Fradi: kinn a négyből

A férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója csupa papírforma-eredményt hozott, ami összességében mégis meglepetéshez vezetett: a rájátszás 1988-as bevezetése óta először jutott be két vidéki klub a legjobb négybe, és először maradt ki onnan a Ferencváros. A Szeged kereken egy évtized után elődöntős.

A Domino-BHSE 22 meccsen egyszer hibázva végzett az élen, és bár számára a zárónap már nem osztott, nem szorzott, mégsem kegyelmezett a Ferencvárosnak, és 11-4-es győzelmével ki is ejtette a legjobb négyből. Az egyaránt 38-38 pontos Vasas és Eger között az egymás elleni eredmény rangsorolt, a 9-5-ös angyalföldi és 10-8-as hevesi siker miatt a piros-kékek javára. A 4. helyet úgy csípte el a Szeged, hogy oda-vissza verte az FTC-t, egyszer meglepetésre elkapta a Vasast is, az utolsó fordulóban pedig kínkeservesen, de élve esélyességével, 5-4-re lebirkózta a Szentest.
A napi harcokat „történelmi” távlatból szemlélve a szezon szenzációja a Ferencváros további hanyatlása és középcsapattá süllyedése. Egy magát megnevezni nem kívánó pólóguru szavait idézve, a Fradinál ősszel elvetett métely tavaszra ismét kikelt, az egyesület ellehetetlenülése ráadásul példátlanul kiszolgáltatott helyzetbe sodorta a saját lábán megállni képtelen szekciót. És ezúttal az edző sem kiáltható ki bűnbakká, hiszen Bíró Attila a neki rendelt lehetőségekkel és játékosokkal lelkiismeretesen dolgozott. Ami persze ferencvárosi kötődésű elődeire is igaz volt: Vad Lajossal öt éve még óriási bravúr árán bajnok lett a csapat, Gyöngyösi András szűk értelemben vett szakmai munkáját is elismerés illeti – nem kis elégtétel a számára, hogy most éppen a Szegedet vitte be a négybe az FTC kárára –, de ő már meghasonlott a kilátástalan anyagi helyzettől, és ez visszahatott a játékosokra is. Csapó Gábort nem fenyegette ez a veszély; afféle showmanként, mellékállásban trénerkedett, de ezért csak a mai magyar közéletben jár elismerés, a sportban még nem, a maradék lelki és szellemi tőkét így tavaly végképp sikerült felélni. Ami elvezetett a jelen állapothoz, amelyet Wiesner Tamás szakosztályvezető – 1968-ban lett a Ferencváros igazolt pólósa, az elmúlt 37 évben nem is tágított a klubtól, ezért az ő szájából különösen súlyos a megállapítás – így ír le:
– Amióta fradista vagyok, számunkra ez az abszolút mélypont. Ez vitathatatlan.
– Ami ennél is szomorúbb: valószínűleg csak átmeneti mélypont, mert az eredménytelenség újabb szponzorvesztéshez és további sülylyedéshez vezethet. Egyetért ezzel?
– Sajnos igen, a jelek máris mutatkoznak. Többen jelezték ugyanis szakosztályelnökünknek, Farkas Józsefnek, hogy az 5. helyért nem érdemes áldozni. Azt pedig csak csendben teszem hozzá, hogy még ezt az 5. helyet is nagy harcban kellene megszereznünk.
– Pedig 2000-ben még bajnokok voltak, 2001 tavaszán pedig szemérmetlen játékvezetői csalással maradtak csak le a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről. Négy év alatt hogyan juthattak idáig? Ön például mennyire hibás abban, hogy nem ragadták meg az akkori esélyt?
– Mindenki hibás, de az anyagi ellehetetlenülésünk már a legutóbbi bajnoki címünk megszerzése után megkezdődött, a következő szezonban például már hónapokat csúsztak a fizetések.
– Éppen az a kérdés, miért? Hiszen két varázsszó is a birtokukban volt, hogy támogatókat szerezzenek: Ferencváros és vízilabda…
– A Ferencváros már akkor sem volt varázsszó, ma pedig nem kinyitja, inkább becsukja a pénztárcákat. Az a bizonyos 2003. májusi futballbotrány a Debrecen elleni meccs után, aztán a különféle álbefektetők aláásták az egyesület tekintélyét, és ezért mi is megbűnhődünk, mert a külvilág mindent egybemos. A futballt és a pólót is.
– Mi lehet a történet vége? A teljes amatőrizmus és a nagyok elleni esélytelenség? Vagy a megszűnés?
– Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy a Ferencváros az egyetlen csapat, amely az ob I rajtja óta mindig az első osztályban szerepelt, de tavaly már arra sem jutott erő, hogy a százéves jubileumunkat megünnepeljük. Mostantól pedig minden elképzelhető…
E megállapítás a rájátszásra már nem feltétlenül igaz. A BHSE–Szeged elődöntő ugyanis az alapszakasz eredményeit is tekintve 4-0-ról indul, és 8 pont megszerzéséig tart, a Honvédnak tehát ötből négyszer ki kellene kapnia, hogy lemaradjon a fináléról. Ehhez nemhogy a Szeged, de a világválogatott is kevés lenne. A Vasas–Eger párharcban ellenben nem csupán az erők kiegyensúlyozottak, de a rajtpozíció is: 2-2-ről indul a verseny.