Jegybanktalanul

Sérti-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét, hogy a hazai és a nemzetközi tiltakozás ellenére növelték a monetáris tanács létszámát és abban a kormányfő által jelöltek arányát? Szakmailag mivel indokolható, hogy a jegybank elnökének egyet nem értése ellenére a miniszterelnök az új tagok névsorát kész tényként jelenti be? Alkotmányos-e, hogy a szóban forgó testület kibővítése annak ellenére történt meg, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) még nem hozott döntést a jegybanktörvény módosítása kapcsán?

Talán a feltett kérdések is jelzik, hogy új szakaszához érkezett a magyar gazdaságpolitika. S ez a periódus – amelynek személyi politikája nem lát tovább a 2006-os országgyűlési választásoknál – a monetáris tanács kizárólag politikai jellegű átalakításával vette kezdetét. De vissza a kérdésekhez.

1. A monetáris tanács kibővítését szakmai értelemben semmi sem indokolta. Lásd az Európai Központi Bank ez ügyben született állásfoglalását, illetve a magyarországi pénzügyi élet meghatározó szereplőinek – most nem feltétlenül az ügynökmúlttal terhelt Bácskai Tamásra gondolunk – véleményét.

2. Miután a nyilvánosságra került új tagok felkészültsége és pártpolitikai elkötelezettsége felettébb megkérdőjelezhető, a kormányfő javaslatára beültetett személyektől aligha várható el, hogy kizárólag szakmai alapon döntsenek – főként, ha nem is tudnak. Ráadásul a rendszerváltás óta még egyszer sem fordult elő, hogy a miniszterelnök olyan tagok kinevezését kezdeményezte, akik személyével a jegybank elnöke – amúgy cseppet sem mellesleg – nem ért egyet.

3. Gyurcsány Ferenc legalább addig várhatott volna, amíg az Alkotmánybíróság dönt a jegybanktörvény módosításáról. Ha ugyanis az Ab kifogást emel a jogszabály kapcsán, akkor a testület új tagjai kellemetlen s egyben lehetetlen helyzetbe kerülnek.
Hogy ne áruljunk zsákbamacskát: a monetáris tanács átfazonírozására azért volt szükség, mert az eddig független jegybank nem állt ki a magyar forint mesterséges gyengítése mellett, és a kamatszintet csak akkor mérsékelte, ha azt indokolták a nemzetgazdasági körülmények. Különben is, mit értünk erős vagy gyenge forint alatt, amikor a piac – Medgyessy, majd Gyurcsány akarata ellenére – rendre korrigálni kezd? A nemzeti valuta erejét tudniillik nem az aktuális kormány határozza meg – az csak árthat neki. A kormány és jegybank konfliktusának alapja amúgy egy paradox helyzet, miközben ugyanis a fiskális politika túlságosan laza, hiszen egekben a költségvetési deficit és a folyó fizetési mérleg hiánya, magas az infláció és egyre dagad az államadósság, addig a monetáris politika a maga szigorával próbál ellensúlyozni.

A vita tehát az említett kamatszint és a forint árfolyama körül csúcsosodott ki, mert az „olcsó pénz” a deficites államnak ugyan politikailag kényelmes, de csak rövid távon – erre játszik most a Gyurcsány-kormány. Így az MNB vezetőinek természetes és helyeselhető döntése volt, hogy a kormányt a pénzpiaci hitelek megdrágításával rendre a büdzsé egyensúlyhiányának csökkentésére szorította. A jegybank önállóságát pedig eközben az bizonyította, hogy az alapkamatot mérsékelni kezdte.

A feltételek azonban a monetáris tanács átalakításával megváltoztak. A kormány által diktált új gazdaságpolitika a fiskális és monetáris politika feletti teljes ellenőrzést akarja; vagyis a költségvetési és árstabilitási tényezők kontrollját. Pillanatnyilag úgy fest, Gyurcsány Ferenc megszerezte azt, amire korábban áhítozott. Nem árt viszont fejben tartani: nemcsak a monetáris és fiskális politika az „övé”, hanem mostantól a felelősség is.