Nincs bocsánat

K ö n y v e s h á z

Kevés színesebb egyéniséget hordott a hátán a föld Szántó Piroskánál a XX. században. Művelt volt és szellemes, a szíve csordulásig tele szeretettel, a feje megfestendő képek, megírandó történetek terveivel. A vállán nehéz szerelem terhét cipelte fél évszázadon át, és mindig ott lebzselt körülötte vagy tucatnyi, gyámolító szóra, meghallgatásra, ételre, italra vágyó fiatal, a fogadott gyermekei. Közben ezernyi testi baj gyötörte, s lelki bántalmak is, szinte elképzelni sem lehet, hogyan tudta összehozni mindeközben az életművét. Azt a darabszám és műfaji változatosság szerint is igen tekintélyes képzőművészeti termést, amelyet sem az életében, sem a halála után nem fogadott be igazán a világ. Nem festő, csak grafikus, mondták róla, nem művész, csak illusztrátor. Vas István felesége, Aczél György pártfogoltja, nincs helye a magyar Parnasszuson. Másokkal – puhább jellemekkel, képlékenyebb tehetségekkel – nem volt ilyen szigorú képzőművészeti életünk, Szántó Piroskának azonban mind a mai napig nem tudták megbocsátani sem jobbról, sem balról, hogy akkor volt kommunista, amikor a baloldaliság rossz üzletnek számított (a tárgyalóteremben József Attila mellett ült a vádlottak padján, a költő a harminckettedik vádlott volt a perben, az ifjú festőművésznő a harmincegyedik), és akkor lett hitvalló keresztény, amikor meg azért adtak rossz pontokat az embernek. Aczél György 1944-ben vette pártfogásába – bújtatta – Szántó Piroskát és szeretteit, Püski Sándor és felesége 1956-ban segítette őket, és ez az egyenes tartású asszony egyik jótevőjét sem tudta kiseprűzni a szeretetéből, az emlékezetéből. (Pedig többen is elvárták volna a rendszerváltozás után, özvegységében, amikor minden egyes garasnak helye lett volna mindennapi költségvetésében. Ő viszont inkább lemondott a honoráriumáról, de a szerkesztő követelésére sem hagyta ki írásából a kedves Püski házaspár nevét.)
Szerettei akaratából ma emlékmúzeum őrzi Szántó Piroska életművét egykori otthonának falai közt. Fogadott gyermekei, már akik még köztünk vannak, olykor-olykor összegyűlnek e szép kiállítótérben, és felidézik a ház hajdani lakóinak alakját, a költőt és a festőművészt, akik még tudták, miként lehet és miként érdemes itt, Kelet-Közép-Európában élni. Többre, másra azonban nemigen futja e korosodó, fogyatkozó kis csapat energiáiból, úgy tűnik. Szántó Piroska életművének teljes körű tudományos értékelését nem fogják tető alá hozni ők sem. Egyikük viszont, Székely András összeállított egy személyes hangú idézetgyűjteményt. A Holnap Kiadó gondozásában megjelent könyv természetesen nem helyettesíti a Szántó Piroskáról szóló nagymonográfiát, ahhoz viszont éppen elegendő, hogy az idült feledékenység éveiben is képes legyen felidézni annak a páratlanul gazdag egyéniségű embernek az alakját, akit, bizony, az utánunk jövőknek is illő ismerniük.
A könyvnek egyébként szinte minden megoldása vitatható. Az arányai, a képválogatása, az öszszekötő szövege… A szerző azonban a kellő időben gondoskodott róla, hogy senkinek ne legyen kedve s indulata polemizálni vele, büszkén vállalt szubjektivizmusa és könyvének tárgyához fűződő, kölyökkutyás lelkesedése eleve lefegyverzi az olvasót. Lefegyverzi s el is szomorítja, mert azt a felismerést ülteti el a tudatában, hogy azt a nagy tanulmányt, amely a festőművész Szántó Piroskát a helyére teszi, a „fogadott gyermekek” hadától sohasem fogja kézbe kapni az utókor. Ennek a társaságnak ennyire futja: töredékes életrajzokra, életrajzi töredékekre.
(Székely András: Szántó Piroska. Holnap Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 5900 forint)