Kismadár

Túl vagyok néhány fárasztó filmforgatáson, gyakorlatilag már járt itt az összes televízió, filmhíradó, várom még a BBC-t, a National Geographicot, a szudáni közszolgálatit, és innen üzenem az aranyos Bush elnöknek, ha van kedve, ugorjon be néhány baráti szóra, addig is üdvözlöm az amerikai kongresszust. Örülök az újabb lehetőségnek, hogy üzenetet intézhetek a magyar néphez. Nagyon is itt az ideje, hiszen az együtt érző táviratokkal Dunát lehet rekeszteni. Készen állok, indulhat a felvétel.
Honfitársaim! Két hónapja vagyok sittre vágva, de komolyan mondom, már a második napon torkig voltam az egésszel. Senki ne gondolja, hogy olyan kimagasló élvezet itt lenni. Szürke folyosók, ocsmány rácsok, vasajtók csapódása, egyenruhás fogdmegek, semmi érzelem, zene vagy egy emberi szó, és a koszt, édes istenem, legalább egyszer lenne őzgerinc hegyivadász módra vagy aranygaluska borsodóval! A fürdőszobáról jobb nem beszélni, még lábápoló sarok sincs benne. Ugyan, mit tudtok ti az egészről… Nektek az a szenvedés, ha a mosdatlan tömegben tülekedtek a metrón, vagy ha leltár miatt zárva a kisüstiszaggal teleböfögött kocsma, már bocsánat. Dobognak érző szívek, drága honfitársaim, amelyek finomabban vannak hangolva, mint egy barokk csembaló. Ők viszik a vállukon előre a társadalmat. Ők lopják ki nektek a ragyogást a csillagok tündérfényéből. Ne legyetek vakok! A bunkó, tapló, fakofferes köcsögöket kell betaposni a betonba, nem pedig engem!
Egyébként pedig ártatlan vagyok. Az igaz, hogy kiraboltam azt a nyomorult kis takarékszövetkezetet, ahol még a klotyót se takarítják, mert nincs rá idejük, ugyanis egész nap azzal vannak elfoglalva, hogy kicsalják a nyugdíjat a kisemberek zsebéből. Tudom, hogy bizonyos erkölcsi normák szerint csúnya dolog volt, de nem azért tettem, mert bűnöző vagyok, hanem mert kellett a pénz. Neked talán nem kell? Vagy a másiknak? De nekem nem luxusra vagy rongyrázásra kellett, hanem meg akartam csináltatni édesanyám fogait, a maradékból pedig nyitottam volna egy kutyakozmetika-szalont. Ez volt az álmom. Rózsaszínű falak apró cicamintával, andalító blökidalok a hangszóróból, színes gumicsontok a padlón… Kutyapedikűr, farokdizájn, szőrdoktor. Hadd nézzenek ki dögösen a kis csibészek!
Nyíltan, becsületesen vállaltam magamat, harisnyát se húztam a fejemre. Itt vagyok, ide a zsozsót! Ezt az egyenes, őszinte európaiságot ideje volna mindenkinek megtanulni, különben az idők végezetéig mi leszünk a csengő a Balkán kapuján. Emlékszem, a pénztáros pasas reszketett, könyörgött az életéért, szerintem be is vizelt, hiába, a férfi a legundorítóbb állatfajta. Barackot nyomtam a fejére, és megígértem, hogy nem fogom bántani, csak legyen olyan kedves, és rámolja be az összes lóvét a Mikulás-puttonyba. Ezt apukám emlékére vittem. Tudják, harminc évig ő volt a télapó az egyik szociális otthonban. Sírtak a boldogságtól szegény kis öregek, amikor a papa megjelent közöttük a ragasztott fehér szakállával.
Honfitársaim! A takarékszövetkezetben hagytam egy kitépett füzetlapot, és ráírtam, ha esetleg össze tudok gyűjteni annyi pénzt, mint amennyit elvittem, akkor az egészet vissza fogom fizetni. Sok pénzről van szó, és manapság minden fillérért vért kell izzadni. De ezt is vállaltam, mert első a becsület. Nem csoda, ha felmegy a pumpa, amikor arra gondolok, hogy én vagyok tömlöcbe vetve, pedig tenger sok jóságot tudnék a boldogságtarisznyámból az emberek lába elé önteni, de szemétlerakóvá alázták a lelkemet, s most az egész kisugárzásomat felszívja a börtön mocskos fala, jajkiáltásom ott lóg a szögesdróton, mint egy törött szárnyú kismadár. De hagyjuk az érzelmeket. Mindnyájan látjuk, milyen korban élünk. Ó, nem is kor ez, hanem patkolt csizmás, szőrös mellű macsó, akinek gumióvszert húztak a fejére, hogy ne érezzen semmit.
Magyar testvéreim! Bízom az igazság diadalában. Várjatok rám, jönni fogok! Addig is locsolja meg valaki az édes kicsi, tavaszban ébredező muskátlijaimat! És puszi, puszi, puszika… mindenkinek!