Horvátország mégsem kezdheti meg csatlakozási tárgyalásait az EU-val – olvasom Magyar Attila István Horvátország és az európai uniós tagság című cikkében (Magyar Nemzet, március 23.). Engem ez a fejlemény a horvátok helyében mély és felhőtlen boldogsággal töltene el. Habár ők maguk is hasonlóképpen érezhetnek, hiszen azt is látom, hogy az országban az EU támogatottsága a 2004 elejei 75 százalékról ma már mindössze 47 százalékos, a nemek 43 százalékával szemben. Ismerve a posztkommunista országok politikai elitjeinek szervilizmusát és opportunizmusát, valamint a nemzetközi média általános tulajdonviszonyait, ez gyakorlatilag már most az EU-szkeptikusok fölényét mutatja. Szerintem a nem túl távoli jövő megmutatja majd, hogy Horvátország nyer-e azzal, ha nem jut be az EU-ba, bár persze a helyi politikai elit, ami a csatlakozásnak ott is az egyedüli nyertese lenne a lakosság egészét tekintve, ezt a világ minden kincséért sem fogja bevallani.
Horvátország abban a kitüntetett helyzetben van, hogy évi hárommilliárd eurót hagynak ott a turisták, és ez a szám évről évre 15-20 százalékkal nő. Figyelem: itt nem államközi hitelről, vállalatok felvásárlásáról, majd bezárásáról, piacszerző manipulációkról, ideiglenes és költöztethető beruházásokról van szó, hanem elsősorban szolgáltatások megvételéről, ahol is a profit mind a horvátoknál marad: vendéglátósoknál, panziósoknál, szörfkölcsönzősöknél, élelmiszerboltosoknál – kisembereknél. Gondoljunk bele: ez a hárommilliárdos összeg nagyjából megegyezik azzal az éves tőkebeáramlással, amelyben a nála kétszer népesebb Magyarország részesült a rendszerváltozás óta, a lényeges különbség viszont annyi, hogy mindez nálunk az állami tulajdon teljes kiárusításához és az ország lenullázásához vezetett.
Ez a befelé áramló gazdagság persze meg is látszik Horvátországon, ahol évi 400 kilométer (tehát cirka tízszer annyi, mint nálunk) autópálya épül feleannyi pénzből kilométerenként, mint nálunk. A Dinári-hegység szikláin, számtalan alagúton, viadukton, hágókon át, amíg nekünk legfeljebb az Alföld homokját kéne kicsit összetologatni. Horvátország tehát úgy tud folyamatos, kiszámítható és növekvő devizabevételhez jutni, hogy közben a saját maga ura marad. Ugyanabban a kitüntetett helyzetben van ezért, mint Norvégia vagy Svájc, amely országok szintén megengedhették maguknak, hogy ne lépjenek be az EU-ba, többek között, mert olyasmit tudnak nyújtani, amire a világnak szüksége van. Az előbbi esetében ez az olaj, míg a völgyek köztársaságát illetően a bankjai és a valutája.
Horvátországnak minden adottsága – 1700 kilométer hosszúságú tengerpartjához viszonylag kis népesség társul – megvan ahhoz, hogy 15-20 év múlva Európa egyik leggazdagabb országa legyen, még ha jelen esetben emelkedő munkanélküliségről és kereskedelmi deficitről szólnak is a hírek. Mindehhez csak egy kis türelemre lenne szüksége – meg persze egy olyan politikai elitre, amely élni tud a kínálkozó és biztos lehetőséggel.
Várkonyi Zsolt
Budapest
origo.hu
Magyar Pétert nagyon leszidhatták Weber úrék - fotó
