Család vagy karrier? Netán mindkettő? A kérdés a női politikusok világában éppoly központi szerepet kap, mint a civil életben. Mégis, miközben a vállalatok, igazgatótanácsok élén mind több hölgyet látni, a politikában az igazi döntéseket főként továbbra is a férfiak hozzák. A világ parlamenti képviselőinek összesen tizennégy százalékát adják a gyengébbik nem képviselői, s a föld több mint kétszáz országa közül is csak tizennégyet irányít női politikus. Az esélyegyenlőség szószólói szerint az lenne az ideális, ha ezt az arányt 30-35 százalékra sikerülne feltornászni.
Ettől a céltól Magyarország (9 százalék) még igencsak távol áll, de a hölgyek szemszögéből Kelet- és Közép-Európa más országaiban sem sokkal kedvezőbb a helyzet. A szakértők szerint ennek oka a történelmi hagyományokban keresendő, hiszen a diktatórikus rezsimek és háborúk által tönkretett gazdaság mindenhol olcsó és kihasználható munkásokat igényelt. A mosó- és szövőnők világában így aztán nem is lehetett létjogosultsága annak a klasszikus felfogásnak, miszerint az asszonyoknak otthon, a család és a mosóteknő mellett a helye. A rendszerváltozást követően aztán – bár a nagyvállalatok sorra csukták be kapuikat – az üzleti és politikai világban mind több olyan lehetőség nyílt, amely a nők számára is jobban fizető, ám egész embert kívánó tevékenységet biztosított. Ahhoz, hogy szerepvállalásuk folyamatosan biztosított lehessen, sokak szerint kvótarendszerekre van szükség. Ezt azonban gyakorta épp a hölgyek utasítják el, mondván: nem a statisztikák javításának eszközei, hanem valódi döntéshozók szeretnének lenni.
A Durao Barroso vezette Európai Bizottságra azonban egyetlen jogvédőnek sem lehet rossz szava, hiszen a testület harmada, vagyis nyolc biztos hölgy. Közülük talán a legismertebb a határozottságáról elhíresült Benita Ferrero-Waldner egykori osztrák külügyminiszter, valamint a döntéshozásban vezető szerepet játszó környezetvédő, egyben az egyik alelnöki posztot is betöltő svéd Margot Wallström.
Másrészt azonban a társadalom igencsak megosztott a női vezetőkkel szemben, hiszen sokan – nem csak férfiak – úgy vélik, hogy a hölgyek bár jó munkaerőnek bizonyulnak, nem tudnak gyors és határozott döntéseket hozni. A nemek közti egyenjogúság harcosai ugyanakkor szinte jelmondatukként harsogják, hogy a háborúkat sosem nők indítják, sőt, ha békéltetésre, tárgyalásra van szükség, épp a hölgyek sikeresebbek. A vajdasági atrocitásokat vizsgáló EU-delegáció éléről is ismert Doris Pack, az Európai Néppárt nőtagozatának elnöke például az erőszak árnyékában élő Balkán ügyeinek vált szakavatott ismerőjévé, valamint nagy szerepet vállalt a háborúk sújtotta országok női lakosságának megsegítésében. A föld legnépesebb mozlim országát, a háborúkkal és természeti csapásokkal küzdő Indonéziát is egy hölgy, Megawati Sukarnoputri irányította öt esztendőn át.
A gazdasági nehézségekkel és politikai instabilitással küzdő Ukrajnában jelenleg sokan egy, az üzletben már bizonyított oligarchában, Julia Timosenkóban látják a reményt, hogy kormányfőként – a szürke közéletből kitűnő egyéniségével – hozzájárulhat az ország talpra állításához. A sikeres nők szerint a hölgyeknek a jó eredményeken túl figyelemfelkeltő cselekedetekkel kell bizonyítaniuk rátermettségüket, ami a kijevi tüntetések egykori vezéregyéniségének számító Timosenkónak a jelek szerint sikerült is.
Harc az egyenjogúságért. A nemzetközi nőnapot annak emlékére tartják, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak egy évszázados küzdelmeinek eredményeképpen a XX. század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. nemzetközi szocialista nőkongresszuson Clara Zetkin német baloldali politikus javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot. Az ünnep időközben sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől a nyugati országokban e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet. (MN)
