Elsikkasztott milliárdok nyomában

Információink szerint a K&H Equitiesnél történt bűncselekmények feltérképezése céljából készült tőkepiaci szakértői vélemény nagyrészt megerősíti azokat az állításokat, amelyeket az ügyészségi vallomásában tett Kulcsár Attila. A pénzintézetnél megbízta az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló céget, amely segít a történtek felderítésében. Lapunk úgy tudja, hogy a Britton Kft. ügyvezetői, Kerék Csaba és Mészáros János a botrány kirobbanása után a cég szinte minden vagyonát eladta.

Török László
2005. 03. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég zárta le az igazságügyi tőkepiaci szakértő azt a másfél évig tartó vizsgálatot, amelyben a K&H Equities 180 ügyfele – köztük magánszemélyek és cégek – számlamozgásait modellezték. A szakértő szerint a bűncselekménysorozatot a bank egyes munkatársainak, vezetőinek tudta nélkül nem lehetett végrehajtani. Kizártnak tartotta azt is, hogy az ügyfelek egy részének ne lett volna ismerete a törvénytelen tranzakciókról.
Úgy tudjuk, a több száz oldalas, négykötetes jelentés szerint a Kerék Csabához köthető vállalkozások – a jelenlegi bizonyítékok alapján a K+P Ingatlanforgalmazó Kft., a Globe Ltd., a Vennard Ltd. és a Protokoll Travel tekinthető ilyennek –, valamint az üzletember saját magánszámlája már a kezdetektől részt vettek a jogosulatlan értékpapír-átvezetésekben. Bár vallomásában Kulcsár még nem említette, a kimutatásból kiderül, hogy a TV2 volt vezetőjének, Pintér Dezsőnek, illetve üzlettársának, Könnyű Attilának a magánszámláján, valamint a First Capital Ltd. számláján nagy összegű tranzakciók történtek. Pintér és Könnyű a rendelkezésükre álló értékpapírokat átvezették az off-shore cég számlájára, valószínűleg azért, hogy az akkor már hatályban lévő – tőkeszámlán lebonyolított – nyereséges értékpapírügyletek utáni adózást elkerüljék. (Más ésszerű magyarázat ugyanis erre nincs.)
*
A First Capital Ltd. a szakértői anyagok alapján nemcsak értékpapír-műveleteket végzett, hanem üzleti, pénzügyi kapcsolatban állt a Schönthal Henrik által tulajdonolt kétes ügyleteket bonyolító Montrade Ltd.-vel is. Pintér és Könnyű már korábban felbukkan a ’98-as tőke- és hozamgarantált, kivételezett VIP-ügyfelek között.

Cáfolt fenyegetés

Úgy tudjuk, Könnyű Attila Kulcsárral több céget is működtetett. Ilyen volt például az Euroconsulting Kft., amelyben a K&H bank tízszázalékos tulajdont szerzett, majd ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által kiírt jelentős, több milliárd forint értékű pályázati projektet nyert meg konzorciumi tagként. Információink szerint a Képes Újság Kft.-t is közösen irányították, előbb az Europrogram Kft.-n – amely Könnyűhöz köthető, és amelyben a Britton Kft. is tulajdonos – keresztül, majd a Pintérhez közel álló Györkei János ügyvezetésével. Jól értesült forrásaink elmondták, Pintér többször is tárgyalt Baja Ferenc társaságában Kulcsárral hatszemközt a Britton irodájában, ezen találkozók alkalmával még mobiltelefonjaikat is kinnhagyták a recepción kabátjaikban. Pintérék voltak egyébként az utolsók, akik jelentősebb összeghez jutottak Kulcsár Attilától. A volt bróker vallomása szerint őrizetbe vétele előtt Ausztriában Pintér Dezső megbízásából megkereste őt Szász András és Könnyű Attila. A találkozó eredményeképpen Magyarországon a Britton Kft. irodájában 80 millió forintot adtak át Pintér sofőrjének. Kulcsár a nyomozók kérdéseire cáfolta, hogy azért fizetett, mert megfenyegették, ám a történtek számos kérdést vetnek fel. Így például azt, hogy a kilátástalan helyzetbe került Kulcsár miért fizetett ilyen „készségesen”, amikor nagy szüksége lett volna a pénzre.
Az ügy egy másik kulcsfigurája Nagy Károly és az általa tulajdonolt cégek, az Autó-Danubia Rt., a Panoráma Szálloda Rt., valamint az Ashmore Investments Ltd. értékpapír- számlái. Az üzletember egyébként már Kulcsár K&H-hoz érkezése előtt a brókercég ügyfele volt. A szakértői jelentés szerint Nagy Károly értékpapírszámláin már az 1998 előtti években számtalan gyanús tranzakció történt: az utólagos allokációkra szinte naponta sor került. Előfordult az is, hogy a Brókerház Rt. akkori alapkezelő cége 1998 márciusában szabálytalan módon, közvetlenül vásárolt értékpapírokat Nagy Károly számláiról. Az alapkezelő ezt kizárólag a tőzsdéről, nem pedig ügyfelektől teheti meg. A tőkepiaci jelentésből megállapítható, hogy 1998-ban Edmound Yankson korábbi vezérigazgató 60 millió forint lombard-, vagyis értékpapír-fedezetre adott hitelt hajlandó biztosítani a brókercég által Nagy Károlynak, miközben a társaság nem rendelkezett befektetési és lombardhitelezési tevékenységi engedéllyel.
Az alkusz vallomása miszerint Nagy Károly valóban jelentősen károsult, de ennek ellenére tudatában volt annak, hogy számláit törvénytelen tranzakciók lebonyolítására is felhasználják, amiért cserében pénzt kapott. Az egyik ilyen ügylet az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nél sikkasztás miatt keletkezett számlahiány leplezésére irányult, amikor az Autó-Danubia értékpapírszámlájáról vezettek át fiktív szerződéssel állampapírt a sztrádacéghez. A transzferálás közvetlenül a Pannonplast-botrány kirobbanás előtt történt, amelyet rendőrségi, PSZÁF- és belső vizsgálatok sora követett, megfosztva ezzel a gyanús ügyletek lebonyolítóit a további jogsértések lehetőségétől.

Hol a pénz?

A szerteágazó pénzmozgások utólagos modellezése számtalan nehézségbe ütközött, ezért a tőkepiaci szakértői vélemény megállapításaival szembesítik a nyomozók Kulcsár Attilát. Úgy tudjuk a szakértő megállapításai nagyrészt a bróker vallomásaiban foglaltakat igazolják. Mint köztudott, a rendkívül bonyolultan megkomponált bűncselekmény-sorozat öt éve alatt magán- és jogi személyek értékpapírszámláinak százain vándorolt a befektetők vagyona. A sikkasztás miatt keletkezett hiányokat újabb sikkasztásokkal próbálták leplezni, miközben folyamatosan történtek készpénzes kifizetések Szekér Gyula taxisofőr közreműködésével, aki nejlonzacskókban vagy sporttáskákban kézbesítette a címzetteknek a volt bróker által meghatározott összegeket.
Az ügy egyik leglényegesebb kérdése, hogy hol vannak az elsikkasztott milliárdok. A szakértő azt egyértelműen megállapította, hogy jelentős összegek érkeztek a Britton-csoporthoz. Ezeket a pénzeket különböző beruházások finanszírozásához, illetve befektetésekhez használták. Ismert, a cégcsoport egy Washington állambeli off-shore társasághoz, a Britton Llc.-hez köthető, amelynek százszázalékos tulajdonosa Kulcsár Attila, ám aláírási joggal rendelkezett Mészáros János és Kerék Csaba is. Egyebek mellett az aláírási jogosultság is segítséget nyújtott az akkor még Ausztriában kiadatási őrizetben lévő volt bróker egykori üzlettársainak az elsikkasztott vagyon intenzív kimenekítésében. Értesüléseink szerint a nyomozók meggyőződtek arról, hogy Kulcsár gyakorlatilag már nem rendelkezik komolyabb vagyonnal. A birtokunkban lévő dokumentumokból kiderült, hogy a bűncselekmények elkövetésének időszakában irgalmatlan nagyságú pénz érkezett a magyarországi Britton Kft.-hez. Ez lényegében azt jelenti, hogy a törvénytelenül felhalmozott összegeket innen irányították különböző beruházásokba, befektetésekbe. A kft.-ben Mészáros és Kerék többségi tulajdonosként azt csinált, amit akart, míg Kulcsárnak, aki a Britton Llc.-n keresztül csupán 26 százalékot birtokolt a cégből, nem volt beleszólása a vállalkozás ügyleteibe. Korábban a Britton ügyevezetői – Kerék és Mészáros – azzal védekeztek, hogy ők csak „egy külföldi pénzügyi-befektetői csoport (Britton Llc.) vagyonkezelőjeként” jártak el a Britton Kft.-nél. Ennek azonban ellentmond, hogy mint állítólagos vagyonkezelők, ők voltak annak a cégnek a tulajdonosai (Britton Kft.), amelybe áramlott a jórészt sikkasztásból származó pénz. Lényeges körülmény, hogy a kft. volt a tulajdonosa a törvénytelenül szerzett összegekből vásárolt vagyonelemeknek is.
A tőkepiaci szakértői jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a Britton-csoport érdekelt volt a nagyváradi Lotus Plaza üzletközpontban, a visegrádi Thermal Hotelben, a BR-Immobilia Kft.-ben, a BR-Med Support Kft.-ben, az Europrogram Kft.-ben, a Kartonpack Rt.-ben és a Novoprint Rt.-ben. Úgy tudjuk, Mészáros és Kerék az elmúlt két évben szinte minden jelentősebb vagyont eladott a Britton pénzügyi igazgatójának közreműködésével.
Jelenleg is a Brittonhoz köthető vállalkozás a Press ’O Rt., amelyet információink szerint jelenleg Mészáros János élettársa, Köbli Réka irányít. Az rt. internetes honlapja szerint egyébként Köbli csupán üzletágvezetőként van feltüntetve.

A bank is nyomoz

Úgy tudjuk, hogy a szakértői véleményt számos kritika érte. Banki források szerint ezért is kérte fel a K&H az Ernst& Young nemzetközi könyvvizsgáló céget a tranzakciók ellenőrzésére. Információink szerint a pénzintézetnél többen, teljes munkaidőben a sikkasztássorozat felderítésével foglalkoznak.
A tőkepiaci szakértő szerint a brókercéget megkerülő pénzmozgások számos esetben olyan pénzügyi műveleteket is tartalmaznak, amelyek az ügyfelek számláján keletkezett hiányok, különböző cégektől (például a Montrade) vagy a technikai számláról történő visszapótolását eredményezték. A bank felé követeléseket megfogalmazó, perben álló ügyfelek között több olyan is akad, aki ezen tranzakciók haszonélvezője volt, és nem tekinthető tényleges károsultnak. A dokumentumból kiderül, hogy például B. Péter összesen körülbelül 30-40 millió forintot helyezett el számláján, ezzel szemben durván három év alatt készpénzben 56 milliót vett fel a brókercég pénztárában, illetve 2003 júniusának végén közel 200 millió forint értékű értékpapírt transzferált el a cégtől. A tőkepiaci szakértő által készített táblázat alapján kijelenthető, hogy B. Péter értékpapírszámláján számos gyanús ügylet bonyolódott.
A vizsgálati anyag táblázatai szerint az érdi illetőségű Sz. Sándor már 1998-tól kezdődően az elkövetők rendelkezésére bocsátotta értékpapírszámláját, és aktív közreműködője volt az illegális tranzakcióknak, amiért busás haszonban részesült, hiszen befektetéseinek értéke nem egészen két év alatt majdnem megduplázódott.
A tőkepiaci vélemény kárértékre vonatkozó megállapításai szöges ellentétben állnak az ügyfelek és a brókercég közötti követelések jogosságáról döntő választott bíróság határozataival, amelyeket kizárólag az ügyfeleknél lévő fiktív bizonylatok alapján hoztak, figyelmen kívül hagyva a bank nyilvántartásait. A választott bírósági döntések alapján könnyen előfordulhat, hogy a bank a valós kárértéknél lényegesen többet fizet majd ki. A sajtóban megjelentek szerint tízmilliárd forintos kár keletkezett, úgy tudjuk azonban, hogy a jelenlegi adatok hatmilliárd forintos hiányra engednek következtetni, amely összeg azonban tovább csökkenhet a zár alá vételek foganatosításával.
Bár egyelőre még nem tisztázott, de vannak arra utaló jelek, hogy az arab személyeknek átutalt és az Inter-Európa, valamint az OTP Bank fiókjaiban felvett 6,2 milliárd forint egy jelentős része nem a K&H-nál történt sikkasztásból származott. Úgy tudjuk, hogy El Abed Hassan és Abdo Mahmoud szolgáltatásait Schönthal Henrik számos megbízója és több más személy is igénybe vette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.