van (már amikor van áram), zuhanyozni az esővíz is megteszi, ivóvizet és élelmet hoztunk magunkkal – mondta a kicsomagolás után lapunknak Gyurkó Gábor, aki a tábor logisztikai felelőse.
– Vasárnap reggel már sorba álltak a betegek a magyarok táborhelye előtt. Az első ellátott egy elfertőződött lábszársebű fiatal férfi volt – meséli Zakupszky Zoltán kecskeméti traumatológus, akinek nem ez az első missziója, hiszen négy éve már dolgozott az indiai földrengés helyszínén. Az első napon többnyire elfertőződött sebekkel, allergiás bőrkiütésekkel kérték a magyar orvosok segítségét, de volt egy gyomor- és bélfertőzött kislány is.
Az orvosok szerint egészségügyi szempontból ellátatlan területre érkeztek, ahol sok a sovány és legyengült szervezetű beteg, akiket nagy fizikai és pszichés trauma ért. A fizikai sebesülések jó része törés és zúzódás.
– Ekkora csapást még a jóléti társadalmakban élő emberek is nehezen viselnének el – mondja Kovács Ildikó belgyógyász-háziorvos, aki tavaly Iránban segített a földrengés áldozatainak. – A lelki sérüléseiken nem igazán tudunk segíteni, hiszen zárt kultúrájú, számunkra különleges országba érkeztünk. Már a jelenlétünk is sokat segíthet, hiszen azzal szembesülhetnek, hogy nem hagyta őket magukra a világ. Azzal, hogy belgyógyászok, sebészek, sürgősségi ellátásban gyakorlott orvosok érkeztek, akik csökkentik a betegségekből eredő fájdalmakat, talán kicsit segítünk a lelki traumák feldolgozásában is, erőt adva a túléléshez.
A magyarokat különben portugál orvosok várták a repülőtéren: ők néhány nappal korábban érkezve tábori kórházat próbálnak felállítani, de nincs hozzá elég orvosuk. A kórház portugál–magyar együttműködésben fog beindulni a napokban olyan helyen, amelyet a helyi vezetők igényei szerint jelöltek ki. Mindkét hely biztonságos, és tegnap óta a katonaság is ügyel a segélymunkásokra. A portugáloknak különben van egy helyi gyökerű munkatársuk is, aki férje révén magyar rokonokkal is büszkélkedik, és a sors által elrendeltnek gondolja a mostani együttműködést.
Szabó Levente sebész-traumatológus, a csoport vezetője szerint a kétnapos út ellenére is jó a csapat hangulata, mindenki egészséges, és a felszerelés is épségben van. Az első napot a biztonságos tábor építésére, a helyiekkel való kapcsolatfelvételre és a kórház felállítására szánták. De mivel már reggel megérkeztek az első betegek, megkezdték az ő kezelésüket is. Holnap pedig a tervek szerint (a kórház beindítása és üzemeltetése mellett) bérelt autóval bejárják a környező menekülttáborokat, hogy a nehezen mozgó, de orvosi beavatkozást igénylő betegeket is ellássák.
A tegnapi tapasztalatok szerint Acehba lassan visszatér az élet. A megmaradt épületekbe az emberek nem szívesen költöznek be, inkább mellettük felhúzott sátrakban laknak. Nyitva vannak a boltok is, ahol alapvető élelmiszereket lehet kapni. Coca-Colát például nem, mert az amerikai, de a kólásládákból gyorsan fogynak a cég többi termékei. Tegnap már kinyitott a piac, ahol erősen megcsodálják az oda tévedő idegeneket. A magyarokat is megtapogatták a helyiek, jóindulatú kíváncsisággal figyelik minden mozdulatukat, és a bátrabb kérdezők láthatóan megkönnyebbültek, amikor az „Amerikából jöttek?” kérdésükre azt a választ kapták, hogy „nem, hanem Magyarországról”.
Lezárt listák. Egyes szakértők szerint Indonéziában jóval nagyobb lehet a földrengés és a szökőár halottainak a száma, mint az eddig közölt adatok, mert a hatóságok százezer halott után „lezárták a listákat”. A tizenhétezer szigetből álló ország először elzárkózott a nemzetközi segélyek fogadásától, és újságírókat sem engedtek a térségbe. A félelem oka többrétegű: Indonézia a világ legnagyobb muzulmán országa, s bizonyos régióiban erőteljes a fundamentalisták befolyása. Egyes szeparatista iszlám szervezetek deklarált célja önálló iszlám ország létrehozása Észak-Szumátrán, ezért Aceh körzete 1991 óta speciális katonai övezet, ahova nem léphettek be külföldiek és újságírók. A városban jelenleg úgynevezett polgári rendkívüli állapot van érvényben, a területet közvetlenül Jakartából irányítják, de a városnak a jelenlegi vezetés speciális autonómiát ígért. Az indonéz kormány – a tragédia nagyságát érzékelve – néhány nap után nyitott a nemzetközi segélyszervezetek felé. Az év utolsó napjaiban utazhattak be az első segélymunkások és nemzetközi újságírók, akik borzalmas állapotokról számoltak be, és a televíziókban sugárzott megdöbbentő képek után a napokban megindult a segélyek áradata is.
