Látványos vereséget szenvedtek a cannabis legalizálásának hívei Nagy-Britanniában – így foglalhatnánk össze az elmúlt napok-hetek szigetországi történéseit. Bár Magyarországon egyes körökben kifejezetten szalonképtelen a marihuána veszélyeiről érvelni, a jelek szerint a brit társadalom józanabb része már régen leszámolt azzal az illúzióval, miszerint a „könnyű drogok” fogyasztása a szabadság valamifajta fokmérője lenne, ráadásul maradandó egészségügyi károsodás nélkül.
Charles Clarke belügyminiszter például mindig is tudta, hogy a marihuána veszélyesebb anyag, amint azt sokan gondolják. A brit politikus véleménye már csak azért is figyelemre méltó, mert 2004 januárjában a jelenleg is kormányzó munkáspárti kabinet, egészen pontosabban a belügyminiszter elődje, David Blunkett sürgette leginkább egyes drogfajták átminősítését. Akkor – talán a korszellemnek, talán a fokozódó politikai nyomásnak engedve – a Blair-kormány B-ből C-be, azaz enyhébb kategóriába helyezte a marihuánát. Ezzel a döntéssel az izomserkentő szteroidok és antidepresszáns gyógyszerek „társaságába” utasították ezt a kábítószerfajtát, ami azért számított fontos változásnak, mert az utóbbi szerekkel való visszaélés a gyógyszertörvény értelmében jóval enyhébb büntetést von maga után.
A hosszú évek óta húzódó brit társadalmi vitában a marihuána szabad fogyasztását pártolók világszerte jól ismert érvrendszerüket alkalmazták, relativizálták vagy letagadták a szer okozta veszélyeket. Nyilvánvaló persze, hogy a relativizálás nem áll meg a „lágy drogoknál”. Két évvel ezelőtt egy londoni rendőrfőnök egyenesen azt javasolta, hogy az állam szüntesse meg a keménydrog-fogyasztás büntethetőségét, szerinte a megoldás nem a fogyasztók üldözése, hanem a „felszámolhatatlan” kábítószer-kereskedelem biztonságának állami garantálása lenne. Más szóval, a brit kormány vegye át a nepperek szerepét. Mondanunk sem kell, a javaslat hatalmas felzúdulást keltett, a tory árnyékkormány egykori belügyminiszter-jelöltje az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a fiatalok egy magas rangú rendőrtől hallanak ilyesmit, „az a benyomásuk támadhat, hogy a kábítószer-fogyasztás rendben lévő dolog”. Tipikusnak mondható Lester Grinspoon egyetemi tanár érvelése is, aki a gyógyászatban látná szívesen a vadkendert. A marihuána azonban nem penicillin, és ezt a brit belügyminiszter is tudja. Charles Clarke mentségére szóljon, hogy ő már évekkel ezelőtt határozottan síkra szállt a cannabis engedélyezése ellen: „Amennyiben a kormány akár a legcsekélyebb jelét mutatná annak, hogy bármilyen kábítószer fogyasztása helyénvaló cselekedet, az olyan folyamatot indítana el, amely egyéni tragédiákhoz vezethet, valamint káros hatással lenne a társadalom egészére is” – jelentette ki annak idején.
A brit kormány végül is minapi bejelentésével mérte a legnagyobb csapást a drogliberalizáció híveire. A Downing Street hamarosan felülvizsgálja a marihuána tavaly januári átminősítését, mert annak veszélyességét az újabb kutatások kétségbevonhatatlanul bebizonyították. Mindenekelőtt egy új-zélandi kutatócsoport friss eredményeire hivatkoztak, ők maradandó egészségi károsodásokat fedeztek fel a rendszeres kenderfogyasztók körében, és azt állították, hogy a marihuána skizofréniát okozhat. Figyelemre méltó a drogfogyasztók örök hivatkozási alapjának számító Hollandiában végzett felmérés is. A British Medical Journalban is közzétett tanulmány készítői hasonló végkövetkeztetésre jutottak, és megjegyezték, hogy a marihuána súlyos pszichés károsodást, elmezavart idézhet elő. A hírek szerint a holland kormány követné a londoni példát, és a marihuána veszélyesebb kategóriába minősítését fontolgatja.
A magyar kenderaktivisták figyelmét aligha kerülte el az a tény, hogy Európa legtöbb országában meglehetős szigorral csapnak le a kábítószer-terjesztőkre és a -fogyasztókra. Fontos ez a körülmény, hiszen a magyar szabályozást túl keménynek ítélő liberális álláspont hívei rendszerint nem vesznek tudomást az érvelésüket gyengítő külföldi példákról. A B típusú kábítószerek brit fogyasztóit jelenleg öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, míg a terjesztők akár tizennégy évre is rács mögé kerülhetnek. Nem szabad elhallgatni azt a tényt sem, hogy a kábítószer-kereskedelmet szankcionáló európai jogi gyakorlat a szigorítás irányába mutat. Franciaországban például az egyik legfigyelemreméltóbb európai politikus, Nicolas Sarkozy belügyminiszter javasolta, hogy a lebukott alkalmi fogyasztók akár 1500 eurós (mintegy négymillió forint) pénzbüntetést is kaphassanak A párizsi törvényhozókat alighanem elgondolkodtatta, hogy a felmérések szerint két francia fiatalból az egyik legalább egyszer már szívott marihuánás cigarettát.
A „lágy drogok” vitájában nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az Európai Unióban mintegy hárommillió európai szív napi rendszerességgel marihuánát, és folyamatosan nő az ezzel kapcsolatos orvosi beavatkozások száma. Kontinensünkön ez a legelterjedtebb kábítószer: a 15–64 év közötti európaiak húsz százaléka kipróbálta. További gondot jelent, hogy néhány évvel ezelőtt új, erősebb hatóanyagú marihuánafajták jelentek meg a piacon, és a törvényalkotásban nehézségeket jelent ezek kategorizálása, pontos meghatározása. Az Európai Unió Tanácsa 2004. októberi kerethatározatában mindenesetre leszögezte, hogy „a tagállamok által előírt büntetéseknek hatékonyaknak, arányosaknak és viszszatartó erejűeknek kell lenniük, és magukban kell foglalniuk a szabadságvesztést is”. Amikor tehát egy tagállam következetes szigorral lép fel a kábítószer-kereskedelem ellen – legyen az bár „könnyű drog” –, igazán eurokonform módon jár el. Lehet, hogy Konrád Györgynek, Jancsó Miklósnak és barátainak ez nem tetszik, de ez nem is igazán fontos. Könnyen meglehet, hogy korszerűtlen és tarthatatlan nézeteikkel hamarosan kontinensszerte szalonképtelenek lesznek. Ami persze önmagában nem szégyellnivaló, de perdöntő annak megítélésében, ki is akar valódi szabadságot, társadalmi békét, élhetőbb világot.
És még egy apróság. A visszaminősítés után a brit sajtó nem fukarkodott a különböző jelzőkkel, csak úgy záporoztak a bírálatok a belügyminiszter címére. Ahogyan azonban mondani szokás, mindez „belefér” egy demokráciába. Hogy mégis valamifajta fogalmat alkothassunk a magyar sajtóban fehér holló ritkaságú tárgyilagosságról és felelősségérzetről, álljon itt egy részlet az Independent on Sunday március 20-i szerkesztőségi cikkéből: „Régebben az Independent on Sunday a cannabis legalizálását hirdette. Most azonban készen állunk véleményünk megváltoztatására. Ha a cannabisfogyasztás kétségbevonhatatlan és fontos kiváltó oka a mentális zavaroknak, a legalizálás kérdését felül lehet vizsgálni.”
Vélemények a cannabisról. „A cannabis népszerűségét főleg viszonylagos és látszólagos biztonságának köszönheti, mivel más kábítószerekkel ellentétben nincs olyan dózisa, amely rövid távon az életre veszélyes lenne, és mert tartós használatával kapcsolatban az a tévhit terjedt el, hogy nem okoz függőséget.”
(Dr. Freund Tamás Bolyai-díjas agykutató)
„Hazánkban súlyos gond az alkoholizmus, minden hetedik magyarnak volt vagy van depressziós periódusa. Emiatt és más okok miatt is hatalmas pszichés terheltség alatt van a lakosság, s ha erre az állapotra „ráeresztenek” egy komoly pszichoaktív szert, beláthatatlanok a következmények.” (Dr. Csernus Imre pszichiáter)
„Eleinte csak hétvégenként szívtunk, igaz, már az első alkalom után bélyeggel kombináltuk. Elég vad volt. Utána a fű az olyan természetes lett, hogy minden napra kellett, hogy jó kedvünk legyen. Egy idő után már ahhoz is fű kellett, hogy sétáljunk egyet.” (Maxi, egykori kábítószerfüggő)
