Fecsegő felszín, szellemi üresség

Választópolgárainknak a 2006-os választásokon a az ország jövőjét hosszabb távon is meghatározó döntést kell hozniuk. A következő kormány a mostaninál várhatóan lényegesen több európai uniós forrással gazdálkodhat majd, miközben elő kell készítenie az euró bevezetését is, illetve folytatnia kell az állami ellátórendszerek átalakítását. Nem kétséges, hogy ez utóbbi lesz a legnehezebb, mert a nagy dérrel-dúrral bejelentett ígéretek ellenére a kormányváltás óta semmilyen lényegi változás nem történt az állami szerepvállalás korszerűsítését illetően. A közterhek nem csökkentek, fokozódott az önkormányzatok eladósodása, míg az oktatás vagy az egészségügy területén történtek legfeljebb pótcselekvésnek minősíthetők. A fecsegő felszín alatt szellemi üresség tátong. A Gyurcsány-kormány munkájában ugyanaz a semmittevés zajlik, mint ami a Medgyessy-kabinetet is jellemezte. Hiába fojtották meg az Orbán-kormány sikerágazatának számító lakástámogatási rendszert, a lakosság és az állam további eladósodását nem sikerült megállítani.
Változatlan ütemben romlik a külföldi befektetők és hitelminősítő intézetek Magyarországról kialakított véleménye, és az állampolgárok körében is hasonlóan negatív a kormány munkájának megítélése. Bizonyos szempontból komoly kritikája az ellenzék eddigi tevékenységének, hogy egy ilyen gyenge és cselekvésképtelen kormány mellett még mindig kétesélyesnek kell tekinteni a jövő évi választásokat. A Fidesz hónapokon át tétlenül szemlélte a gyurcsányi dumapolitizálás térhódítását, csupán az elmúlt hetekben kezdtek mutatkozni a jelei, hogy végre komolyabb szervezeti mozgósítás indult meg a párt táborában, és elkezdődött a 2006-os választási stratégia kidolgozása. A nagyobbik ellenzéki párt a fölényesen megnyert európai parlamenti választások után némileg elbízta magát és elkényelmesedett, alábecsülve a szocialisták cselekvőképességét.
Anélkül, hogy megdicsérnénk Gyurcsány politikusi képességeit, el kell ismerni, hogy szinte a sírból hozta vissza a koalíció 2006-os választásokra vonatkozó reményeit. Átmeneti sikereihez azonban a baloldalon eddig szokatlannak számító (látszat-)dinamizmus mellett az ellenzék határozatlansága is kellett. A közvélemény-kutató intézetek egybehangzó felmérései szerint az utóbbi hetekben megállt az MSZP szavazótáborának növekedése. Nem kis részben a miniszterelnök verbális ámokfutása miatt lassan oszlani kezd a személyéhez kapcsolható varázs, miközben Orbán Viktor régen látott lendülettel kezdte meg a Fidesz felkészítését a választásokra. Egy tanulságot azonban mindenképpen le kell vonnia az ellenzéknek: változatlanul nincs kész forgatókönyvük arra az esetre, ha az MSZP a tőle megszokott sémáktól elszakadva kezd politizálni. 2002 tavaszán egyszer már nagy árat fizetett a jobboldal, mert nem ismerte fel idejében, mekkora veszélyt jelent számára a Ron Werber gyűlöletarzenáljával kibélelt Medgyessy-féle gesztuspolitizálás.
Az előző választások óta rengeteg csalódást kellett átélnie az embereknek. Mára a többség számára egyértelművé vált, hogy a nyakló nélküli osztogatások, a felelőtlen ígérgetések, az ingyenes és a jóléti kulcsszavak köré épülő propagandisztikus kampányszlogenek – főleg, ha alapos költségvetési előkészítés nélkül valósítják meg őket – hosszabb távon komoly károkat okoznak az országnak. A polgárok higgadt és megfontolt szakpolitizálást és a közügyeket megfelelő körültekintéssel menedzselő kormányzati magatartást igényelnek. Bölcs döntés volt a Fidesz részéről, hogy – szakítva a korábbi kommunikációs stratégiájával – nyitott a tradicionálisan baloldali érzelmű választói célcsoportok felé, ám súlyos hibát követhet el, ha újra felkelti azt az illúziót, hogy a költségvetési kiadások látványos növelésével különösebb áldozatok nélkül megteremtődhetnek a feltételei egy széles rétegeket érintő életszínvonal-növelés végrehajtásának.
A Medgyessy–Gyurcsány-kormányok tevékenysége nem több egy ravasz kártyajátékos blöffjénél. Még Alfred Hitchcock Madarak című filmjében sem röpködött annyi csóka, mint ahány terv, program és koncepció napvilágra került a 2002-es kormányváltás óta, nemegyszer szívdobogtató szlogenekbe csomagolva. Üdvözlendő, hogy a politikai napirend meghatározó témájává vált az adórendszer reformja, a befektetőbarát gazdaságpolitika kialakítása és az európai uniós fejlesztési pénzeket befogadó intézményrendszer korszerűsítése. Mindezek külön-külön is több millió embert érintenek, és az ország jövője szempontjából is halaszthatatlan a hozzájuk kötődő intézkedések meghozatala. Gyurcsány mégoly kétes sikerei részben azzal magyarázhatóak, hogy magyar Putyinként megteremtette az illúziót: ő egy olyan erőskezű vezető, aki gyors és hatékony döntések meghozatalával képes a szétzilált államügyek rendbetételére, a politikai ellenzék antidemokratikus kiszorítására.
A valósággal azonban nem lehet a végtelenségig dacolni. A hetek óta tartó gazdatüntetések egyik tanulsága az, hogy a remélt európai uniós támogatásokat fogadni akaró hazai intézményrendszer működése elégtelen. A mezőgazdasági termelők érezték meg leghamarabb, milyen versenyhátrányba kerülhetnek a kinti farkastörvények között nem csupán a régi tagokkal, hanem még az újonnan csatlakozó országokkal szemben is. A monoton ritmussal ismétlődő brüsszeli figyelmeztetések élesen cáfolják a kormány optimista prognózisait a gazdasági növekedés sikerességét illetően. Az MSZP– SZDSZ-koalíció eddigi ténykedésének ismeretében borítékolható, hogy a pénzügyminisztérium által eltervezett évközi adóreform, amelyet jobb lenne költségvetési foltozgatásnak nevezni, a várt pozitív hatások helyett inkább tovább borzolja majd az emberek idegeit.
Ettől a kormánytól már nem lehet mélyreható változásokat várni, épp ezért fokozott figyelem irányul az ellenzéki pártokra. A Gyurcsány-imázs szertefoszlása azonban nem fogja automatikusan az MSZP választási vereségét jelenteni, mert nem garantálható, hogy a dühös és csalódott protest szavazatok elegendőek lesznek a kormányváltásra. Orbán Viktor a Körcsarnokban megtartott évértékelő beszédében bebizonyította, hogy tettrekészsége cseppet sem változott, és megértette a választópolgárok különböző rétegeinek napi problémáit. A beszédben elhangzott ígéretek valóságtartalmáról addig fölösleges vitatkozni, amíg össze nem áll egy, a megfelelő szakmai fórumokon megvitatott gazdaságpolitikai program. Alig egy évvel a választások előtt rendkívül magas a bizonytalan szavazók aránya. Ezek az emberek már túlságosan sokszor érezték becsapva magukat egy-egy kormányváltás után. Nem tartalmatlan politikai marketingfogásokra vágynak, hanem tettekre, nem a távoli jövőben szeretnének boldogulni, hanem a következő hónapban, és nem eltévedt kisgyermekek fölött gyámkodó bulvárpolitikusok nevetséges meséjét akarják hallani a kormány éléről, hanem körültekintő döntésekre képes, felelős szakpolitikusokat.
A Fidesz az előző ciklusban bebizonyította, hogy képes kiállítani egy magas szakmai színvonalon működő, menedzserszemléletű kormányt. Ezt az is igazolja, hogy az 1998-as kormányváltás utáni három év a rendszerváltás utáni időszak messze legjobb gazdasági eredményeit hozta. A jövő évi választásokon éppen ez a nyugodt erővel vegyes szakértelem lehet a nyerő. Az akkori helyzettől eltérően ma már nem kell attól tartani, hogy Torgyán József-típusú populistákkal kell felvállalni kényszerből a koalíciót. A jövő évi választások megnyerése esetén egyedülállóan jó esély nyílhat egy modern és progresszív jobboldali kormányzati stratégia megteremtéséhez. Az oda vezető út azonban rögös lesz, különösen, ha újraélednek Ron Werber választási rohamosztagai.