Most, hogy a Kendermag Egyesület három karakán tagja feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mondván, ők bizony kábítószer-élvezők, sújtson le reájuk a törvény szigora, valószínűleg új szakaszába lépett a hazai drogtörténelem. Az önmaguknak harsány sajtónyilvánosságot szervező kendermagosok úgy érezték, ki kell lépniük végre az árnyékból a napfényre, elég volt a bujkálásból. Itt és most jelezni szeretnék az ország közönségének, hogy elegük volt a rendőri zaklatásokból, a kirekesztettségből. Ahelyett, hogy a terjesztőket molesztálnák a hatóságok, rajtuk, becsületes drogosokon keresik a fogást. A nyilatkozó fiatalember gyurcsányosan mosolygott, pózolt, s egyvégtében a hányatott sorsú drogfogyasztók tarthatatlan helyzetére próbált rávilágítani. Elég szánalmas volt az igyekezete.
Szűk esztendeje hallottam először kendermagosékról, szellemesnek vélt szlogenjükkel akartak berobbanni a hazai köztudatba: „Együtt szívunk, együtt nevetünk!” Hogy hányan dobták magukat hanyatt ettől a csasztuskától, arra nézve nincs adat. Azt viszont határozottan tudom, hogy arra az újságírói kérdésre, hogyan kell értelmezni ezt a versikét, a kendermagos szóvivő valami olyasmit válaszolt, hogy ezt úgy kell érteni: őket szívatják (értsd: molesztálják), amiért nem ítélik el a boldogtalan drogosokat. Más szóval ők nem drogosok, mindössze szimpatizálnak velük.
Mára a jelek szerint változott a helyzet, a szimpatizánsok fogyasztókká lettek. Most még csak marihuánát… Holnap majd mást is. És sajtónyilvánosságot kérnek, ha kapnak. Nyomulnak.
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
