Valóságábrázolás és álcigányok

Hivatalosan is megnyílt a kedden már egyébként elkezdődött 36. Magyar Filmszemle. A szerda esti gálaünnepségen levetítették Pejó Róbert Dallas Pashamende című nagyjátékfilmjét, amelyben szemétdombi (ál)cigányok feltalálják maguknak az erkölcsöt és az igaz utat, és néhány késszúrás után nekivágnak az oktatásügynek. A peremvidéki cigányság hiteltelen ábrázolása ellenére az operatőri munka, a látvány kiváló, mint ahogy a szemle is sikeres és jól szervezett (attól eltekintve, hogy még mindig a célra teljesen alkalmatlan Mammutban zajlik). A szervezők szerint három nap alatt hat-hétezer látogatója volt a dokumentumfilmeknek, amelyek javarészt a szokásos divattémákat járták körül: vászont érdemelt a drogügy, a roma kisebbség és az erdélyi magyar élet. A néha érthetetlen szempontok alapján bezsűrizett anyagok között kimagaslóan értékes alkotásokat láttunk. Lehet vonakodni tőle, be lehet tiltani, ki lehet zsűrizni, levenni a műsorról, vagy műsorra sem tűzni, egy bizonyos: a valóságábrázoló, nem fikciós filmek mutatják meg a járható utat. A kiutat. A dokumentumfilmek versenyébe negyvenkét alkotást válogatott be az előzsűri, a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan a dokumentumfilmek a szemle első napjaiban önálló programban szerepeltek. Több alkotás iránt akkora volt az érdeklődés, hogy pótelőadásokat kellett szervezni, hiszen aki most lemarad – tekintettel a magyar köztelevízió programkínálatára –, talán sohasem találkozhat többé ezekkel a filmekkel.