Kamatbomba

Rácáfolva a függetlenségét többször is nyíltan megkérdőjelező, vagyis a kormányoldal által ellenzék közelinek (értsd: fideszesnek) definiált minősítésére, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hét elején radikálisan csökkentette az alapkamatot. Konkrétan: az MNB mellett működő monetáris tanács háromnegyed százalékponttal mérsékelte az irányadó kamatszintet, miközben a piaci várakozások fél százalékpont lecsippentését jósolták. A döntést kiváltó ok, hogy januárban lassult az infláció.
Aki esetleg elfelejtette volna: a jegybank korábban többször is megígérte, hogy ha kedvezőbb lesz a makrogazdasági környezet, úgy enyhít a monetáris szigorán. A klasszikus kormánypárti mese szerint ugyanis azért rekedt meg a magyar gazdaság, mert hazánkban magas a kamatszint. Utóbbi egyébként tényleg így van, ám ennek az a magyarázata, hogy a külföldi befektetők még mindig nagynak tartják a kamatkülönbözetet ahhoz, hogy magyar állampapírokba fektessenek, és tulajdonképpen ez, az átváltásból adódó forintkereslet tartja magasan a nemzeti valuta árfolyamát is. Ha viszont jelentősen csökken a hozamszint, vagyis a befektetők alacsonynak találják majd a nyereséget, akkor itt a későbbiekben nagy gondok adódhatnak. Ami a történet másik részét illeti: azokon a makrogazdasági területeken, ahol katasztrofálisak a gondok – költségvetési hiány, államadósság, euróbevezetés –, a felelősség teljes egészében a kormányt terheli. Igaz, hogy bővül a nemzetgazdaság, ám a régióban hazánkban a legkisebb a növekedés mértéke, s jobb, ha a működő tőke beáramlásának adatait – noha azok már tartalmazzák a Magyarországon korábban letelepedett (!) multinacionális cégek új beruházásait is – szóba sem hozzuk. Tudniillik a tőlünk fejletlenebb Szlovákia rég lekörözött bennünket, a nagy csinnadrattával beharangozott adóreform pedig várat magára.
Az MNB fenti kamatvágása valóságos bombaként robbant. Egyfelől annak mértéke – a korábbiakan megszokott 0,5 helyett 0,75 százalékponttal csökkent hétfőn az irányadó kamat – miatt, másfelől azért, mert a döntést még a „régi” összetételű monetáris tanács hozta. Ne feledjük: a testület bővítését – legalábbis európai normák alapján – semmi sem indokolja, viszont a kiválasztott személyek esetében a végső szó a miniszterelnöké. Cseppet sem mellesleg Járai Zsigmond, az MNB elnöke nem tartja törvényesnek a leendő monetáris tanácsi tagok jelölési folyamatát, mivel a miniszterelnök nem kérte ki előzetesen a jegybankelnök írásos véleményét a jelöltekről; az MNB álláspontja szerint újra kell indítani a jelölési procedúrát.
Mint az MNB első számú vezetője a témában fogalmazott: „A jegybank elnökének véleményezési jogköre kiüresedett.”
De vissza a kamatcsökkentéshez! Mindenkit óvunk attól, hogy a végre belátható közelségbe került árstabilitás, illetve az euróbevezetés inflációs szintjének elérése kapcsán jó osztályzatot adjon a nemzetgazdaságnak. A fentebb már jelzett alapproblémák (magas a költségvetési hiány, tovább duzzad az államadósság, alacsony a foglalkoztatási szint, hatalmas regionális különbségek, elképesztő hivatali bürokrácia) megoldásához tudniillik önmagában kevés a monetáris lazítás. Bármilyen groteszknek is tűnik: a kedvezőbb gazdasági környezethez szigorú, ám a növekedés biztosítását elősegítő, az egyensúly megteremtését fókuszba helyező költségvetésre/államháztartásra lenne szükség.
Nos, ez az, amire bő egy évvel a választások előtt ne vegyünk mérget. A kamatbomba sajnos hatástalanítva.