Elhallgatva

Szerződést kellett bontania a pénzügyminiszternek – több busásnak ígérkező biznisz is dugába dőlt a napokban amiatt, hogy lapunk nyilvánosságra hozott egy szocialista szálakkal átszőtt, gyanús történetet a Ferihegyi repülőtér melletti földterület megvásárlásáról. Igen nagy összegről, 4,7 milliárd forintról van szó. A pénzt egyelőre még nem utalták át az ecseri ingatlanok tulajdonosának. A Magyar Nemzet ugyanis már idejekorán, elsőként megírta: a Budapest Airport Rt. a környékbeli telekárakhoz képest aránytalanul és megmagyarázhatatlanul magas vételáron kötött üzletet.
Hetekig tartó polémia bontakozott ki január második felében arról, hogy nettó befizetők lettünk-e vagy sem uniós tagságunk első évében. A vita kiindulópontja megint csak lapunk összeállítása volt, amely tartalmazta az üggyel kapcsolatos legfontosabb tényeket. A napokban Gyurcsány Ferenc kényszerült magyarázkodásra a Fészekrakó programról. A Magyar Nemzet ugyanis közzétette a rendkívül halovány start adatait, állítva, hogy ebben a tempóban az ígért tízezrek helyett csak 7400 kérelmet fogadnak be év végéig a pénzintézetek. A kormányfő cáfolni akart, ehelyett azonban alátámasztotta hírünket, amikor 8-10 ezer idei lakástámogatásról beszélt.
A három történetben egy a közös: a Magyar Nemzet értesüléseiről úgy szóltak a döntéshozók, úgy írt, tudósított róla a többségi baloldali média, hogy véletlenül sem ejtették ki vagy jelölték meg a forrást: lapunk nevét. Bár olyasmit tettünk, ami az egyre függőbbé váló hazai sajtóban lassan ritkaságnak nevezhető, és a szakma dicsőségére válhatna, a mi híreinket, értesüléseinket használók, kommentálók számára mi egyáltalán nem létezünk. A rajtunk oly sokszor megkövetelt sajtótisztesség már nem ér odáig, hogy a Magyar Nemzet teljesítményét – akár a forrásmegjelölés alapvető etikai szabályának betartásával – elismerjék. Nem teszik, mert megrendülne az itt dolgozó sajtómunkások tehetségtelenségéről és felkészületlenségéről szilárdan és megfellebbezhetetlenül meghozott balliberális (elő)ítélet. Mert újságírók errefelé szerintük nincsenek, főleg olyanok nem, akik választott hivatásukat teljesítve a hatalom ellenőrzésére és leleplezésére is képesek.
A nyilvánvaló bojkott legszemléletesebb példája Friderikusz Sándor közéleti mosdatóshow-jának legutóbbi adása volt, ahol a reptéri telekvásárlás kérdése került terítékre. Bár a műsorvezető bőven és hosszan idézett a Magyar Nemzet e tárgyban megjelent tényfeltáró írásaiból – volt is miből, hiszen csak a legutóbbi két hétben tizenhárom ilyen látott napvilágot –, mégis az MSZP közeli Népszabadságot jelölte meg autentikus forrásként, hiszen az ott közölt cikkek szerzője szerepelhetett a képernyőn az ügy avatott tudoraként. Majd bejátszást láthattunk a Budapest Airport Rt. ügyletéről megjelent sajtótermésből, de az újságkivágások között a legnagyobb figyelemmel sem láthattunk meg olyat, amit a szerződés körüli visszásságokat elsőként feltáró Magyar Nemzet közölt. Viszont precízen kiválogatták a többit, amelyek zömmel ismételték lapunk információit. Ráadásul mindez egy közszolgálati adón történt, ahol semelyik közéleti műsor nem engedhetné meg magának a vélemények, források között a durva és szándékos szelektálást.
Lehet, hogy csak én vagyok az, aki ebben a félbalkáni országban naivul rácsodálkozok az ilyesmire, és a megszokott állapotokat kirívónak érzem. Hiszen nem először történik ilyesmi. A D–209-es üggyel, a K&H-botránnyal vagy mostanság a három, értékének tizedéért eladott, állami agrárcég történetével és sok más írásával a hazai tényfeltáró sajtóban élenjáró Magyar Nemzet egy nyugati demokráciában már kormányokat rengetne. Itthon viszont legszívesebben a létéről sem vennének tudomást. Valószínűleg azért, mert félnek tőle.