Valóság, show

Az aggódók, a kétkedők és az ellendrukkerek tegnap este meggyőződhettek arról, hogy az ellenzék nemcsak kész, hanem képes is alkalmazkodni a tavalyi kormány(fő)váltás nyomán megváltozott politikai klímához. Sőt az először kedvezőtlennek látszó változásokat akár a maga javára is fordíthatja. A Fidesz elnöke országértékelő beszédében, pontosabban beszélgetésében úgy folytatta az általa még miniszterelnökként teremtett hagyományt, hogy azt az időzítés, a külsőségek és – ami a legfontosabb – a tartalom felől is megújította.
Orbán Viktor most először várta meg a parlamenti nyitányt és vele a regnáló kormányfő országértékelését. Így a Körcsarnokban történteket akkor is óhatatlanul Gyurcsány Ferenc – a kis magyar Hodorkovszkij – hétfői produkciójával veti össze mindenki, ha az ellenzék vezére most sem ereszkedett az éppen Moszkvában a Vörös Hadsereg „felszabadításáért” hálát rebegő politikus szintjére, noha verbális nyilai többször telibe találták a kormányfőt. Az olykor az ellenfél gyalázását sem mellőző konfrontatív hangütés után Gyurcsány szelídebb regiszterre váltott, ami – ha kitart mellette – jót tehet zilált közéletünknek, csakhogy országértékelő szónoklata így a kádári idők pártkongresszusait idéző frázisokba, tömény unalomba fulladt. Ezek után nem lett volna nagy feladat egy hagyományos beszéddel a retorika terepén megverni a kormányfőt, de Orbán nem a miniszterelnök parlamenti értékelésével akart feleselni, hanem a Gyurcsány-jelenségre reagálva, azt meghaladva próbálta a politizálás megújításának szándékát a külsőségekkel is hitelesíteni. A baloldal vezérének hangnemváltása mögött én azt a kétségbeesett szándékot látom, hogy a magyar belpolitikát a választásokig hátralévő időszakban ne azok a témák – például a gazdaság, az agrárium, az egészségügy helyzete – uralják, amelyekben az ellenzék éles bírálatot gyakorolva világos alternatívát nyújthat a választóknak. Orbán Viktor természetesen nem tette meg ezt a szívességet ellenfelének; ellenzéki politikusként nem kívánja a parlamentáris demokrácia lényegét, a politikai váltógazdaság lehetőségét a hamis nemzeti összefogás oltárán feláldozni.
A polgári Magyarország miniszterelnök-jelöltje előadásával méltó választ adott azoknak, akik az elmúlt hónapokban tapasztalt viszonylagos passzivitását úgy értelmezték, hogy elfáradt, megöregedett, menekül a vita elől. Leginkább persze Gyurcsány Ferencnek, aki tegnap szlovákiai lapokban arról beszélt, hogy kettejük közül ő – mármint az egykori KISZ-vezető – a fiatalabb és a frissebb. Nos, Orbán Viktor nem éppen a visszavonulás lehetőségén töprengő, jövő nélküli, enervált politikus benyomását keltette hallgatóságában, s ez alighanem elcsendesíti a jobboldali táborból érkező, néhol már-már pánikhangulatot árasztó kritikus véleményeket.
A Fidesz elnökének értékelése a Magyarországon eddig jórészt ismeretlen technikák – pulpitus kiiktatása, sms-szavazással kijelölt témák stb. – alkalmazása miatt is emlékezetes lesz. Mondhatni, ez a válasz az újszerű, lendületes gyurcsányi kommunikációra. Csakhogy az előadás akkor hiteles, ha a show nem a mondanivaló hiányának leplezését, hanem annak kiemelését szolgálja. Nincs hely és idő most számba venni a beszéd tartalmi elemeit, amelyek nagyrészt ismerősek voltak a felvezető országjárásról. De az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy nem kommunikációs gügyögést, hanem tartalmas politikai előadást hallunk a Körcsarnokból.
Mert mi tudjuk: a valóság első, a show második.