Túlélő

K o r k é p

A magyarok a megyének legszámosb lakói; mindenütt laknak ugyan, leginkább mégis a siklósi, sz. lőrinci, pécsi, mecsekháti járásokban. Középmagasságnál valamivel szálasabbak, bátor, egyenes szívű s amellett engedékeny, szelíd természetűek. Szorgalmokra általában panasz nincs, mert a baranyai magyar mindennel foglalkozik: mesterséget űz; kő-, márvány- és kőszénbányákban bányászkodik; fuvaros, szőlőt, földet mível; mindenféle faeszközöket, gyékényt készít és kereskedik vele; vakmerőségig bátor halász; hajókkal jár stb. (Meg kell azonban vallani, miszerint a magyar német lakótársának valóban csodálandó vasszorgalmával mégis csak ritkán bír. Nyújtózik ő még, midőn a német már órákig kaszált, kapált. Aztán nem ritka a példa, hogy német csépli ki a magyarnak gabonáját, ki mellette jóízűen csak pipál, és kérdeztetve, miért nem csépel maga, azt feleli: „Uram, azért teremté az úr Isten a németet, hogy szolgáljon a magyarnak.” A német asszonyok és leányok versenyt kaszálnak a férfiakkal, szántanak is; a magyar ellenben jobban megkíméli a „vászoncselédet”, és földjét nem ritkán felében kiadja.)
Asszonyai és nagyobb leányai igen szorgalmatos szövők, fonók. A leány, ki fonni, szőni nem tudna, férjet alig kapna. Valóban különös, hogy még a köztök lakó német asszonyok sem utánozzák a szövésben őket. […] Dicsérendő még az is Baranyának pórasszonyaiban, hogy a tisztaságot különösen szeretik. Robotra is ünnepiesen öltözve mennek. Bár férjeik is illy tisztaságszeretők volnának, és bár el lehetne őket hajok zsírozásától szoktatni. […] Sokat tart továbbá a baranyai magyar arra, hogy ő magyar. Nyíltsága, bizodalma olly nagy, hogy ritkán tartózkodik akárkinek, ki neki megtetszik, és vele egy pohár bort iszik, egész élete történetét fölfödözni. Kár, hogy a takarékosság nemigen tulajdona, míg van, nem gondol a jövőről, és így megtörténik, hogy már húsvétkor kifogy mindenéből. Egyébként megelégszik kevéssel, ha szalonnája nincs a kenyérhez vagy sajt, tojást eszik hozzá. Eledele általában rossz. Felesége többnyire még a legjobb búzalisztből is rossz kenyeret süt, sok azonban ebben is a kivétel. […]
Nyelvünket a köznép elég tisztán beszéli; különös szóejtéseihez tartozik az adi, dobi stb. Az éktelen káromkodás egyik fő hibája; valamint sok helyen a mértéktelen ivás. […]
A németek főképpen a mohácsi és baranyavári járásokban laknak, miért is „Schwabische Türkei” név alatt ismeretes e két járás. Ők csendes, fáradhatatlan munkásságú, gondos emberek. A rendet, csinosságot, mesterségeket szeretik, a föld- és szőlőművelést, lótenyésztést kitűnő szorgalommal űzik, a baranyai jobbágyok közt többnyire a legvagyonosabbak; a törvény és felsőbbség iránt engedelmesek, a bottól kimondhatatlanul félnek, becsületszeretők, és nemigen szeretnek valakinek a terhére esni. A török kiűzetése után… megyénknek elpusztított helyeit ülték meg, de többnyire csak azokat, mellyek szőlőhegyekkel vagy el voltak már látva, vagy pedig arra alkalmasoknak látszottak. Később másutt is megtelepedtek, és már több helységből kiszorították a rácokat, minthogy szaporák, és egy házban több testvér meg nem marad. Jöttek ők többnyire a rajnai tartományokból hozzánk, és sokan közülök megtanultak már magyarul; nem is idegenek ők a hazai nyelv megtanulásától. Ruhájok még német, különös említést érdemel a rövid, szűk vászonnadrág és facipő. […] Táplálékok jobb a magyarokénál; húst többször esznek, mint ezek, és legjobban nyáron élnek a nagy munka idejében. Feslett életre hamarább vetemednek, mint a magyarok, és hellyel hellyel magyarul káromkodnak.
Haas Mihály: Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben (1845)