A hazaszeretetről ügynökügyben

A Magyar Nemzet 2005. március 11-én kommentár nélkül közölte Kozenkai Jenő volt kommunista elhárítótiszt Political Capital elleni feljelentésének indokát: „Izraeli érdekeket szolgál és a magyar titkosszolgálatok meggyengítését célozza az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése.” Közölték, hogy Kozenkainak tudomása van arról, hogy a Moszad egymillió dollárt kíván fordítani a volt pártállami magyar ügynökhálózat feltérképezésére.
Indokolt feltenni a kérdést: miért pont Izrael titkosszolgálata lenne érdekelt egy jogilag a rendszerváltáskor megszüntetett szervezet, a III. főcsoportfőnökség ügynökhálózatának nyilvánosságra hozatalában? Közérdek, hogy a kérdésben tisztán lássunk. Mit is tartalmaz az inkriminált lista, amely Kozenkait feljelentésre sarkallta? Csupa olyan adatot, amely minden magyar közkönyvtárban hozzáférhető. Ha a Moszad vezetői annyira hülyék lennének, hogy egyszerű közkönyvtári kutakodásért egymillió dollárt fizetnének, akkor Izrael régen a palesztin felkelők ellenőrzése alatt állna.
Magyarország 1989-ig a Varsói Szerződés tagja volt. A szolgálatok szovjet ellenőrzés alatt, pártutasításoknak megfelelően működtek, nem az ország biztonságát védték, hanem az MSZMP funkcionáriusaiét. Ebbe belefért hírhedt terroristák rejtegetése is, mint például Carlosé. Kozenkai és társai azzal próbálják az effajta ügyeket mentegetni, hogy ők csak „a hazájukat szolgálták”. Haza és az aktuális politikai garnitúra viszont egyáltalán nem ugyanaz a fogalom.
A több tízezernyi ügynök között lehetett néhány tucat, akik a szomszéd országokban élnek ma is, és az elnyomott magyarságról jelentettek. Az ő aktáik nyilvánosságra hozatalát senki sem kívánja. Minden parlamenti javaslat egységes abban, hogy valamilyen ellenőrzés szükséges az előtt, hogy az iratok nyilvánosságra kerüljenek. Nem kívánta senki az úgynevezett szenzitív, azaz a szexuális szokások és az egészségi állapotra vonatkozó adatok közlését élő személyek esetében. Kozenkai logikáját követve azonban semmit sem volna szabad megtudnunk arról, hogy kik voltak azok a tisztek, akik prostituáltakat béreltek fel azzal a céllal, hogy rendszeres gyónást végezzenek, és ennek során a papokat elcsábítsák (ez a III/III bevett gyakorlata volt). Az, hogy az áldozatok, azaz a papok adatai nem tartoznak a nyilvánosságra, érthető. Miért kell azonban homályban hagyni a megbízókat?
Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár maga is megerősítette, hogy a szolgálatok dolgozóinak 30 százaléka még 1990 előtt kezdte karrierjét. Fel kell tennünk a kérdést, mi a jobb: ha azokról, akik 1990 előtt papokat zsaroltak, népi írókat lehallgattak, március 15-én kokárdás diákokat gumibotoztak, csak néhány beavatott tudja ezt, vagy ha mindenki? Első esetben mindegyikük zsarolható. Második esetben viszont nem. Jelenleg az a helyzet, hogy néhány kiválasztott, elsősorban a mindenkori kormányoldal, valamint azok, akik a rendszerváltáskor aktákat hazavittek, sok mindent tudnak, mások meg semmit. Ez a visszaélések melegágya.
Kozenkai már többször kifejtette: nem hiszi el, hogy ő ne a hazáját szolgálta volna a múlt rendszerben, amelyben szerinte 1963 után egyetlenegy törvénytelen eljárás sem volt(!). Szerinte a pártállam egyenlő a hazával. Nem volt tehát március tizenötödikék szétverése, nem volt papok és szerzetesek meghurcolása, nem voltak „véletlen” elhalálozások az előzetes letartóztatások során. Pákh Tibor is bizonyára kényszerképzetektől szenved, amikor azt gondolja, hogy őt 1966-ban elmegyógyintézetbe zárták, és ott elektrosokkal kezelték. Kozenkai ma meggyalázza az áldozatokat, illetve az emléküket, és hogy ez se legyen elég, a legaljasabb hagyományhoz fordul. Vajon miért éppen Magyarország a Moszad számára ellenséges célország?
Ha Kozenkainak a legkisebb bizonyítéka is lenne erre az agyrémre, biztos rég nyilvánosságra hozta volna. Neki azonban elég, hogy csak lebegtesse a Moszadot mint felbujtót, mert tudja, hogy léteznek szövetségesei a mai Magyarországon, akik a „zsidók” szó hallatán mindent megértenek… Hogy felelőtlen elemek zsidókat és kommunistákat összemosnak, nem újdonság. Kozenkai sajátos „érdeme”, hogy immár az antikommunizmus és a „zsidóság” állítólagos összefüggései is napvilágra kerülnek.

Ungváry Krisztián
történész, Budapest