Ötezer új szóval gazdagította, és szemléletében is megfrissítette a Magyar értelmező kéziszótárt. Egy nyelvállapotot rögzítő lexikon azonban már megjelenése pillanatában nyelvtörténet, s fokozottan igaz ez ma, amikor nagyon gyorsan változik a szókészlet. Érdemes még versenyt futni az idővel?
– Elődeinktől tanultuk: a nyelv nem lét, hanem levés. Tehát nem állapot, hanem maga az élet, a változás – mondja Pusztai Ferenc nyelvtörténész, az ELTE tanára, az értelmező kéziszótár szerkesztője. – A nyelvtörténet mindig csak a nyelvben, a nyelvhasználatban történhet, a változásokat tehát csak úgy mérhetjük, ha a meglévő állapotot tapasztalatként, a régit viszonyítási mintaként tekintjük. Változnak ugyanis a nyelvet használó társadalomra ható tendenciák, változnak a szokások, az eszközök is. A nyelv kommunikációs eszköz, de ugyanennyire fontos, hogy kapcsolatteremtő kohéziós eszköz is. A szociolingvisztika figyelemmel kíséri a nyelv mozdulásait, kutatja okait, a társadalom kommunikációs igényeit, az egyes beszélők szándékát. Mi az, ami a kommunikációt segíti vagy gyengíti. De azt is vizsgálja, hogy milyen nyelvhasználatot tűr el a társadalom. Mivel mindennek van változástörténete, a nyelvtörténet egyáltalán nem a nagyon távoli múlt búvárlása, hanem segítség ahhoz, hogy megállapítsuk: látunk-e az újdonságokban tendenciákat, csomópontokat.
– Mi az tehát, ami nyelvtörténeti szemszögből újdonságnak nevezhető?
– Robbanásszerűvé vált a nyelvi újdonságok elterjedése, s bár nehezen igazolható, de valószínű, hogy az eltűnésük is hasonló gyorsasággal történik. Néhány hónappal ezelőtt a magyarok, sőt a világ többségének fogalma sem volt arról, hogy létezik a cunami szó. Korábban egy szó életrevalóságának az volt a bizonyítéka, hogy fokozatosan terjedt el, egyre szélesebb körű lett az ismertsége. Elindult szépirodalmi vagy szakszóként, bekerült a köznyelvbe, s végül talán a szlengbe is. Ezeket neveztük szótárérett szavaknak. Ahogy a cunami, mely nem járta végig türelmesen az utat a szakszótól a köznyelvi szóig, az informatikai szakszavak is azonnal robbannak be a köztudatba, sőt gyorsan lesz szleng változatuk is. Emiatt ma már valóban nehéz eldönteni, mi tartozik a szótárérett szó kategóriájába.
– A magyar nyelv változatai között soha nem voltak olyan nagy különbségek, hogy az emberek ne értették volna egymást. Most ez a jelenség – és nem nyelvjárási okokból – megjelent a társadalomban. Előfordulhat teljes szakadás is egyes rétegek, csoportok között?
– Valóban fordulóponthoz érkeztünk. A köznyelv alakítása az eltelt évszázadokban nemcsak spontán törekvés, hanem tudatos erőfeszítések eredménye is volt, amelyeket az a közös belátás vezérelt, hogy erre a munkára szükség van. A szemléleti változás már a XX. század közepén megindult, a rendszerváltozás erre a folyamatra csak nagyítót helyezett. A szókészleti rétegeket, a helyi nyelvváltozatokat tekintve tapasztalható szétválás, elkülönülés. Ennek vannak területi, politikai, történeti okai: Trianon után a határok eldarabolták a magyarságot, kialakult a kisebbségi nyelvhasználat, amely önálló fejlődési utat jár. Van belső tagozódás is: egyes szakmai nyelvek olyan specializálódást mutatnak, amelyek gyakran az egymás közötti megértést is gátolják. A szaknyelvek specializálódása nem a szakma magánügye, hiszen kihat a hétköznapokra. Mi nem értjük mindig a szerelőt, a szakemberek gyakran nem értik vagy félreértik egymást, de gondban vannak azok is, akik egy-egy területről tájékoztatni szeretnének, tehát a tudományos ismeretterjesztők, az újságírók. Hamarosan választ kell tehát adnunk arra a kérdésre: hagyjuk ezt a folyamatot tovább működni, abban bízva, hogy az idő megszüli a megoldást, vagy kezdeményezzünk egyfajta társadalmi párbeszédet a szükséges és lehetséges teendőkről? Én nem tartom ördögtől valónak, ha keresnénk az összehangolódás eszközeit.
– Megváltozott a beszélt és az írott nyelv viszonya is. Elmosódhatnak e kettő határai?
– A nyelvek történetében mindenhol előbb a beszélt változat volt jelen, csak amikor elérkezett a közösség a műveltségnek, a szervezettségnek egy fokára, akkor született meg az írott nyelv. Attól kezdve a két változat egymás mellett élt, az írott volt mindig a gondosabb, meghatározott közlési helyzetek társultak hozzá, és befolyásolta a használóját az is, hogy hol, mikor, milyen fórumon használta. Akármilyen beszélt nyelvi elem oda nem jutott be. Az írás ugyanis minta volt, amelyet lehetett követni, másolni, az volt a rögzített, fegyelmezettebb változat, szemben az elszálló szóval. A helyzet a XIX. század végétől kezdett változni, amikor megjelentek a különféle hang- és képrögzítő eszközök, amikor az elröppenő szót maradandóvá tették. Megjelent tehát a rögzített beszélt nyelv, megindult a két nyelvváltozat közeledése. Az sms, az e-mail formailag írás, lényegét tekintve azonban inkább rögzített beszélgetés. A fejlődési irány szerint két lehetőség van: vagy két írásnyelvi változat lesz, a régi presztízsű és olyan, amelyik rendhagyó formájával nem vált ki botránkozást, és sajátos újdonságokat teremt. De lehet, hogy megmarad a markáns különbség, hiszen valamilyen funkciója lesz a kettő közötti váltásnak, az igényesség ugyanis nem tűnik el.
– Gazdagodás vagy szegényedés mindez?
– Nem lehet veszteségnek tekinteni egyetlen nyelvi változást sem, amelyik a változatokat szaporítja. Árnyalódik a nyelv. Az a legfontosabb, hogy az emberek tudjanak regisztert váltani, rájöjjenek arra, hogy a változatoknak funkciójuk van. Nemcsak azért, mert esetleg valahol valami nem illik, hanem mert tisztában vannak azzal, hogy elveszítenek egy árnyalatot, egy kifejezési eszközt. Az az ideális tehát, ha valaki jól tud mozogni az árnyalatok között. Ma nem az a baj, hogy szlengesedik a fiatalok beszéde, hanem az, hogy nem érződik váltogatási készségük és képességük. A skála sokuknál összetört.
– Nem csak nálunk okoz aggodalmat az angol térnyerése, pontosabban az, hogy a szakmai nyelv, a tudományok nyelve egyöntetűen az angol lesz, ami miatt a nemzeti nyelvek elveszítik a fejlődés lehetőségét. Előfordulhat-e, hogy a nemzeti nyelvek családi, konyhanyelvvé válnak, és az angol lesz az értelmiségi párbeszéd, a tudomány egyedüli nyelve?
– Az angol térnyerése valóban nem kizárólag az idegen szavak térnyerésének kérdése. Itt jóval tágabb a probléma: „a világangol”. A magyarság hosszú évszázadokon keresztül élt együtt a latinnal, ez volt az apanyelvünk. Csakhogy a latin meghatározott körökben, a tudomány, az egyház, a teológia, a politika, a törvénykezés köreiben volt közvetítő nyelv. Az angol terjedése azonban nem a szaktudományok vagy a teológia problémája, ismerete munkavállalási érdekké kezd válni. Megváltozott a státusa. Sőt van már repülőtéri angol, diszkóangol nálunk is. A magyar nyelv szempontjából nagyon fontos kérdés, hogy mivel az angol nem hivatalos nyelv, nincsen kijelölve a használati területe, de azt sem lehet pontosan látni, hogy milyen területeken mutatkozik meg. Egyszer csak angolul jelennek meg a magyar tudományos folyóiratok, vagy angol lesz minden rendezvény nyelve nálunk is? A tudományos életben olyan intenzitású a terjedése, hogy ez már nem nevezhető belterjes problémának – mindez európai probléma. El kell tehát dönteni, hogy beavatkozunk-e ebbe a folyamatba, vagy esetleg hagyni kell, hogy a nemzeti nyelvek családi nyelvvé váljanak, és minden más területen terjedjen el az angol. Ugyanis ez a változat sem zárható ki.
– Kinek kell minderről döntenie: a nyelvészszakmának vagy a politikai elitnek?
– Politikai és szakmai válaszokra is szükség lesz.
origo.hu
Videón a brutális vihar, amely megrázta az országot – és még nincs vége!
