(szükség volt-e rendszerváltozásra…)

Én nem tudom, hogy a metamorfózis kifejezés alkalmazható-e arra a folyamatra, amely Magyarországon 1990-ben elkezdődött, állítólag tart napjainkig, s betetőzni készül a Gyurcsány-kormánnyal és az MSZP ismételt megújulásával. A fent használt görög–latin eredetű szó elsődleges jelentésével most ne törődjünk, nézzük a másodlagosat, amely az etológiában használatos! Tehát: „közvetett fejlődés; a petéből kikelő egyednek egy vagy több lárvaállapoton át történő fejlődése”. S lám, itt figyelemre méltó összefüggéseket vélhetünk felfedezni. A cserebogár (sárga cserebogár) szembenéz a múltjával, s a tekintete összeakad egy csimaszéval. Nem biztos, hogy magára ismer.
Ekkora változáson vagy fejlődésen mi nem estünk át. Ha alaposan belegondolunk, és visszavetítjük a jelent a múltba, azt hihetjük, hogy bizonyos – főleg politikai – szempontból a helyzet nem sokat változott. Valószínűleg sokan érezzük úgy, hogy tulajdonképpen mindegy: Lázár György vagy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnökünk, a hatalmon lévő pártelit élén Grósz áll vagy Hiller, a külügyminiszter Horn vagy Kovács, netán Somogyi, a reformszárny képviselője Nyers Rezső vagy Nyers Rezső. A célirányos ideológia, a hatalmi metódus tulajdonképpen ugyanaz, bár messziről nézve a rendszer tényleg úgy néz ki, mintha metamorfózison esett volna át. A döntő különbség, hogy az MSZP mai politikusait a balliberális vásárlóközönség szabad választások révén emelte hatalomra, az élen először Medgyessyvel, akit Gyurcsány a közszocialisták nagy örömére kitúrt.
Mindezt tudomásul véve és tényként elfogadva, tegyük fel magunknak a kérdést: szükség volt-e a rendszerváltozásra, hogy idáig eljussunk? Ugyanis a természetes halandóság és kiöregedés következtében a Kádár-kor ősbölényei mostanra amúgy is eltűntek volna, s a Párt, no meg az ország magától megújult volna. (Bár csak a mosónők halnak korán, az eszme továbbvivői akár a rákot is leküzdik. Apropó: néhány hónappal ezelőtt Biszku Béla elvtársat a mellettem lévő pályán láttam teniszezni egy Folyondár utcai fedett csarnokban. De őt már Kádár közel harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonultatta.) Szóval: hol van már a tavalyi hó?
Azóta friss hó esett, a kis(z) csemeték sudár fává serdültek, árnyékukban bárki meghúzódhat, aki holmi vaj miatt nem akar napra menni. S Gyurcsány azt mondja: itt az ideje szembenéznünk a múlttal. (Mintha a múlt a három per akárhány irathalmazában volna fellelhető, nem pediglen több ezer pártfunkcionárius karrierjében.) Jó. Nézzük hát! Mi lett volna ebből a Gyurcsány Feriből, ha nem jön közbe a metamorfózis, amit rendszerváltásnak nevezünk? A Kommunista Ifjúsági Szövetség természetesen tovább prosperált volna, kitermelve a Párt utánpótlását. A Gyurcsány gyerek (ezzel a megjelöléssel csak korai KISZ-es fejlődésének testi és ideológiai értelemben még nem befejezett állapotára célzok) a gorbacsovi peresztrojka kezdetén még nem tartozott a kommunista ifjak közvetlen élvonalába. De eszesnek és vitaképesnek mutatkozott, s nem volt híján ambíciónak. Később apró kapcsolatai révén, bármi laza is lett légyen a rokoni kötelék, nyilván a mi kutyánk kedvenc kölykei között lett volna a helye. (Ez örökbefogadással is elérhető.) Feltételezhetjük hát, hogy a 90-es évek közepén már vezető funkciót tölthetett volna be a KISZ-ben, és a tihanyi pártüdülőbe mehetett volna nyaralni. (Ott pihent a nómenklatúra másodosztálya.) Őszöd távoli ábrándként lebeghetett volna a szeme előtt, de csak mint köztulajdon. Mint szuperdinamikus (már-már túlmozgásos és szómenéses) ifjú kommunistára felfigyelhetett volna a párt aktuális első titkára; innen már csak egy lépés a Pártközpont. Ott feltehetőleg hamar elérte volna az osztályvezetői rangot, s mint ilyen, pillanatok alatt bekerülhetett volna a KB-be. Számításaim szerint, a formális logika nyomvonalát követve, Gyurcsány mára elérhette volna a KB-titkári pozíciót. (S immár nem Tihanyban, hanem Aligán üdül, s ha kedve van, benézhet Őszödre is.) Alanyi jogon szép villája lehetne a Rózsadombon, s reménye volna rá, hogy hajlottabb korára akár a miniszterelnök-helyettesi posztot is megszerezheti, ha abból Medgyessy Péter kiöregszik. De az nonszensz, hogy negyvenegynéhány éves korában miniszterelnök legyen. De helyettesként is sikerrel küzdött volna a reakció és a klérus ellen. Ugyanúgy, mint ma.
Ezért kérdezem újra és újra, kinek volt szüksége itt rendszerváltozásra. Kinek használt ez a hacacáré? Én nem tudom…