A csodafegyver: adócsökkentés

Schröder, Persson és Sarkozy fellélegezhetnek. Magyarország megkegyelmezett Európának: egyelőre nem veti be Putyin csodafegyverét. Ha valaki nem tudná, nem másról, mint az orosz elnök által hazájában 2001-ben bevezetett egykulcsos generáladóról van szó. Őt követték a balti államok és Szlovákia, mígnem a közelmúltban a lengyel pénzügyminisztérium és a román kormány is bejelentette: áttér az egységes, egykulcsos adórendszerre. Sokáig úgy tűnt, mi is vevők leszünk rá. Sőt, amikor nemrégen megalakult az adóreform-bizottság, voltak, akik úgy gondolták, nálunk is eljött a radikális adócsökkentés ideje. Az adminisztráció egyszerűsítése, átláthatóság, kedvezmények megszüntetése – hangzottak a fülünknek oly kedves jelszavak. Túl magas az általános áfakulcs, ezért honfitársaink külföldre járnak bevásárolni – mondták a kereskedők. Rendszeridegen az iparűzési adó – panaszkodtak a termelők. Mielőtt azonban megkereshették volna a kieső bevételek pótlásának forrását, közbeszólt a putyini adófegyver kizárólagos hazai forgalmazója, Kuncze Gábor, és újfent lándzsát tört a személyi jövedelemadó csökkentése mellett. Végül jött az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa, az Ecofin, és a túl korai adócsökkentésnek az euró bevezetésére gyakorolt negatív hatásaira figyelmeztetve, pontot tett a történet végére.
Első látásra úgy tetszhet, azoknak az ellenzéki honatyáknak lett igazuk, akik eleve szkeptikusak voltak a gyors adóreform esélyeit illetően. Őket erősítik a szakértői vélemények is. Köztük Zara Lászlóé, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnökéé, aki attól tart, az egész bizottsági munka nem volt más, mint sok hűhó semmiért. Csalódottságának adott hangot Vadász Iván, a bizottság adóegyszerűsítési szekciójának alelnöke is.
Azonban, ha jobban szemügyre vesszük az elmúlt napok híreit, rádöbbenünk talán nem is oly eredménytelen a bizottság tevékenysége. Egyszerűsítés helyett újabb kedvezményeket terveznek. Ezentúl egymilliárd forint árbevétel alatt egyszerűsített mérlegbeszámolót készíthetnek a befektetők, a százmillió euró – vagyis huszonötmilliárd forint (nem kis öszszeg) – alatti fejlesztési adókedvezményhez nem kell pénzügyminisztériumi engedély, az off-shore cégeket bizonyos esetekben kimentik a helyi iparűzési adó hatálya alól.
Közben a munkavállalói oldalon tovább nőnek a terhek. A bizottság szakértői, akik között csak elvétve fedezhető fel egy-egy munkavállalói érdek-képviseleti szervé, a munkavállalói és/vagy a munkáltatói járulék emelésének szükségessége mellett érvelnek, valamint a minimálbér adómentességének a jelenlegi szinten történő befagyasztását is tervezik. Mindezek hallatán felmerül a kétely: nem ismét a munkavállalók járnak-e rosszul ebben a Magyarország Rt.-nek nevezett szakszervezet- és szociáldemokrácia-mentes övezetben?
A helyzet értékeléséhez érdemes feleleveníteni az adóreform-bizottság létrejöttének körülményeit. Hogyan jutottunk el odáig, hogy az off-shore cégek és néhány nagybefektető húzhatnak hasznot az akadálymentesítési programból? Nos, úgy kezdődött, hogy számos, többek között az előző parlament idején is kudarcba fulladt adóreform-kísérlet után nemrégiben Kuncze Gábor kijelentette, elveszítettük versenyképességi előnyünket. Majd, mint Páris almáját, bedobta a köztudatba az adócsökkentés gondolatát, mire az érdek-képviseleti szervezetek jól egymásnak estek. És közben nem számoltak azzal, hogy az adócsökkentési lehetőségek igen korlátozottak. Egyrészt, mert a nemzeti össztermékhez mért 39 százalék körüli elvonási arányunkkal az európai átlag közelében vagyunk. A jóléti modellt követő régi tagállamokban általában magasabb, 40 százalék felett van ez a mutató, míg a skandináv országokban az 50 százalékot is eléri. Az új tagállamokban ugyan általában valamivel alacsonyabb az adóteher szintje, de vélhetőleg ott is fokozatosan emelkedni fog. Hiszen az uniós csatlakozást a felzárkózás érdekében mindenütt jelentős infrastrukturális beruházások követik, ez pedig az új tagországok saját forrásainak maximális mozgósítását igényli, ami csak a központi elvonás növelésével biztosítható. Így volt ez korábban Spanyolország és Portugália esetében is. Végül: a fejlett országokban évtizedeken átívelő tendencia tapasztalható a központi elvonások növekedése irányában. Míg az OECD-tagállamokban 1965-ben még 25,8 százalék volt ez az arány, 1999-re 37,3 százalékra nőtt. Mivel e törvényszerűségek alól valószínűleg mi sem vonhatjuk ki magunkat, jó lenne felhagyni az adócsökkentéssel kapcsolatos demagóg, populista szólamokkal. Ha másért nem, hát azért, mert méltatlan a liberalizmushoz is. Az adócsökkentésnek az a formája, nevezetesen a személyi jövedelemadó csökkentése, ahová Kuncze Gábor javaslatai rendszeresen kifutnak, a fogyasztási és forgalmi típusú adók részarányának, végső soron az állam szerepének növekedéséhez és a civil társadalom gyengüléséhez vezet. Ezt pedig állítólag a liberálisok nem szokták szeretni.
Talán ennél is lényegesebb szempont, hogy egy ország versenyképessége nem csak a tőkevonzó képességből áll. De még ez utóbbi sem egyenlő a nemzetközi befektetők előtti szervilis térdre borulással. Ezért kevés valóságos haszonnal kecsegtetnek az adóreform-bizottság által javasolt kedvezmények, hiszen a tőkevonzó képességet elsősorban a piac nagysága határozza meg. A felmérések arról tanúskodnak, Magyarországon a külföldi tulajdonú cégek legfőbb gondja éppen kapacitásaik kihasználatlansága. A magyar piac pedig többek között azért kicsi, mert alacsony a foglalkoztatottság. Jaksity György, a Concorde Rt. vezérigazgatója ezért is beszélt nemrégiben a hárommillió rabszolga országáról. Az off-shore cégeknek kínált kedvezmények helyett a társadalombiztosítási terheket kellene csökkenteni, hiszen az növelné a foglalkoztatást és a piacot. Másrészt a helyi piacot a jövedelemkülönbségek csökkentésével is lehetne bővíteni. Ennek egyik eszköze a személyi jövedelemadóból származó bevételek arányának növelése. Annál is inkább, mert az állami bevételek között nálunk a legnagyobb a közvetett adók aránya. Ezek két és félszeresét teszik ki a jövedelmekből származó bevételeknek, míg az OECD országok zömében a bevételek három egyenlő arányt képviselő forrásból, a közvetett és közvetlen adóbevételekből, valamint a tb-befizetésekből állnak össze.
Persze nem könnyű mindezt megcsinálni egy olyan országban, amelyben nincsenek jól megfogható, legális személyes jövedelmek. Magyarországon közel egymillió ember nem fizet járulékot, kétszázezer adózó ellen van folyamatban végrehajtás, majd négyszázmilliárd forint tartozás miatt; a minimálbéren bejelentettek jelentős része pedig nem minimálbérből él. Ráadásul az adóelkerülés problémája nemcsak nálunk egyre égetőbb. A multinacionális vállalatok, határokon átnyúló belső elszámoló áraikkal nagyságrendekkel nagyobb fejtörést okoznak Brüsszelnek és Washingtonnak. Csak egy példa: állítólag egy sajtómágnás tucatnyi országot átölelő vállalatbirodalmával olyan ügyesen játssza ki a szabályokat, hogy régóta egyetlen penny adót sem fizet. Ezért a régi tagországok, sőt az Egyesült Államok is a közvetett adók arányának jelentős növelését tervezi, hiszen ezek kevesebb lehetőséget adnak az adóelkerülésre. Még Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnöke is a személyi jövedelemadó teljes eltörlését javasolja.