Bátor ember a magyar, ha a nyakát szegi is. Néhány napja egy fiatalember síelte át magát a halálba Ausztriában, hajtotta a sebesség őrülete. Napokkal később – az eset kapcsán – riportra kerekedett a Hír TV stábja. A normafai forgatáson magát az operatőrt gázolta el egy magabiztos hegyi titán. A magyar virtusnak nincsenek korlátai. Kimegy az ember a körútra, s máris halálfélelem keríti hatalmába. Autók száguldoznak a kátyúette ócska utakon. A kocsiban dübörgő primitív pléhzenétől még a jajkiáltást sem hallani… Elvadult világban élünk, kitört belőlünk a zabolátlan természet. Csak meg kell nézni a mindennapok közúti halállistáját, a ripityává tört gépkocsik irdatlan tömegét, máris elborzad az ember. A jelek szerint nem tanul belőle… Hogyan is tanulna, amikor a média terjeszti az agresszivitást. És már nem is a síelésnél, az autózásnál tartok. Egyetlen nagy erőszaktömeggé lett a világ.
A jót, a szelídet, a békét hirdető gondolatot elfelejtettük. Azért hiszem, hogy vannak még másmilyen emberek is. Visszajelzésekből tudom, hogy az olvasót igenis megérintik a szívhez szóló dolgok. Ha boldogult szódás Sanyi barátomról írtam, vagy az elkóborolt Betyár vizslámról, bizony nagyobb volt irántuk az érdeklődés, mint amikor a politika mocsaráról, a vicsorgásokról szóltam.
Vissza kellene szelídülnünk a régi, derűsebb időkbe, amikor még egymásra mosolyogtunk, rábiccentettünk a szemközt jövőre.
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
