Észak-Írország: vissza a fegyverekhez?

Elfogyott a türelmünk, elegünk volt mindenkiből – nagyjából így foglalható össze az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szerda éjféli nyilatkozata, amelyet a brit sajtóban máris az északír békefolyamat hattyúdalaként értelmeznek. Való igaz, az ír sziget egyesítéséért küzdő titkos hadsereg baljós üzenete alaposan átrendezte az 1998-as „nagypénteki megegyezés” kialakította viszonyokat, hiszen visszavonták a fegyvereik beszolgáltatására tett tavalyi ajánlatukat.
Az IRA héttagú hadseregtanácsának döntése mögött a decemberben végrehajtott belfasti bankrablást követő hisztéria, sőt hecckampány áll – a katolikus köztársaságiak úgy érzik, valósággal belekényszerítették őket ebbe a helyzetbe. Hogy milyen módon függ össze a bankrablás és a fegyverbeszolgáltatás? Nos, az IRA váltig tagadja, hogy köze lenne a minden idők legnagyobb zsákmányát – az ismeretlen elkövetők 26,5 millió fonttal, azaz 10 milliárd forinttal lettek gazdagabbak – eredményező rajtaütéshez, a brit rendőri szervek és titkosszolgálatok azonban kezdettől fogva őket gyanúsítják. Miután nemcsak a brit, de immáron Bertie Ahern ír kormánya is az IRA felelősségét hangsúlyozza, a gerillahadsereg összehangolt politikai támadássorozatként értékelte az elmúlt napok történéseit, és válaszképpen a legérzékenyebb pontra sújtott le. A fegyverbeszolgáltatások leállítása hét esztendeje az érintettek legbelsőbb félelmét vetíti elő, más szóval
könnyen meglehet, hogy az IRA-bejelentés nyomán Észak-Írország olyan útra téved, ahonnan ezúttal valóban nincs visszatérés. Nem mintha az elmúlt években a köztársaságiak néhány rozsdás kalasnyikovon túl bármit is letettek volna a nemzetközi fegyverzet-ellenőrző bizottság asztalára, de ezúttal az érintettek szimbolikus cselekményekbe vetett hite is könnyen megrendülhet.
Persze, a „nagypénteki megegyezés” óta a békefolyamat egyébként is egy helyben topog. Bár a parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokat időről időre megtartják, a helyi kormány mégsem kezdhette meg munkáját. Mi több, London 2000 februárjában felfüggesztette a helyi parlament működését, majd 2002 novemberében közvetlen irányítást vezetett be Észak-Írországban.
A harmincéves polgárháború fő tanulsága az volt, hogy amikor a felek elbeszélnek egymás mellett, kölcsönösen vádaskodnak és megsértődnek, hamarosan kiújulnak a harcok. Észak-Írország most robbanás előtti helyzetben van. Elég mindössze néhány száz köztársasági és unionista fegyveres, és ismét elszabadulhat a pokol. Súlyosbítja a helyzetet, hogy közelednek a brit választások, és ezzel nő a bizonytalanság. Akár győz, akár veszít Tony Blair, mindenképpen új politikára lesz szükség Észak-Írországban.