A víz napja

Az ember napi átlagban három liter vizet iszik, de a körülményektől függően, tisztálkodási és egyéb célokra ennél sokkal többet felhasználhat. Ez a tény felkeltette az Európai Bizottság kereskedelemmel foglalkozó főigazgatóságának figyelmét. A vízbizniszben érdekelt európai cégek brüsszeli lobbistái ugyanis erős nyomást gyakorolnak a bizottságra annak érdekében, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) dohai fordulónak nevezett tárgyalássorozatán érje el, hogy a fejlődő országok nyissák meg vízszolgáltató piacaikat az európai cégek előtt. Cserébe ezen országok hozzáférési lehetőséget kapnának az európai piacokhoz, mindenekelőtt az agrártermékek piacához. A fejlődő országok vízhálózatainak megszerzésére irányuló nyomás azért ilyen erős, mert a vízpiac természeténél fogva nem tartozik a dinamikusan bővülő piaci szegmensek közé. Megfelelő reklámmal az emberek rávehetők arra, hogy többet egyenek, mint az előző évben, vagy hogy nagyobb autót vásároljanak, mind ez idáig azonban nem született hatásos reklám, amely rávenné őket, hogy több vizet igyanak, vagy hogy többet mosakodjanak. A fejlődő országok idegenkednek attól, hogy olyan alapvető szolgáltatásaikat, mint például a vízellátás, multinacionális korporációk kezére juttassák. A víz az ENSZ-nek is annyira fontos, hogy március 22-ét kinevezte a víz napjának. A víznap alkalmából Kofi Annan ENSZ-főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg mintegy egymilliárd ember nem tud biztonságos ivóvízhez jutni, 2,5 milliárd pedig nélkülözi a megfelelő higiéniás ellátást. Ezek a számok elég imponálóak ahhoz, hogy felkeltsék a vízbizniszbe befektetni kívánók érdeklődését. Persze annak érdekében, hogy a vízellátás profittermelő ágazat lehessen, a vízdíjakat megfelelő szinten kell megállapítani. Magyarország e tekintetben jó példát mutatott a világnak, hiszen a víz és csatornadíjak a rendszerváltás óta mintegy hússzorosukra nőttek, míg az átlagos árszínvonal alig hétszeresére. Ennek következtében például a meghatározó részben a francia–belga Suez Lyonnaise des Eaux cég tulajdonban lévő Pécsi Vízmű Rt.-nek ma annyi az éves nyeresége, mint amennyiért annak idején a részvényeket a mintegy 120 másik országban is érdekeltséggel rendelkező Suez-nek eladták.
Nem biztos azonban, hogy a magyarországi módszerek azokban az országokban is alkalmazhatók, ahol a lakosság jelentős része napi egy-két dollárból él. Az is problémát jelenthet, hogy az EU majd minden anyaga hangsúlyozza a szubszidiaritás elvét, vagyis azt, hogy mindent a lehető legalacsonyabb helyi szinten kell megoldani, ott, ahol a jó döntésekhez a szükséges információk leginkább rendelkezésre állnak. Ezt a tagországok, a helyi önkormányzatok, nem beszélve az említett fejlődő országokról, akár komolyan is vehetik, akadályozva ezzel a globális vízpiac kialakulását. Bár lehet, hogy felismerik: itt arról van szó, hogy az unió vezetése bort iszik és vizet prédikál.