Cseléd Sajtó Díjak – kiktől is?

Idén is kiosztották a Cseléd Sajtó Díjakat, mint 1994 óta minden március idusán, amely kitüntetést egyébként az alapítók a maguk örömére Szabad Sajtó Díjnak neveztek el. A díjazottak kiléte látszólag fura módon az idén sem keltett meglepetést. Sem azok nem lepődtek meg, akik jól ismerik a honi sajtóviszonyokat, sem azok, akik e téren tájékozatlanok. A díjosztási folyamat legneuralgikusabb pontja az, amikor nyilvánosságra kerül a kitüntetettek névsora. A mindenféle újságíró, vagyis a szakma ugyanis pontosan tudja, a csalássorozat egy újabb állomásához érkezett, amelyet egy jól szervezett píárral – mindenkor március idusán a Pilvaxban – ma már úgy tálalnak, mintha az a hiteles és elfogulatlan tájékoztatás felett érzett öröm kitüntetett pillanata lenne. Baloldali kormányok idején – emelendő az ünnepély fényét és elfedve az értéktelenséget – biztosan megjelenik valami magas rangú államférfi is.
Mert mi is zajlik minden március 15-én a Pilvaxban? Kezdjük onnan, hogy a Szabad Sajtó Díjat a Népszabadság Rt. egyik, a részvények több mint negyed részét birtokló tulajdonosa alapította és adja. Méghozzá amelyik egyértelműen az MSZP-hez kötődik, hiszen az alapította, s a kuratórium elnöke is minden esetben szocialista politikus: Nyers Rezső, Gellért Kis Gábor, most pedig az egykori választmányi elnök, Földes György. A díjátadás körülményeinek szemérmes kezeléséhez hasonlóan a Népszabadság is leginkább titkolná a pártakarat e közönséges megnyilvánulását a lap kiadása körül, mivel egy ilyen kapcsolat meglétekor szó sem lehet hiteles tájékoztatásról. Lássuk be, ennek egyenes következménye a lap halála (vagy épp a díj lezüllése). Érthető tehát a rejtőzködés, hogy a kiadó és a szerkesztőség is minden eszközzel próbálja elfedni ezt a kapcsolatot, és kézzel-lábbal tiltakozik, hogy összefüggésbe hozzák a szocialista párttal. A Népszabadsággal egyébként nem először fordul elő a pártkötődés elrejtése: a lap az 1994-es országgyűlési választások második fordulóját követő napon levette fejlécéről a „szocialista napilap” szóösszetételt és tette oda a pártkötődést jelző helyére a „közéletit”. Ezen a cserén kívül persze semmi sem változott, a balliberális pártok és a Horn–Kuncze-kormány végig élvezhette a kormánylap által nyújtott „full service-t”.
Mindezek ismeretében sokan meglepődtünk, amikor a Népszabadság kiadója pert kezdeményezett a Magyar Nemzettel szemben. Az rt. azt sérelmezte, hogy Simicska Lajos kissé általánosan fogalmazva azt mondta egy cikkben, hogy az MSZP a mai napig tulajdonosa a napilapnak. Pedig nem a pártnak, hanem az MSZP által alapított Szabad Sajtó Alapítványnak vannak Népszabadság-részvényei – hangsúlyozták. Az általunk egyébként lényegtelennek ítélt pontatlanságért helyreigazítást tettünk közzé.
A szemérmes hallgatás ellenére az alapítvány pártkötődéséről szóló hírek ma is rendre felbukkannak. Néha a legváratlanabb esetekben, amikor újra és újra meg kell magyarázni a lehetetlent: a Népszabadság az MSZP-től minden tekintetben független lap. Legutóbb például a Budapest Airport körüli ingatlanbotrány esetében, amikor Répászky Miklós ügyvéd maga vetette fel a Népszabadságnak adott interjújában, hogy őt kliensköre miatt „MSZP közeli ügyvédként” emlegetik. Az újságíró kénytelen volt azonban „felhánytorgatni” neki azt is, hogy a pártkötődésgyanús klientúrán túl az is jelzi hovatartozását, hogy az MSZP által alapított Szabad Sajtó Alapítvány őt jelölte a Népszabadság Rt. felügyelőbizottsági tagjának. Az ügyvéd, akinek státusa ezzel egy szintre került a Népszabadságéval, a következőképpen magyarázta a párttól való függetlenséget: a Szabad Sajtó Alapítványt „valóban az MSZP alapította, de attól alapítvány, hogy az MSZP-től teljesen függetlenül tevékenykedik. Ha egy polgári demokráciában komolyan vesszük a jogszabályokat, tudomásul kell venni: az alapítvány független az alapítójától”. Hasonlóan ítélte meg a helyzetet Kovaliczky Ágota bírónő is, amikor a fentebb említett helyreigazítás másodszori lehozatalát ítélte meg a Magyar Nemzetben, mert ugyan közzétettük, hogy az MSZP nem tulajdonosa a Népszabadságnak, de magyarázatképp hozzáfűztük az igazságot is, vagyis azt, hogy az MSZP által alapított Szabad Sajtó Alapítvány résztulajdonosa a Népszabadságnak. Ám annak ellenére, hogy ez az egzakt jogi helyzet, a bírónő elrendelte a helyreigazítás újbóli közzétételét, mivel szerinte ezzel a magyarázattal „azt a benyomást keltettük, hogy ha másként nem is, de az alapítványon keresztül köze van a pártnak a laphoz”. (Tegyük hozzá: vagy a Szabad Sajtó Díjhoz, vagy Répászky Miklós ügyvédhez.) Mert, ugye, tényleg semmi köze sincs, tisztelt bírónő?!
Így tehát magunk és a tekintetes bíróság tisztánlátása végett a párttól való függetlenségéről nézzük meg magának az alapítványnak az álláspontját. A perverzitást kedvelő olvasók 2004. január 2-án Földes György, a tulajdonos Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumi elnökének interjúját olvashatták saját lapjában, a Népszabadságban. Már az interjú címe sem volt igaz, amelyet Földes hangsúlyozott, nevezetesen, hogy „A Népszabadság nemzeti médium”. A kiadó többségi tulajdonosa ugyanis külföldi cég, a svájci Ringier. A cikk közepe táján Földes György színt vallott az alapítványnak az MSZP-hez fűződő informális és formális kapcsolatairól. Arra az újságírói kérdésre például, hogy „Érez-e az alapító (vagyis az MSZP – a szerk.) részéről politikai nyomást annak érdekében, hogy értékesítsék a részvénycsomagot?” nem azt válaszolta, hogy a pártnak semmi köze az alapítványhoz, hanem a következőt mondta: „Mind a mai napig ilyen nyomásnak semmilyen jelét nem érzékeltem. Szerintem nincs is rá ok, hiszen, miként azt már mondtam, egy ilyen lépésnek sem erkölcsileg, sem politikailag, sem gazdaságilag nem lenne értelme. Miért is alkalmazna egy szociáldemokrata párt ennyire idejétmúlt módszereket annak érdekében, hogy egy ilyen vállalhatatlan lépést keresztülvigyen? De megismétlem: az MSZP elnöksége eddig semmilyen nyomást nem gyakorolt az alapítványra. Miért is tenné ezt?” Az újságíró a két szervezet formális kapcsolataira is rákérdezett, amire Földes nemhogy elhatárolódott volna az MSZP-től, hanem megerősítette: az MSZP és az alapítvány között szoros szervezeti és tartalmi kapcsolat van. Tehát az újságíró kérdése: „Nyilván ön is hallott azokról az elképzelésekről, amelyek szerint az alapítvány részvényeiért járó pénzt az MSZP esetleg egy másik sajtótermékbe forgatná vagy kampánypénzként hasznosítaná.” Nos, egyenes beszédre egyenes a válasz is: „Az utóbbiról: elképzelhetetlennek tartom, hogy az MSZP ennyire szűk látókörű politikát folytatna, rossz célokért jogilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan módszereket alkalmazna, úgyhogy erről szerintem fölösleges is tovább beszélni. (…)”
Az MSZP-t láthatóan szintén hidegen hagyja a Népszabadságnak egyre kínosabbá váló pártkötődés elismerése. Kovács László leköszönt pártvezető után – aki korábban már nyilatkozott arról, hogy az MSZP elnöksége is foglalkozott a Népszabadság részvénycsomagjának kérdésével – Hiller István jelenlegi pártelnök az MSZP álláspontjáról a következőket válaszolta az újságírónak 2005. február 14-én az Info Rádió Aréna című műsorában: „Az MSZP továbbra sem kíván megválni a Szabad Sajtó Alapítványtól, amely 26 százalékos résztulajdonnal rendelkezik a Népszabadságban.” Ezután pedig kifejtette, hogy minden, a párthoz köthető alapítvány működését felülvizsgálják, ami része az MSZP konfliktusokkal járó megújulási folyamatának.
Nos, mindeme függetlenség jegyében idén a Szabad Sajtó Díjat a Magyar Narancs és az Erdélyi Riport szerkesztősége, valamint Tamás Gáspár Miklós és a népszabadságos–nap-keltés Aczél Endre vehette át.
Vajon zavarja-e őket, kiktől kapták?