Feltűnően kerüli a nyilvánosságot az igazságügyi tárca. Amióta az új miniszter tavaly decemberben bejelentette, hogy kiiktatják a hazai jogrendszerből a kétharmados törvényeket, s erről ez év végéig tervet tesznek le az asztalra, a minisztérium szinte minden őt érintő kérdésben hallgat. Egyedül a nép ügyvédje kivétel, akire nincs szükség, meg a hosszú távú jogalkotási program, amelyet a rendszerváltozás után indítottak el, és csak a következő ciklusban fejeznek be az akkori jogalkotók.
A jogalkotás válsága
Szóval semmi konkrét és semmi aktuális. Nem is csoda. A jogalkotás alkotmányos válságban van. Ez főként annak a következménye, hogy az igazságügyi tárca – a törvényhozás központja – a Medgyessy-kormány létrehozásakor vegyes irányítás alá került. Bárándy Péter a szocialista kötődésű Hajdú Attila ügyvédet szerette volna kineveztetni politikai államtitkárnak. Beletörődött azonban abba, hogy a posztot az SZDSZ kapta meg.
Már a kezdet kezdetén látható volt, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. A miniszterelnök ügynökmúltjának nyilvánosságra hozatala után a tárcánál egy SZDSZ-es szakértői csapat hozzálátott az úgynevezett ügynöktörvény kidolgozásához. Ebből nem lett jogszabály, viszont a jogalkotási folyamat kikerült az igazságügy felügyelete alól. Bőhm András SZDSZ-es képviselő önálló indítványt terjesztett a T. Ház elé arról, hogy nyilvánosságra kell hozni a rendszerváltozás utáni kormányok tagjainak titkosszolgálati kötődéseit. A Mécs-bizottság ezen országgyűlési határozat alapján végezte dicstelen tevékenységét. Hogy a határozat megalkotói és végrehajtói milyen súlyos alkotmánysértést követtek el, azt az Alkotmánybíróság (Ab) azzal juttatta kifejezésre, hogy 2003. november 3-án visszamenőleges hatállyal a parlamenti szavazás időpontjától, 2002 júliusától semmisnek nyilvánította a határozatot. Bőhm András ekkor azt mondta: azért találták ki az Alkotmánybíróságot, hogy kijavítsa a jogalkotás hibáit.
Ekkortájt került terítékre a gyűlöletbeszéd betiltása. A Fővárosi Ítélőtáblának az ifjabb Hegedűs-ügyben hozott jogerős ítélete után a koalíciót eluralta a hisztéria. Az SZDSZ képviselőinek a fele ellenezte ugyan a Btk. módosítását, a gyűlöletbeszéd tilalmát azonban 2003 decemberében beiktatták a büntetőkódexbe. A büntetőjogász Bárándy Péter többször nyilatkozta: megtalálták az alkotmányos megoldást, és nem kell attól tartani, hogy az Ab közbelép. Ám nyilvánvaló volt, hogy csupán egy végtelenül primitív megoldást sikerült találniuk, amely a szakmai erőfeszítés minimumát is nélkülözte. A megsemmisítő bírói döntés sem váratott sokáig magára. Bócz Endre miniszteri főtanácsadó akkor azt mondta, úgy gondolták, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja fejlődőképes. A bírák azonban ragaszkodtak jól ismert korábbi álláspontjukhoz, és a szólásszabadságot részesítették előnyben.
Visszavont tervezet
A lesújtó ítélet kihirdetésekor már javában zajlott a családon belüli erőszak jogi tilalmát követelő kampány. Bárándy nem értett egyet a civil szervezetek irracionális felvetéseivel, s hangoztatta: nincs olyan hivatalos kimutatás, amely megerősítené, hány naponként hány gyermek és nő válik erőszak áldozatává, ám végül elfogadta a követeléseket. Az úgynevezett távol tartás szabályait a múlt év első felében a parlament elé terjesztette, hogy azután két szocialista képviselő önálló indítványa alapján az év közepén a tárca visszavonja saját tervezetét. Merthogy nem feltétlenül alkotmányos a rendelkezés.
Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a távol tartás – a brutális apukák időleges elkülönítése – azonos lett volna internálásukkal. Rendőri intézkedéssel távolították volna el őket saját otthonukból anélkül, hogy szabálysértésért vagy bűncselekményért megállapították volna a felelősségüket. Persze elmehettek volna önként is – hangoztatta az intézkedést szorgalmazó civil háttér. Az édesanyjukhoz, a barátjukhoz, a barátnőjükhöz. De lakhattak volna a parkban, munkásszállón, hajléktalanszálláson és akárhol. Hiszen a hazulról elüldözött anyáktól és gyermekektől sem nagyon kérdezi meg senki, jó-e nekik ez az állapot.
Állami kötelességmulasztás
A távol tartás mint a súlyos szociális gondok adminisztratív megoldására tett kísérlet arra mindenképpen jó lett volna, hogy ideiglenesen elfedje: az állam nem képes teljesíteni az élet és a testi épség védelmében őt terhelő alkotmányos kötelességét. Egy csapásra semmiképp sem. Sőt elegendő pénz híján a gyermekvédelem sem tudja maradéktalanul ellátni a feladatait. Most tehát új tervezet készül.
Az ötvenes évekből ismert akarnok szabályozási mód újraélesztési kísérletének lehettünk, lehetünk tanúi az igazságügyben. Politikusi, szakértői, civil csoportok próbálják, próbálták ráerőltetni elképzeléseiket a jogalkotásra és az érintett társadalmi közegre. Az ilyen próbálkozások eddig még semmit nem oldottak meg, de a tapasztalat szerint nem is ez a céljuk. Hanem az, hogy még jobban szétzilálják azokat a viszonyokat, amelyeket – látszólag – rendezni igyekeznek.
Mindezen törekvések látványos terméke, selejtje a drogszabály, amely szintén felülvizsgálat alatt áll. Tavaly decemberben az Alkotmánybíróság ez év május 31-ig adott haladékot az Országgyűlésnek, hogy javítsa ki a büntető törvénykönyv temérdek hibáját. Az igazságügyi tárca most a korrekción munkálkodik, s nincs könnyű dolga. Nem arról van ugyanis szó, amit a rossz rendelkezések egykori sugalmazói hangoztatnak, hogy bűnözők-e a gyerekeink vagy sem. Ez nem kérdés és nem is volt az. Miért lennének bűnözők? A kérdés az, hogy miként lehet a gyermekvédelmet, a droghasználatot a nemzetközi egyezmények szerint, a közbiztonság követelményének megfelelően korrektül szabályozni. Erre kell válaszolnia a minisztériumnak. Politikai diktátumaikat ez ügyben már nem érdemes paragrafusokba foglaltatniuk azoknak, akik azt hitték, hogy bármit megtehetnek.
origo.hu
Régészeti leletet fosztogatott az illegális kincsvadász
