Az országértékelések óta egyre inkább kikristályosodik: ebben a megméretésben Gyurcsány Ferenc jelenlegi kormányfő alulmaradt Orbán Viktorral, a polgári kormány miniszterelnökével szemben. Az is világossá vált, hogy az általuk felvázolt jövőképek meglehetősen eltérő tartalmúak, s még előjelük is különböző. Így a politikai diskurzusnak jó ideig témát nyújthatnak ezek az országértékelések. Ön szerint mi lehet az oka a gyurcsányi lendület megtorpanásának?
– Kétségtelen, hogy Gyurcsány dinamikus stílusának is volt köszönhető az MSZP versenyben maradása ősszel, ám egyre inkább felszínre kerül, hogy magában a kormányban semmilyen változás nem történt. Lecserélték ugyan a vezetés egy részét, de a párton belül sem filozófiai, sem pedig programszerű változásnak nincsen nyoma. Mindössze annyi történt, hogy az új generáció rajtaütésszerű helyfoglalással kihasznált egy kegyelmi pillanatot, amikor nagy volt a szocialistáknál az ijedelem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egészen bizonyosan hatalomra kerül, sőt, még a kétharmados többséget is megszerezheti. A struktúra viszont mozdulatlan maradt, valójában azokra a problémákra meg sem kísérelték a válaszadást, amelyek miatt Medgyessy Péter kormányfőként megbukott. Márpedig ezeket az akut gondokat egyszerű politikai helycserével lehetetlenség megoldani.
– Arra céloz, hogy a valódi terápia, műtét helyett csupán felszíni kozmetikai kezelést alkalmaztak?
– Azt a nyilvánvaló tényt próbálták elfeledtetni az emberekkel, hogy nem egyszerűen Medgyessy, hanem a jóléti rendszerváltás programja, a szocialista koreográfia bukott meg csúfosan. Kommunikációval, az új kormányfő melletti sikerpropagandával nem lehet elfedni, hogy rossz pályán van az ország, súlyos feszültségek jelentkeztek a gazdaságpolitikában, s a választási ígéreteket elsöprő részben nem sikerült teljesíteni. Gyurcsány felismerte, hogy a legfontosabb rendszerszintű szocialista ígéretek teljesítésére még az esély is elillant. Helyette kármentesítésre volt kénytelen berendezkedni. Majd valahogy kihúzzuk 2006-ig, addig pedig kommunikálunk, kreatívan könyvelünk a költségvetésben, s legalább az EU követelményeinek igyekezünk úgy-ahogy megfelelni. Az embereknek pedig minél többször elmondjuk, hogy mi egy igazságosabb, szolidárisabb, versenyképesebb társadalmat akarunk létrehozni. Nagyjából ennyiben össze is foglalható Gyurcsánynak és csapatának a stratégiája. Ez viszont kevés szellemi muníció egy kormányfői országértékeléshez.
– Ön szerint tehát törvényszerű volt a fiaskó? Igaz, feltűnő volt, hogy még a szocialista szimpatizánsok körében is nagy csalódást okozott a miniszterelnök beszéde. Pedig mintha a saját tábort célozta volna a hosszú felszólalás, az úgynevezett bizonytalanokat még mézesmadzaggal sem igen kecsegtette.
– Gyurcsány kétségtelenül azt kívánta bizonyítani, hogy a kormányfő a helyén van, s tart a lendület, ám szándékai a viszszájára fordultak. Saját táborában is csalódást okozott, s ez még a külső megfigyelőknek is feltűnt. Rendkívül lapos, retorikailag is alacsony színvonalú, szürke beszédet mondott.
– Holott papírból olvasta, vagyis indiszponáltságra sem hivatkozhattak.
– Azzal próbálták a gyenge szereplést magyarázni, hogy tudatos volt a színtelenség, hiszen tematikailag is sok mindenről kellett beszélni, nem lehetett hibázni.
– Ez végül is jogos félelem volt, ismerve az arabokat becsmérlő ízetlen tréfát, amelynek még ma sem lehet belátni a külpolitikai következményeit.
– Igen, csakhogy mégis gyenge volt a produkció, így nem véletlenek azok a kísérletek, amelyek meglehetősen átlátszó közvélemény-kutatási eszközökkel, média- és PR-segítséggel igyekeztek feltupírozni az eladhatatlan terméket.
– Orbán Viktor, a Fidesz elnöke viszont sikeresen vette az országértékelés akadályát, amit talán az is szemléltet, hogy még a vele tradicionálisan nem igazán rokonszenvező sajtóorgánumok sem igen találtak rajta, illetve szereplésén fogást. Ráadásul nem is beszédet, hanem a médiabarátibb beszélgetési műfajt választotta.
– A volt miniszterelnök kétségtelenül másfajta várakozásoknak kellett megfeleljen, s csattanós választ adott arra a kérdésre is, amely úgy szólt: hol van Orbán Viktor? Teljesen új stílusú, közvetlenebb, interaktív formát alkalmazott, felvértezve több országos fórum, beszélgetés tapasztalatával. Még az elemzőket és az ellenfeleit is meglepte dinamizmusa, frissessége, s az, hogy az embereket valóban érdeklő, foglalkoztató dolgokról beszélt. Szerintem a beszéd szociális felelősséget viselő állam koncepciójának megerősítése mellett arra is utalt, hogy hol vannak azok a kontinuitási elemek, amelyeket az előző polgári kormány idejéből érdemes továbbvinni. A leglényegesebb mégis az volt talán, hogy nem hagyott kétséget a felől: ha elegendő támogatást kap a következő választásokon, lesz elég eltökéltség és erő a jobboldalon a mostaninál jóval sikeresebb kormányzáshoz. Kimondta: nem igaz, hogy nem lehet újra sikeres, önmagában bízó országot építeni, bármit is ront a helyzeten a jelenlegi koalíció.
– Pedig a jobboldalnak egyesek azzal a sugallással igyekeznek kedvét szegni, hogy a szocialisták úgyis tönkretették, eladósították az országot, így talán nem is érdemes már kormányzati pozícióra törekedni.
– Ez valójában a tiltakozó, protest szavazatok leszerelését célozza. Azt sugallja, hogy az egésznek már nincs is értelme, talán még voksolni sem érdemes a választásokon. Orbán Viktor viszont éppen azt üzente meg, hogy végérvényesen lezárult egy korszak. Nem folytatható tovább az a politika, amelyben egy szűk elit a maga belső harcaiban izzadja ki, hogy miről szóljon, mivel foglalkozzon a politika. A politika hitelvesztését akkor lehet megállítani, ha közéleti vitákat az embereket érdeklő témák uralják. Az országjárás végén meghirdette a konzultáció évét, lehetőséget kínálva egy széles társadalmi párbeszédben a politika tartalmi megújítására. Ezzel szerintem Orbán Viktor a polgári körök mozgalma és a nemzeti petíciós aláírásgyűjtés után egy olyan hálózatát akarja kialakítani a közvetlen politikai részvételnek, amely újabb intellektuális, morális és szervezeti erőforrásokkal gyarapítja a polgári erők politikai eszközrendszerét.
– De vajon van-e elég fogadókészség abban a társadalomban, amely a rendszerváltozás tizenöt éve alatt igen szkeptikussá vált a sok reménykedést követő csalódás következtében?
– Nemcsak nálunk, hanem szerte a világon érzékelhető a politika hitelvesztése. Egyrészt a mediatizálódás miatt, mert túl sok a botrány, a felszínes elem, a cirkusz, ami a politikát körülveszi. Másrészt a negatív kampányok és a rövid távú szavazatmaximalizáló érdekek háttérbe szorítják a programokat, az emberek egyre kevésbé érzik, a politika értük van. Mindennek az a következménye, hogy a parlamentet, a pártokat és a demokratikus intézményeket is növekvő bizalmatlanság övezi. A Fidesz vállalkozása kedvezőtlen környezetben indul, de hogy van rá igény, azt éppen Orbán Viktor nagy érdeklődést kiváltó országjárása bizonyítja. Újra fel kell fedezni Magyarországot, valahogy úgy, ahogyan a népi írók tették a két világháború között, amikor felhívták a figyelmet a magyar társadalom mélyén zajló negatív folyamatokra, a vidék aggasztó helyzetére.
– Nem tart-e attól, hogy holmi múltba néző népies idealizmussal vádolhatják meg ezért a gondolatáért?
– Nem, mert minden nemzetnek meg kell találni a választ a globalizáció kihívásaira és a közösségek szétmorzsolódására. A politikát arra kell használni, amire való, a démosz, azaz a nép szolgálatára, és a közösségi, nemzeti és családi identitások megerősítésére. Ha elindul egy ilyen fórum, ahol az agrárium, a gazdák megoldandó gondjaitól kezdve a mobilpostákon, az iskolák megszüntetésén és körzetesítésén keresztül, a nemzet életerejét biztosító kis hajszálgyökerek elvágásának leleplezéséig is eljutunk. Esély nyílhat így arra, hogy alulról lehessen felépíteni egy politikát, s ebből alkossanak meg egy kormányzati programot, ne pedig felülről oktrojáljanak rá az emberekbe egy irreális kormányzati elvárást. A mostani kabinet alatt ugyanis az történik, hogy az unióhoz való igazodásból bontják le a kormányzati lépéseket, és egyszerű pénzlehívási technikaként kezelik az EU-források felhasználását. Azaz fordítva ülnek a lovon. Arról gondolkodnak, hogy vannak pénzek, hogyan lehet azokat lehívni? Pedig az lenne az irányadó, ha vannak problémák, miként lehet azok megoldására felhasználni a forrásokat. Úgy gondolom, a Nemzeti fejlesztési terv révén az országba 2007-től 2013-ig beáramló forrásoknak már most keresni kellene a helyét, mert ezek igen jelentős átalakulásokra, fejlesztésekre nyújtanak majd lehetőséget. Nagy alrendszerek reformjai is végbemehetnek, így az oktatási, az egészségügyi rendszeré vagy akár az egész közigazgatást újra lehetne gondolni, s a mezőgazdaság nélkülözhetetlen szerepének megtalálására, a benne rejlő lehetőségek kiaknázására is mód nyílhat. Remélem, hogy a Fidesz a Nemzeti fejlesztési tervről szóló konzultációba is bevonja az embereket. S akkor előbb-utóbb helyreállhat a társadalom önbecsülése, s a politikai intézményrendszerbe, a parlamentáris demokráciába vetett bizalma is.
– De vajon mennyire bíznak még az emberek a mostani kormányban? Egyszerűbben fogalmazva: nincs-e már megint kormányválság? Többek olvasatában ugyanis a kormányválság terminus technicus nemcsak azt jelenti: a koalíción belül feszültség van, vagy ha – mint történt Medgyessy Péter esetében – a miniszterelnököt puccsal eltávolítják, hanem akkor is, ha a kabinet képtelen a kormányzásra, és maga az ország sodródik a válság felé?
– Valóban volt klasszikus értelemben vett kormányválság ősszel, mégpedig olyan, amilyet az új magyar demokrácia még sohasem látott. Meglepően ügyesen tudták azonban a baloldalon kezelni, és paradox módon sokkal többet tudtak profitálni belőle, mint az ellenzék. Feltehetőleg azért is, mert végre volt valaki, akibe minden reményüket belehelyezhették, s aki megtépázott önbizalmukat is helyreállította. Nagyon nagy szerencséje volt azonban a kormánypártoknak, mert a kormányfőváltás csinnadrattája, elnyújtott folyamata elterelte a figyelmet a súlyos költségvetési problémákról. Arról a tényről, hogy a 2005-ös költségvetés talán a legsúlyosabb megszorító büdzsé a rendszerváltás történetében. Rengeteg elbocsátás lesz a közszférában, az ország eladósítása hihetetlen gyorsasággal folyik tovább, s a 3500 milliárd forintos hitelnövekedéssel a jövőnket is elzálogosítják. A kormányfőváltás után szinte rögtön jött a népszavazási kampány, s ez szintén elvonta a társadalom és az ellenzék figyelmét is az egyre nagyobb költségvetési válságról.
– Úgy gondolja, hogy a népszavazás körüli polémia is Gyurcsány Ferenc malmára hajtotta a vizet?
– Hosszabb távon semmiképpen sem, mert egy nemzet miniszterelnöke nem teheti meg, hogy az anyaországi magyarokat a határon túli magyarság ellen uszítsa. Olyan durva negatív kampányt folytatott, ami méltatlan egy miniszterelnökhöz. Ennek pedig hosszú távon súlyos következményei lesznek. Az azonban vitathatatlan, hogy az adott pillanatban a kormányfő tudott profitálni ebből a helyzetből, s nem az ellenzék. Mára viszont új helyzet állt elő: Gyurcsány folyamatosan bakizik, diplomáciai bonyodalmakat kelt, s folyamatosan erodálja tekintélyét, egyúttal a kormánypártokét is. Szép lassan aláássa a kormányzóképességébe vetett hitet. Nem látok tehát közvetlen kormányválságra utaló jeleket, ám növekvő elégedetlenséget annál inkább. Nemcsak Hiller István pártelnökkel, de Gyurcsány Ferenccel szemben is.
– A társadalomban vagy saját pártján belül?
– Járva az országot, azt tapasztalom, hogy a társadalmi különbségek látványosan megjelentek, s ezek egy pont után nagyon nehezen elviselhetők. A területi, szociális feszültségek egymásra halmozódásának lehetünk tanúi, s ezek olyan súlyú problémákat hoznak felszínre, amelyekkel korábban nem kellett számolni. A rendszerváltás és az EU-csatlakozás vesztesei úgy érzik, hogy most már valóban csak a láncaikat veszíthetik. Az MSZP-ben viszont azt érzékelik, hogy az SZDSZ elfoglalta a pártot. Szellemi értelemben a liberalizmus olyan hegemóniára tett szert a kormányzati politikában, hogy az erősebb szociális érdeklődést képviselő MSZP-seknek sem jutott kormányzati pozíció, de még a kultuszminiszteri bársonyszékbe sem a népi baloldal megtestesítője jutott. Magyarán: Gyurcsány létrehozta a saját miniszterelnöki janicsárcsapatát, amely immár párt a pártban, s nem függ a párthierarchiától.
– Egyre erősebb az a meggyőződés, hogy az ügynöklisták köztudatba dobásával a gazdák csődbe viteléről, a felsőoktatási és más leépítésekről próbálták a kormányfő érdekében elterelni a figyelmet, hiszen az országértékelések óta ismét defenzívába szorult Gyurcsány és a baloldal.
– Ez a törekvés valóban érzékelhető, ám balul sül el. A koalíción, sőt Gyurcsány pártján belül is további feszültségeket generál, és még a támogató értelmiségiek körében is megütközést kelt. Jól szemlélteti ezt Szegvári Katalin nyílt levele a kormányfőhöz, pedig idáig ő feltétlen támogatója volt a szocialistáknak. Egy sor más ügy növeli a feszültséget, így a Kádár-rendszerhez való kétarcú miniszterelnöki viszonyulás, amit jól illusztrál, hogy miközben a Fideszt kádárizmussal vádolja pusztán azért, mert a szociális gondok megoldását szorgalmazza, addig ő maga a Kádár-rezsim központi mítosza, a szovjet megszállás felszabadulásként való ünneplése mellett teszi le a garast. Ezek mind olyan elszólások, melléfogások, amelyek tovább rombolják a kormányfői alkalmasságához fűzött illúziókat.
origo.hu
A megrázó felvétel után eltűnt a barátnőjét kegyetlenül megkínzó lány
