Az éretlen kamasz vesszőfutása

Két hete már, hogy a szaúdi labdarúgókat sértegető miniszterelnöki kijelentést Polgár Viktor külügyi szóvivő így kommentálta: „Valaki megeresztett egy telefont, az élet megy tovább.” Nem vitás, hogy a Gyurcsány-kormány háza táján eleinte így gondolkodtak, talán maguk sem hitték, hogy a bárdolatlan terroristázgatás nyomán ekkora nemzetközi vihar támad.
Az élet valóban megy tovább, csak nem úgy, ahogyan azt a szocialista humor barátai elképzelték. Lehet, hogy a miniszterelnökben még nem tudatosult, de az elintézetlen számlákat a nagypolitikában is benyújtják. A Gyurcsány-kormány olyan mértékben belebonyolódott a szaúdi ügybe, hogy az már politikai jövőjét is komolyan veszélyezteti. Meglehet, egész hátralevő működését beárnyékolja az eset, kormányzati stílusát az elmúlt napokban tanúsított arroganciával és nagyotmondási kényszerrel azonosítják majd az emberek. A torzítás képessége persze kezdettől fogva hozzátartozott a gyurcsányi kommunikációhoz, de az elmúlt napokban tapasztalt ipari mennyiségben eddig ismeretlen volt. A szaúdi ügyben tanúsított kormányzati magatartás soha nem tapasztalt mélységekbe taszíthatja Gyurcsányékat, és nagyon finoman fogalmaz, aki alapos hitelvesztésként jellemzi a csapongó megnyilatkozásokat.
Kezdődött tehát azzal, hogy az élet megy tovább. Nincs ügy, nem történt semmi. Aztán váratlanul kiderült, hogy a szaúdi nagykövetség jegyzékben tiltakozott a kijelentés ellen. Ezt a tényt a külügyi szóvivő először cáfolta, aztán elismerte. Polgár Viktor tehát elhallgatta az igazságot. Meglepetést keltett, amikor Somogyi Ferenc külügyminiszter újságírói kérdésre mégis azt mondta: „semmilyen választ nem adtunk a jegyzékre.” Somogyi Ferenc tehát szintén elhallgatta az igazságot. A történet újabb ferdítésekkel terebélyesedett: a házelnök sajtófőnöke, Altorjai Anita kijelentette, hogy Szili Katalin azért nem utazott el az arab országba, mert részt akart venni a hétfői szavazáson. Hamarosan kiderült, hogy ebből egy árva szó sem igaz, maga Gyurcsány Ferenc is elismerte, létezhet összefüggés a két ügy között. Altorjai Anita is elhallgatta az igazságot. László Boglár kormányszóvivő tagadta, hogy hazarendelték volna a szaúdi nagykövetet, aztán kiderült, hogy mégis ez történt. László Boglár szintén elhallgatta az igazságot. A zűrzavar jellemzésére még egy adalék: Kiss Péter kancelláriaminiszter „zártkörűnek” nevezte az ominózus mondatnak helyt adó rendezvényt, míg Hiller István pártelnök a Nap-keltében arról beszélt, hogy sajtónyilvános volt, azaz részt vehettek rajta az újságírók.
A magyar diplomácia kármentési tehetségtelenségének további beszédes példája a Külügyminisztérium minapi nyilatkozata. Leszögezik, hogy „az ügyben a nemzetközi érintkezés udvariassági szabályainak megfelelően” jártak el. Bár erre a kijelentésre az arab világban feltehetőleg nagy szemeket meresztenek, sokkal fontosabb, hogy a közleményben az ügyet ismét „lezárták”. Megtették már néhányszor, persze. És feltehetőleg megteszik újra és újra, hiszen reflexeik így működnek. Eközben köznevetség tárgyává teszik magukat, hiszen egy valamit magára adó minisztériumi vezetés egyszer zár le valamit, és punktum. A Bem téren azonban nem szakmai alapon állnak hozzá az effajta kérdésekhez, hanem izgatott értetlenséggel, nyilvánvalóan ezért nyilatkozgatnak nyakra-főre. Alaposan kilóg a lóláb, hogy túl szeretnének már lenni az egészen. Mindazonáltal bajosan tudják elfedni a történteket: azt tudniillik, hogy elhallgatták az információkat, megtévesztették a magyar közvéleményt, és súlytalan nyilatkozataikkal tovább rontanak hazánk maradék nemzetközi tekintélyén. Másfelől a közleményben sokatmondó az Arab Newsban megjelenteket kommentáló egyetlen mondat: a külügy újságírói véleményként minősítette Mohammed al-Rasid írását. A cikkben – cseppet sem mellékesen – a szerző katonai és gazdasági csapással riogat, törpeállamnak nevezi hazánkat, a magyarokról pedig általánosságban a barbár hunok jutnak eszébe. Ha valakiben felmerülne, hogy Somogyi Ferenc minisztériumának valamilyen módon vissza kellene utasítania az effajta sértéseket, ne feledkezzen el arról: Gyurcsány miniszterelnök szavai után Rijádban napokig senki sem tárgyalt a magyar diplomatákkal. Tölli István szaúdi magyar nagykövet egy ideig a hivatalos bocsánatkérdést sem tudta tolmácsolni. Ennyit a magyar kormány politikai mozgásteréről. Nagy kár, hogy hazánkról – akár komolyan, akár ellentréfának szánva – mindenfajta megalapozatlan véleményt közzé lehet tenni a világsajtóban, és a nemzetet érintő vádakat a kormány feje nem utasíthatja vissza, mert maga is bűnös más népek sértegetésében.
Gyurcsány Ferenc éretlen kamaszra emlékeztető elszólása belpolitikai szempontból is figyelemre méltó. A szocialisták születésnapi ünnepségén még oly magabiztosan poénkodó Gyurcsány mára leginkább bocsánatkérő automatára emlékeztet. Most látszik csak, mennyire koncepciótlan, erélytelen politikus is valójában. Kommunikációs lufiként pukkant ki minden, amit szemmel láthatóan oly sármosnak, ellenállhatatlanul intellektuálisnak hitt magában. A szaúdi ügyben elmaradtak a modoros körmondatok, a paposnak álcázott kisz-es szövegek, a demagóg jópofaságok. A kamerák tüzében riadt szemű ember állt, aki nem fogta fel szavai súlyát. Nem értette, mi történik körülötte, hiszen nem okozott még nemzetközi botrányt. Csendben azért jegyezzük meg, hogy bárminemű botrányokozás kezelésében Gyurcsány Ferenc feltehetőleg azért járatlan, mert politikai vezetőként soha nem méretett meg. Nem az ország akaratából, választás útján, hanem bukott sportminiszterként, a körülmények rá nézve szerencsés együttállásából ülhetett be a miniszterelnöki bársonyszékbe. Kiderült tehát, hogy – jóllehet hosszú időn át ügyesen tetszelgett a sikeres üzletember szerepében – Gyurcsány képtelen a válsághelyzetek kezelésére. Határozatlansága, politikai rövidlátása a rutinos Kovács Lászlónak is feltűnt. A volt külügyminiszter elmarasztaló nyilatkozata – miszerint ő rögtön látta, hogy nagy baj készül – arra enged következtetni, hogy az MSZP berkeiben szép számmal akadnak, akik szívesen törlesztenének a puccsal hatalomra került Gyurcsánynak.
Megalázó helyzetéből a miniszterelnök csakis olyan módon menekülhet, ha eltereli a figyelmet, és vádaskodni kezd. Aligha meglepő, de a honi sajtó egy része máris előre megkoreografált ellenzéki össztűzről, valamifajta összeesküvésről beszél. Miután a példátlan esetről a Magyar Nemzet tudósított, a vádakból lapunknak is bőven kijut. Az összeesküvés-hívők csak egy valamiről feledkeznek el: ha Gyurcsány Ferenc tudja, mit beszél, ma nincs ügy. Ha nem sérti vérig az arab világot, semmiről sem írnának a lapok. Ha felelős politikus és stílusos ember lenne, az ellenzék is hallgatna. Mindössze annyi történik, amennyi minimálisan elvárható a munkájukat végző újságíróktól, szerkesztőktől. Ha bárki is sokallná a kormányfőre zúduló hazai és külföldi bírálatokat, ne feledje, hogy egy valódi demokráciában ennél több is megeshet. Stanislav Gross cseh kormányfőnek például azért inog a széke, mert nem tud elszámolni lakásvásárlásra fordított pénze egy részével. Róla egyébként azt mondják, nem a közvagyonból alapozta meg magánvagyonát. Hírlik az is, hogy társaságban nem tesz rasszista kijelentéseket. Távozása mégis felvetődött, mert a cseh társadalom erkölcsi érzékét megsértette azzal, hogy eltitkolta az igazságot. Csehország azonban messze van. Sőt minden egyes „szaúdi üggyel” egyre messzebbre kerül.