Halál és Irodalom

Szerintem az Élet és Irodalom jegyzőkönyvet hamisított Tokaj-ügyben. Először azt gondoltam: óvatlanságból közölte, amit közölt; ami pedig közönséges ideológiai farkasvakságból, akut Orbán-gyűlöletből fakadt – de már nem gondolom. Most már azt gondolom, hogy a hamisítás tudatos, kitervelt, előre elhatározott. Azóta gondolom ezt, mióta láttam Kovács Zoltánt a közszolgálati tévéhíradóban. Nem mondták a nevét, fizimiskája körvonalait meg elmosták. Talán attól tartottak, hogy megint bedobnak egy kézigránátot az udvarba. Ilyen rizikós dolog a tényfeltárás: bennünket, elvetemült polgári sajtómunkásokat egyszerűen csak ki szoktak rugdalni a közszolgálatból, ha européer MSZP–SZDSZ-koalíció kerül hatalomra – bezzeg a liberális kollégákhoz kézigránátot dobnak be, amely aztán valahogy soha nem robban fel. Kovács azt mondta a közszolgálatnak, hogy támadhatatlan bizonyítékaik vannak Orbán ellen Tokaj-ügyben; állnak a per elébe. De nem a saját hangján mondta. Szerintem attól félt, hogy ha nyilatkozik, apró hideg cseppekben kiütközik rajta a szakmai halálfélelem.
Sokáig kísérleteztem az ÉS-sel meg Kováccsal. Utóbbinak imponált Sajtómunkások címet viselő sorozata. Hogy újságíró létére – a sajtószabadság szent nevében – felmondja a szakmai zsiványalkut. No nem mindet, de azért elég sokat. Hogy azt sugallja: a céhtudat nem ad automatikus felmentést a szennyes ügyekre. Ám főszerkesztőként nem sikerült követnie magasztos liberális elveit, amelyeket publicistaként megfogalmazott. Időnként megkíséreltem reagálni erre-arra, amit lapommal vagy személyemmel kapcsolatban írtak a hetilapban. Hol sikerült, hol nem. Az utóbbi időben inkább nem. Ha sikerült, a következő számban rám eresztette a perbajnok Vásárhelyi Máriát meg szegény Kukorellyt. Ha meg nem sikerült, az azért történt, mert írásom folyton tolódott, aztán meg fatális módon elavult. Az antiliberális szerkesztésre gyakorta az volt a tromf: a Magyar Nemzet is szelektál a reagálások között. Ez tény. Egy főmunkatárs azonban ilyen alapon soha nincs partiban egy főszerkesztővel: ha méltatlanul bánnak velem, a csapatszínek dönthetik el konkrét ügyem elbírálását.
Mindezen rég túl vagyunk. Egy idő óta meggyőződésemmé vált: ezek a kollégák nem liberálisok, tehát nem is kell kiállniuk a szabadelvűség próbáját. Mint ahogy nem lesz liberális egy párt sem pusztán attól, hogy magára aggatja ezt a patinás jelzőt. Elég rápillantani egy Kovács-vezércikkre, s elővenni a colstokot: a főszerkesztő-publicista az ország bajainak taglalásakor háromszor olyan hosszan emlegeti Orbánt, mint Gyurcsányt. Mintha Orbán kormányozna, nem pedig Gyurcsány. Az ÉS a legjobb úton van afelé, hogy párt- és/vagy kormánykitüntetéssel kompromittálják, mint az MSZP-faliújsággá domesztikálódott Magyar Narancsot.
Persze minden lapnak meg kell élni valahogy. Ha kell, Bokros Lajos-mellékletet közölve; ha kell, Kis János-mellékletet. Ezek annyira piacképes terjedelembővítések, hogy viszi a nép, mint a cukrot: a nyomdai pluszköltség vígan kitermelhető a hirtelen megugrott példányszámból. Ez a busásan megtérülő exkluzivitás garantálja aztán a totális szerkesztői függetlenséget. Azt a civil kurázsit, amivel vakmerő tényfeltárás révén leplezhető le a kis magyar haza minden bajának okozója, az ellenzék vezéralakja. Akinek – az ÉS áldozatos erőfeszítései ellenére – már megint sokkal nagyobb a népszerűsége az elviselhetőnél. Gyurcsány mutatói meg lejjebb vannak, mint Medgyessyé a megbuktatása előtt. Tiszta sor: ha bukik az MSZP, vele bukik az SZDSZ is. Egy parlamenten kívüli pártocskának pedig értelemszerűen kisebb fizetett független értelmiségi holdudvar tartására van lehetősége.
Cselekedni kellett hát, mégpedig haladéktalanul. Mi ilyenkor a teendő? Tényeket, de gyorsan! Mint a daliás kőbányázás idején. Dokument jeszty? Dokument nyet, de majd teszünk róla, hogy legyen. Érdekelt valakit dolomitügyben az igazság? A csudát érdekelt. Na ugye. Be kell indítani a sárga irigység effektust. Hadd magyarázkodjon Orbán meg a Fidesz: minél jobban bizonygatja az ártatlanságát, annál gyanúsabbá válik. Ez a mószerolás lélektana – a többit meg majd elvégzi a lojális sajtóhad.
A Tokaji borcsaták című, meghatározhatatlan műfajú valaminek a harmadik folytatásával szemben Esterházy Péter írása olvasható, Lenni eltörésben címmel. Esterházy a Vajdaságból Svédországba szakadt költő, Domonkos István Kormányeltörésben című korszakos versét parafrazeálja. (Nyilván véletlen, hogy az eltörésből kimaradt a kormány.) Domonkos a magyar nyelv széttördelésével érzékeltette (évtizedekkel ezelőtt) a magyar nemzet széttördeltetését. Esterházynál (hogy értsék, miről beszélek) ilyen mondatok szerepelnek: „Lenni én magyar író lenni alany állítmány bővítmények nép nemzet.” Nemzetpolitikailag meg ilyenek: „Probléma nem 1 meg három vagy 23 millió meg 20 semmi szótár.” Ez az írás nem Esterházyról szól (bár ha már szóba került, Orbán Vik című írása után hiába vártam a folytatást: Medgyessy Pét meg Gyurcsány Fer) – ez az írás a végzetes lépést tett Kovácsról meg a lapjáról szól. Kovács amúgy jó szerkesztő – elképzelhetetlen számomra, hogy ne tudatosan szerkesztette volna egymás mellé a leghangsúlyosabb 3. oldalra a két cikket: a tokajozóst meg Esterházyét. Kinek akart üzenni vele? Nekem? Az állítólagos jegyzőkönyvben ugyanis a Lenni eltörésben stílusában fogant mondatok olvashatók: „Mikor csináljuk a borászatot, mennyibe kerül, ki építi?” „ÁPV Rt. tulajdon, 5 millió a könyv szerinti érték.” „Sárazsadányhoz közel van a Kincsem kastély, szép hely, ezt kéne megvenni.” Ha egy szépírónak fiktív üzleti jegyzőkönyvet kellene írni, körülbelül ilyen mondatok születnének. (Nem Esterházyról lehet szó: ő a „szép helyet” mint árulkodó tölteléket biztosan kihagyta volna.) Lenni én magyar jegyzőkönyvíró lenni alany állítmány bővítmények nép nemzet.
Olvasóim napokig azzal ostromoltak: miért nem reagál a Fidesz? Lám, Lendvai Ildikó már triumfált a helyreigazítási határidő lejárta miatt. (Kissé elsiette: akkor még meg sem jelent a befejező rész.) Az ÉS még „miniszterelnöki rezidencián” tartott közgyűlésekről írt, a Népszabadság ezt már a Miniszterelnöki Hivatalba helyezte. Aztán Révész Máriusz végre valahára bejelentette: perelnek. Erre mondta Kovács: áll elébe. Előállt a szokott helyzet, a gaz politikus pereskedik szegény tényfeltárókkal, virtuális kézigránátot hajigálva az udvarba. A kormánypárti stiklik át lettek tematizálva, az Orbán-gyűlölet – mint a balliberális politikai erők egyetlen ideológiai kovásza – újra használatba vétetett. Ha Orbán netán megint veszít az irracionális síkon, akkor megérte: a derék sajtómunkások tetszés szerint Kossuth- és Prima Primissima-díjakkal dekorálhatók, nem is szólva a piacképes mellékletek elburjánzásáról. Ha meg ennek ellenére is nyer, úgyis oda Buda. Akkor majd jöhet a Sajtómunkások LXXXIX.
Az ember szégyelli már sorolni is: Medgyessy fia Baráth fiával karöltve kapott állami megbízásokat. Gyurcsány az állammal fizettette ki az elprivatizált kormányüdülőt. Gyurcsányné Baráth helyetteseként ült az állami fejlesztési pénzeken, amikor Gyurcsány már kormánytag volt. Gyurcsány sokmilliárdos vagyonáról ma sem tudjuk, miként tartja magát távol az államtól. (Legalább ez a kérdés a Fidesznek már elérte az ingerküszöbét.) Mindez az Élet és Irodalom tényfeltárói ingerküszöbét nem éri el. Elvégre ezek az urak most kormányoznak. Az ő ingerküszöbüket csak Tokaj és Sárazsadány éri el. Ám most túllőttek a célon. Lehet, hogy ez már a Halál és Irodalom.