Magyar Nemzet: Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a producernek, hogy abban az átmeneti világban, amelyet a magyar filmgyártás napjainkban él meg, helyt tudjon állni?
Szekeres Dénes: Ma is tartja magát a felfogás, hogy producer az, aki Cadillackel jár és szivarozik. Én nem dohányzom, és nem Cadillackel járok, és mivel Magyarországon csakugyan nincsenek hagyományai a produceri tevékenységnek, úgy döntöttem, hogy csak és kizárólag bizalmi alapon dolgozom együtt a rendezőkkel. Nem hazudozunk egymásnak, tisztában vagyunk vele, hogy olyan kis országban, mint Magyarország, olyan különleges nyelvet beszélő nép alkotójaként, mint a magyarság, a filmes főként a saját hazai piacára számíthat. Érdeklődnek irántunk Európában is, de hogy a tengerentúlra, a filmgyártás Mekkájába, Amerikába hány filmünk juthat el, azt egy kezünkön meg tudjuk számolni.
Berger József: A producernek elsősorban rugalmasnak kell lennie. Változóban van a magyar filmipar, csakugyan. Iparosodóban. Ezt a változást én személy szerint pozitívumként értékelem, ipari alapok és ipari méretek nélkül nem nőhet fel minálunk magas színvonalú művészfilmkészítés, hiszen e téren igazi profizmusra és óriási tapasztalatra van szükség, hogy ugyanúgy elő tudja teremteni az ember az anyagiakat a vállaltan művészi célzatú produkcióhoz, mint egy közönségfilmhez. Sokan elfelejtik, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt készült nagy filmjeink is az akkor ipari méretekben működő filmgyártás, illetve az akkori lehetőségekhez képest világszínvonalúnak mondható állami televíziózás keretei között jöttek létre. Filmgyárunk a világháború előtti beruházások eredménye volt, a pártállam megtartotta s az ellenőrzése alá vonta, nem mondott le róla. Továbbra is dolgozhattak benne a régi „szakik”, ők azután az új munkatársakat is profizmusra nevelték, „gyakorlati oktatásban” részesítették őket. Volt mivel, több tucat játékfilm és ötven–száz televíziós produkció készült évente. A jó producer szerintem szüntelen készenléti állapotban él, melegen tartja munkaterveit, és alkalmas pillanatra vár, hol és mikor nyújthatja be pályázatait. Külföldi kollégáink két-, három-, sőt ötéves üzleti tervek alapján dolgoznak, hosszú távú terveiket megbízható pályázati rendszerekre építik. Ehhez persze az kell, hogy a pénzelosztó intézmények fillérre pontosan tudják, milyen összeggel gazdálkodhatnak, és hogy a rendelkezésükre álló összeget mikor oszthatják szét.
Durst György: Olykor arra gondolok, igazából nincs még most sem közöttünk olyan szakember, akire azt mondhatnánk: ő aztán tényleg egy nagy magyar producer. Szerencsés esetben olyan érzékeny, művelt emberek tartják kézben a filmes vállalkozásokat, akik értenek a pénzhez is.
Magyar Nemzet: Az érzékeny, művelt emberek a legritkább esetben értenek a pénzhez vagy a piachoz.
Durst György: Filmet készíteni csakis az örökkévalóságnak érdemes. Aki e szint alatt fog munkához, iparosember, az anyagi haszon fontos a számára, semmi más. A többieknek a szellemi gazdagodás is fontos. Mellesleg szólván, a 36. magyar filmszemlén lesz látható az első olyan vállalkozásom, a Dyga Zsombor által rendezett Kész cirkusz!, amelytől azt remélem, vissza fogja hozni a pénzt, amelyet ráfordítottunk, törleszteni tudom a bankkölcsönt, melyet e produkció kedvéért vállaltam. Persze az is lehet, hogy nagyot bukom.
Magyar Nemzet: Televízióban producernek lenni kicsit más lehet, mint a játékfilmek világában…
Durst György: Bizony, más, tekintettel kell lenni arra a befogadói körre, amely bennünket választ. Divat mondogatni, hogy a Duna Televíziót nem nézik túl sokan. De ez a nem túl sok néző is sokszorosa annak, aki magyar filmre vált jegyet! Ugyanazt a játékfilmet, amelynek a mozikban – mondjuk – harmincezer nézője volt, ha egyetlenegy alkalommal műsorára tűzi a Duna Televízió, legrosszabb esetben is hat–nyolcszázezer, esetleg egymillió ember tekinti meg! A szemlén harminchárom olyan produkció látható, amelynek világra jöttét a Duna Televízió is segítette. Játék- és dokumentumfilmek, televíziós filmek, ismeretterjesztő és kísérleti produkciók. Örülünk, hogy idáig eljutottunk. És nem is csak azért, hogy ez a tehetősnek nem mondható intézmény anyagiakkal támogatta őket. De azért, mert ezeket a filmeket mi fogjuk elvinni a nézőkhöz. A multiplexek aligha vetítik őket, mégis fontos találkozni velük, hiszen az európai kultúra részei. Eztán sem lesz más feladatom, mint megpróbálni minél több értékes és fontos filmet támogatni. Sehol Európában nem működik nemzeti filmgyártás a televízió támogatása nélkül. Boldoggá tesz az a tudat, hogy tizenhárom olyan produkcióra szerződtünk, amelyet a moziforgalmazása után köteles bemutatni a Duna Televízió. Kettőt ezek közül már láthattak a nézők, hatot vetítenek a szemlén, és valamennyi illetékes azt ígéri, jön a folytatás!
Magyar Nemzet: Ki választja a másikat: a producer a produkciót, a rendezőt; vagy a produkció, a rendező a producert? És a munka folyamán ki az úr a háznál?
Szekeres Dénes: A rendszerváltozás előtt állami privilégium volt a filmgyártás, a producer szerepét az állam által fenntartott filmstúdiók vezetői töltötték be. Amikor 1989-től kezdődően lehetőség volt rá, hogy magánvállalkozásként készüljenek filmek, az első privát cégek tulajdonosainak az akkor még igen erősen jelen levő rendezői tekintélyuralommal kellett szembenézniük. Ma már megengedheti magának az ember, hogy a barátaival dolgozzék és nem a tekintetes urakkal. Egy-egy film életre keltésekor alkotói csapatot szervezünk a produkció köré, és nem a törleszkedők, hajbókolók, pedálozók hadát.
Berger József: Tapasztalatom szerint is-is alapon működik a dolog, az alkotók is megkeresnek az ötleteikkel, és én is keresem az ízlésemnek, illetve a cégünk profiljának megfelelő filmterveket. Persze minálunk még mind a mai napig a szerzői film van divatban, azaz legtöbbször a rendező a forgatókönyvíró is. Sok előnye van a szerzői filmnek, lényegesen egyszerűbben kezelhetők a folyamatok, mint ha a forgatókönyvíró(k)ra, a dramaturgra is tekintettel kéne lenni. De nagy veszélyeket is rejteget a szerzői film, kiváltképpen, ha az író-rendező nem lát túl a saját elképzelésein.
Magyar Nemzet: Hogyan lehet nyereségessé tenni ma Közép-Európában egy filmes vállalkozást? Nyereség és nemzeti film kizárja vagy segíti egymást?
Szekeres Dénes: Mindnyájan tudjuk, legfeljebb nemigen beszélünk róla: nem üzlet magyar filmet gyártani. A forgalmazási bevételek alapján csak igen kevés produkcióról mondható el, hogy megtérültek a ráfordított pénzek. Minden lehetséges pénzforrást megkeres az ember, ha filmet akar készíteni. Benyújtja pályázatát a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz, az Országos Rádió- és Televíziótestülethez… a televíziós társaságokra sajnos nemigen számíthatunk. A Magyar Televízió, katasztrofális anyagi helyzetére hivatkozva, még a fél évvel ezelőtt esedékes számláit sem fizeti ki, a kereskedelmi adók csak speciális produkciókra vevők. Az egyedüli kiút szerintem a koprodukció. Tehetős nyugat-európai országok filmeseivel vagy a hozzánk hasonló körülmények között vergődő szegény szomszédokkal társulni…
Berger József: Közép-Európában akkor lehet nyereséges a filmgyártás, ha olyan céget épít fel az ember, amely egyéb bevételeiből tartja fenn a filmkészítést. Nem véletlen, hogy idehaza a produkciós cégek arra törekednek, működési körükben feltétlenül szerepeljen a reklám, és bérmunkájuk is legyen. A folyamatosságot ugyanis csakis ezek a tevékenységek biztosítják számukra. A különböző részlegek infrastruktúráját azután egy kalapba rakják, és azt hiszik, ily módon pénzt takarítanak meg. Ez a filozófia azonban – szerintem – az önáltatás tipikus esete, hiszen a veszteség, amelyet egy másik ágazat nyereségével tüntetnek el, akkor is ráfizetés marad, ha leplezni igyekszik az ember. Nyugat-Európában a játékfilmes cégek csakis játékfilmgyártással foglalkoznak. És közben azon törik a fejüket, vajon nem volna hasznosabb, ha nem filmtervről filmtervre kapnák – és adnák – a támogatást a filmgyártóknak, hanem hosszú távú tervek alapján működési és fejlesztési keretet biztosítanának nekik, és a producerre meg a forgalmazóra bíznák a pénzzel való okos gazdálkodást. Többen is e szisztémában látják az európai film jövőjét.
Magyar Nemzet: Személyes kockázatot még véletlenül sem vállalnak a producerek Európában?
Szekeres Dénes: Carlo Ponti híres mondása volt: mi különbözteti meg a rossz producert a jó producertől? A jó producer soha nem a saját pénzét kockáztatja.
Káel Csaba: A mi nemzedékünk már elég pontosan tudja, hogyan kell gazdaságosan filmet készíteni. Nemcsak én érkeztem a reklámfilmipar felől, kortársaim, akik mostanában készítik el az első vagy már a második játékfilmjüket, szintén kijárták a reklám iskoláját. Az angolok igen segítőkészek voltak: 1991-ben tíz lengyel, tíz cseh és tíz magyar filmesnek – rendezőnek, gyártásvezetőnek – meg akarták tanítani, miként kell kapitalista módon filmet gyártani. Az elméleti képzésben a legjobb angol producerek vettek részt, összehoztak bennünket a filmgyártásban jártas ügyvédekkel, bankszakemberekkel. A tanfolyam végén megkérdezték tőlünk, okosabbak lettünk-e. Igen, igen, válaszoltuk, igazán boldogok vagyunk, hogy a brit filmgyártás mikéntjéről tudomást szerezhettünk, de még boldogabbak volnánk, ha az az infrastruktúra, amely az angol filmgyártókat körülveszi, Magyarországon is megjelenne. Ez az ipari méretű filmgyártáshoz szükséges háttér azonban mind a mai napig nem épült ki minálunk, ezért kétséges számomra is, vajon szabad-e beszélnünk tényleges produceri tevékenységről. Olyan ez, mintha abban az országban, ahol nincs tőzsde, azt mondanánk bizonyos tranzakciók lebonyolítására szakosodott emberekre, hogy ők a tőzsdések… Természetesen sok fontos tudnivalót hoztunk haza a kéthetes kurzusról, a legeslegfontosabb szerintem az, hogy Angliában minden egyes filmnek megvan a piaca. Nem készülhet el olyan film, amelyről nem tudják előre, hogy mennyi nézőre számíthat. Idehaza még ma is a legtöbb producerkolléga ezzel a gonddal küszködik: sikerül-e megtalálnia kedvenc filmjének a piacát?
Magyar Nemzet: Az olyan nagy költségvetésű megaprodukciónak, mint a Bánk bán című operafilm, előre fel lehetett mérni a piacát?
Káel Csaba: A Bánk bán forgatásakor nem a produceri, hanem a rendezői oldalon voltam. Persze rendezőként is tisztában voltam vele, a nagy pénz nagyobb felelősséggel jár. Nagyobb az ellenőrzés a nagy költségvetésű filmvállalkozás fölött, és jelentősebbek az elvárások a kész produkció iránt. Ami a Bánk bán piacát illeti, mivel régóta nem készült operafilm sehol a világon, az operafilmek piacán hatalmas űr keletkezett, ezt fedezte fel a producerünk. A világ filmgyártásában a legtöbb produkció az éppen divatos trendek nyomvonalán halad, de ha a szemfüles producer talál elhanyagolt, érdekes területet, nagy esély van rá, hogy az ezt megcélzó film iránt jelentős lesz a kereslet.
Magyar Nemzet: Megtérül tehát valamennyi a Bánk bánra fordított összegekből?
Káel Csaba: A filmeknek mára már nagyon sok „felületük” lett. (Mozi, videó, DVD, televízió, internetletöltés…) A Bánk bán-film igazi reménysége a DVD-forgalmazás lesz, hiszen az operarajongók a DVD-t keresik.
Magyar Nemzet: Van, aki a koprodukciós lehetőségtől várja a sikert itt, Magyarországon is, és van, aki úgy fél tőle, mint a tűztől. Találkoztam olyan filmessel is, aki szerint drámai a különbség a nyugat-európai és a kelet-európai munkatársak között, mert egyes nagy múltú nemzetek művészei „összetévesztik” a koprodukciót a bérmunkával.
Berger József: Betörni a filmvilágba csakis koprodukciós művekkel lehet. Sokan azt gondolják, a koprodukció egyetlen értelme, hogy megkönnyíti a film finanszírozását. Valójában ennél sokkal többet ér a közös filmvállalkozás: biztos piacot teremt a filmnek. Ha valamilyen filmterv kapcsán feltűnik a horizonton egy-két koprodukciós partner, biztosak lehetünk benne, érdemes pénzt áldozni a produkcióra. Ha viszont egy-két év alatt sem sikerül külföldi partnert találni, el kell gondolkodnunk rajta, vajon életképes filmtervvel házalunk? Vagy annyira kötődik az alkotás a mi helyi viszonyainkhoz, hogy csakis idehaza lehet megvalósítani? Én igen erősen hiszek a koprodukcióban, elsősorban a német nyelvterületen élő filmesekkel való közös munkában, de Franciaország és Anglia is igazán érdekes lehet számunkra a koprodukciós filmek szempontjából. Osztrák–lengyel–magyar koprodukcióban készült munkánk éppen a napokban nyert fődíjat Biarritzban. A főszerepet Marozsán Erika játszotta, s a produkció díszlettervezőjét is Magyarország adta. Nem szolgáltató partnernek tekintettek bennünket, hanem kreatív alkotótársaknak, és miután látták, hogy mi várható a magyaroktól, a vállalkozás producere újabb szerződést tett elénk, jelentős költségvetésű dokumentumfilmet készítünk közösen Puskás Tivadarról. Négy-öt nagy európai televízió máris megvette a filmet, szerintem ez a történet is a koprodukciós vállalkozások előnyeit illusztrálja.
Kántor László: A koprodukcióké a jövő. Magyarországnál nagyobb és gazdagabb országokban sincs annyi pénz, amennyivel annyi tehetséges alkotó embert ki lehetne elégíteni, mint ahányan nálunk filmtervekkel jelentkeznek. Ha áttekintjük az utóbbi tíz esztendő filmtermését, rádöbbenünk, hogy a koprodukcióban készült filmek – tisztelet a kivételnek – általában erőteljesebbek, mint azok, amelyek kizárólag itthoni forrásokból merítettek. Kényelmesek vagyunk, bele-beleragadunk a saját kis mocsarunkba, örömünkbe, szenvedésünkbe, nem árt, ha olykor önkörünknél messzebbre kell tekintenünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy régiónk országainak, Közép-Európa népeinek, a Kárpát-medence lakóinak kell szövetkezniük közös filmek létrehozása érdekében, tapasztalatom szerint sokkal gyorsabban és könnyebben születik meg itt minden alkotás, mint ha a bürokrácia útvesztőin vezetjük végig a produkciókat. Az Új Budapest Filmstúdió tető alá hozott már magyar–bolgár, magyar–szerb, magyar–román, magyar–grúz koprodukciót, végső soron mindegyikkel elégedettek lehetünk. A szemle nyitófilmje, a Dallas is koprodukció, magyar–német–osztrák közreműködőkkel készült. Aki reálisan gondolkodik, nehezen tudja elképzelni, hogy két-három színtiszta magyar produkciónál többet finanszírozni képes ez az ország.
origo.hu
Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét
