Tisztelt Szerkesztőség

Simon Istvánné (Budapest): Igen nagy lehet a szegénység, vagy ahogy mostanában divatos mondani, a rászorultság a Görgey családban. Görgey Gábor és operaénekesnő neje nyilván nehezen tudja beosztani azt a csekély összeget, amely összeáll a miniszteri nyugdíjból, Görgey műveinek jogdíjából, valamint abból a hétmillió forint közpénzből, amelyet a neves író és műítész a jelen kormánynak „kulturális tanácsokat” adva megkeresett. Hogy mit csinált Görgey valójában, nem tudni. Az szigorúan titkos. Nem az adófizetőre tartozik, hogy mire költik a pénzét. Hiába, az életszínvonalat a titkolózások mellett is tartani kell. Nem kevés pénzbe kerül bizonyára a művésznő ruhatárának felújítása, a kollégáknak adott vacsorák és fogadások. De hát ilyen az élet. Hiszen a legmagasabb körökben is ez az elv: a befolyásosoknak és gazdagoknak mindent, a szegényekkel pedig ugyan ki a csoda törődik?

*****
Gergely Péter (Budapest): Stefka Istvánnak a Csáky-Pallavicini Rogerné levelére adott válasza reakcióra ösztönöz (Magyar Nemzet, január 21.). A Tanácsköztársaságnak egyetlen, bármilyen világnézetű magyar ember számára elfogadható akciója a Stromfeld Aurél katonai vezetésével a magyarlakta felvidéki területek visszaszerzésére indított hadjárat volt; az ő katonai hírneve ennek a hadjáratnak az emlékén alapul. Meg kell még említenem, hogy amikor Kun Béla elfogadta Clemenceau-nak az említett területek kiürítését előíró demarsát, Stromfeld tisztségéről azonnal lemondott.

*****
Kocsisné Tarnóczy Györgyi (Keszthely): Tiszteletreméltó próbálkozásnak érzem Hankiss Elemér felhívását. A jobbító szándékot is látom benne. Azonban addig, amíg Magyarországon másfél millió ember szellemi igényeit a naponta látható és hallható kibeszélőshow-műsorok kielégítik, addig nincs értelme kitalálni nekünk Közép-Európát. Azt kellene kitalálni, hogy legalább a felnövekvő nemzedéket hogyan óvjuk meg ezektől az ízlésrontó, kultúrát taszító, csak üzleti, nézettségi szempontokat tekintő vállalkozásoktól. Hankiss Elemér ismertségével, ötletgazdagságával, lehet, hogy ezt kitalálná. Ebben segítenénk.

*****
Bonifert Donát (Budapest): A magyarság zivataros évszázadaiban is mindig adódott egy-egy alkalom, amikor a nemzet kivívta más nemzetek rokonszenvét. Századokon át a sok tekintetben hasonló sorsú, egymással a kölcsönös rokonszenv által is összekötött két nemzet, a lengyel és a magyar viszonyát jól jellemezte az ismert mondás: lengyel–magyar két jó barát. Napjainkban Magyarország kicsit más összefüggésben került a nemzetközi sajtó érdeklődési körébe: az Európai Bizottság által készített jelentés szerint az unió 25 tagállama közül egyedül Görögország és Magyarország pénzügyi kilátásai különösen kedvezőtlenek, mert ez a két ország nem bizonyult képesnek az uniós deficithatárt túllépő költségvetési hiány – és adósságnövekedés – megfékezésére. Ezzel egy új – furcsa – pár jött létre, amit így jellemezhetünk: görög–magyar két rossz diák. Nézzünk azonban egy kicsit a dolgok mögé, hogy lássuk: azonos-e a két ország helyzete, azonos okok vezettek-e a leküzdhetetlennek látszó pénzügyi nehézségekhez? Mit produkált Görögország, és mit nyújtott Magyarország az elmúlt néhány évben, az aktuális politikai vezetés mellett? Görögország az elmúlt évben olimpiát rendezett, méghozzá sikeresen, amihez nagy erőfeszítésekre, infrastrukturális létesítmények építésére, rendezők foglalkoztatására, biztonsági intézkedések finanszírozására stb. volt szükség, ami érthetően megterhelte – és még néhány évig terhelni is fogja – az ország költségvetését. És mit nyújtott Magyarország? Évekre előre lemondott hasonló, az erők összefogását igénylő, az országot népszerűsítő rendezvények megszervezéséről, a lakosság terhei nőnek, fokozódik a szegénység. Görögország – a miénkhez hasonlóan – kis ország, mindössze 10 és félmillió lakosa van. Mégis mert nagynak lenni, ennek terheit magára vállalni, ezzel a nemzet önbizalmát fokozni, jövőbe vetett hitét erősíteni, aminek a hatása az elkövetkező évek során megmutatkozik majd. Nálunk viszont a Medgyessy–Gyurcsány–Kovács László fémjelezte országvezetésnek – ahogy ez egyébként előre látható volt – sikerült úgy menedzselnie az ügyeket, hogy csak az államadósság nőtt, egekben az államháztartás hiánya, eredmények nincsenek, a nemzet önbizalma, jövőbe vetett hite csökkent. Hogy is szólt Kovács László szállóigévé vált mondása? Merjünk kicsik lenni. No de ennyire? Ezt talán még ő se gondolta volna.