Gyorsfénykép a miniszterelnökről

Lapjuk által február 22-én közölt Benes-ügy: cserbenhagyott szudétanémetek című íráshoz szeretnék hozzászólni. Még az általam értékelt lapokban is találkoztam olyan állításokkal, hogy a Benes-dekrétumokat egy külföldi nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnökként felvetette. A baloldali sajtó ezt persze azonnal kihegyezte, jajveszékelt, hogy ez micsoda nacionalizmus, fasizmus, sőt antiszemitizmus volt, ám a nemzeti oldal e támadásokat máig sem tette helyre. Mi a valóság? Egy német újságíró vetette fel a kérdést, hogy mint velük együtt érintett nemzet prominens politikusa, miként értékeli Orbán a dekrétumok mindmáig érzékelhető és a mai Európában teljesen elfogadhatatlan következményeit. Orbán jó diplomáciai érzékkel azt válaszolta erre, hogy ezzel a kérdéssel mi – magyarok – jelenleg nem foglalkozunk, ez semmiféle nemzetközi (vagy szomszédos országgal összefüggő) tárgyalások során nem merült vagy merül fel. Adott tehát egy teljesen semleges és visszafogott választ egy valóban kényes kérdésre, úgy hiszem, ezzel semmiféle diplomáciai hibát nem követett el.
Amennyire tudom, az ügy ismét felvetődött, ám most az ENSZ illetékes fóruma előtt. A jelenlegi magyar külpolitika azonban nem kíván foglalkozni vele. Nem igazán tudom, hogy külpolitikának nevezhető-e az, ha folyton csak visszavonulunk, holott éppen e kérdésben még erős nemzetközi (és tisztességes) hátszelünk is lenne. Németország sem belföldön, sem a külkapcsolatokban mindeddig nem söpörte szőnyeg alá Csehszlovákia bűneit. Ezzel szemben a magyar miniszterelnök elmegy Rómába, szemtelenkedik a pápával, leterroristázza a szaúdi focistákat, és erre az MSZP közeli pártsajtó egy hangot sem szól arról, hogy azért ezt mégsem kellett volna. A szaúdi ügy egyébként a modellje lehetne a legkirívóbb otrombaságoknak, éspedig nemcsak azért, mert ilyenre példa sem igazán volt, hanem azért is, hogy ezt követően mi mindent hazudott össze a kormányszóvivő és a külügyminisztérium. Ugyan miért nem utazott el Szili Katalin a sivatagi királyságba, vagy miért éppen most lett olyan nagy honvágya az arab országi budapesti nagykövetnek, amiért tüstént hazautazott?
Dr. Veöreös István Győr

*****
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szaúdi sportolókat terroristázó, diplomáciai botrányt okozó kijelentését és annak következményeit részletesen elemezte a sajtó ellenzéki része. Ha ilyesmi netán előfordul egy igazi demokráciában, akkor a kormányfő veszi a kalapját és „elhúz”. Ám nem úgy kis hazánkban, a gyurcsányi szociáldemokrata köztársaságban. Itt záporoznak az álságos magyarázkodások, a hamis, alattomos vádaskodásokat rejtő bocsánatkérések, de lemondásról szó sincs. Az európai sajtóban egymást érik azok a hírek, amelyek méltatlanná vált, kompromittálódott vagy korrupt politikai szereplők spontán lemondásáról, visszavonulásáról szólnak. De mint látjuk, vannak, akik maguktól soha nem mondanak le, s a hatalmat soha nem adják fel. Inkább vesszen az ország nemzetközi jó híre, tekintélye, szavahihetősége, ők maradnak – minden áron –, nekik semmi sem drága.
A hétköznapi ember csak ámul-bámul: hogyan lehet egy jogállamban ilyen esetnek következmények nélkül maradnia? Hogyan tűrheti a köztársasági elnök, az egész igazságszolgáltatás, mint hatalmi ág, az Alkotmánybíróság, a kijátszott társadalom és saját pártja, hogy a végrehajtó hatalom vezetője, egy politikai legitimitást nélkülöző, nagyot mondó, arrogáns, bárdolatlan pózőr ilyen előzmények után tovább folytassa áldatlan tevékenységét?
A szaúdi ügy azonban csak a jéghegy csúcsa. Mert voltaképp nincs olyan része a társadalomnak, amelyet Gyurcsány rövid hivatali ideje alatt meg ne támadott és alázott volna. Még megdöbbentőbb, hogy megsértette mind a három nagy monoteista vallást: a római egyházat és vele a kereszténységet, a muzulmán világ közel-keleti olajállamát, de még a zsidóságot is, s ezzel nemzetközi szintre emelte balfogásait. Ily módon pártját is lejáratja, amely egyébként ellenvetés nélkül statisztált neki a kettős állampolgárságra vonatkozó szavazás kampányában, tehát határon innen és túl egyértelműen demonstrálta, hogy nem a magyarság szolgálata és érdeke mellett áll. Gyurcsány maga pedig odáig ment, hogy hazafiatlan nacionalistának merte nevezni az igennel szavazókat. Így egyúttal azokat az országokat is hasonlóképpen minősítette, amelyek automatikusan megadták a kettős állampolgárságot idegenben élő polgáraiknak. Ez aztán a bravúr. Nem kis szerencséje Gyurcsánynak, hogy mindez a saját maga által nyíltan barátra és ellenségre felosztott magyar sajtóban, a túlsúlyos baloldali pártsajtó jóvoltából, hamar elsikkadt. Istenem, ha Orbán követi el mindazt a balfogást, amit Gyurcsány, akkor lett volna csak igazán diplomáciai haddelhadd! Tudomásul kell tehát venni, hogy ebben az országban nem minden politikus, párt vagy állampolgár méretik meg azonos mércével.
Ami pedig az utóbbi időben történt, az csak átlátszó PR-taktika. Gyurcsánynak rosszul áll a szénája, hát most egyszerre szóba áll az ellenzékkel, engedékeny, békés húrokat penget. Most nem támad (a Fidesz klerikális, múltba forduló nacionalista), nem vagdalkozik (a Fidesz szélsőjobboldali, horthysta, majd kádárista), nem pimasz és nagyhangú (Orbán fogja be a száját!), nem öntelt és fennhéjázó. De meddig fog ez tartani? Hiszen a miniszterelnök nem képes elismerni, hogy másnak is lehet igaza – sőt, a jelek szerint a demokratikus díszletek mögött egyre erőteljesebben egy tipikus zsarnoki jellem kezd megformálódni benne.
Várhidy Gyula ny. ezredes, Budapest

*****
Napok óta mást sem hallok, látok rádiókban, televíziókban mint a volt és jelenlegi miniszterelnök nemrég elhangzott beszédeinek elemzését. Mindkét beszéd elég hosszadalmas volt, ezért megpróbálom a ma annyira divatos rövid szöveges üzenet műfajában megfogalmazni az elhangzottak lényegét mindenki számára, valahogy így: Hittel tenni vagy hitelt felvenni, tessék választani, kinek melyik kormányzati módszer a szimpatikusabb.
Dombi Lajos Balatonfüred