Hogyan vált ellenzékivé?
– Kelet-Közép-Európának az a sajátossága, hogy nem mi döntjük el mindig a sorsunkat, hanem a dolgok – ahogyan mondják – történnek velünk. Én voltaképpen így kerültem például az ellenzék körébe. Persze a hívő ember, mint jómagam is, mindezt nem véletlenek sorozatának, hanem Istentől rendelt sorsként éli meg. Nem is szólva arról, hogy az ellenzék céljai és szándékaim egymásra találtak. Az ötvenes évek végén arra gondoltam, hogy tanítani szeretnék, ezért jelentkeztem a pesti bölcsészkarra, magyar–német tanári szakra, ahová nem vettek fel.
– Politikai okai voltak az elutasításnak?
– Nevezhetjük annak is. Az írásbelin Németh László Galileijéről és Illyés Gyula Fáklyalángjáról írtam. De ugyanezen a napon megjelent Molnár Erik vezércikke a Népszabadságban a népi írók ellen… 1958-at írtunk. Szerencsétlenségemre ezt az írást nem olvastam, így lelkesen megírt dolgozatommal nem lehettem sikeres. Elutasítottak. Közben rájöttem, hogy másképpen is lehet tanítani, ezért jelentkeztem a rabbiképzőbe. Még el sem végeztem a rabbiképzőt, az egyik tanárom, dr. Schindler József főrabbi végrendeletében úgy rendelkezett, hogy én legyek az utóda Szegeden. A tanítást nagyon komolyan vettem, hiszen a rabbinak kötelessége tanítani, mivel a rabbi tanítómestert jelent, és ez okozott később problémát. 1964-től a szegedi zsinagógában fiatalokat, sőt egyetemistákat is tanítottam judaisztikára, a héber Bibliára. Ezt viszont nem vették jó néven a rendőr- és egyéb hatóságok, mivel tiltották az iskolán kívüli vallásoktatást.
– Emlékezetem szerint az állam által nem ellenőrizhető katolikus hittanoktatást is tiltották.
– Zsidó téren még súlyosabb volt a helyzet. Nemcsak vallási szempontból üldöztek bennünket, hanem amiatt is, hogy bármikor, bárhol azt lehetett mondani ránk, hogy cionisták vagyunk. Ha héber nyelvet tanítottunk, vagy ha Izraelről szó esett, az már cionizmust jelentett. Márpedig a héber a Biblia nyelve, és Izrael a Bibliának, a zsidó népnek is a szent földje, elkerülhetetlen volt, hogy szó essék róla.
– Mikor került az Állami Egyházügyi Hivatal és a rendőrség látókörébe?
– Már a beiktatásom előtt figyelték, ellenőrizték a munkámat, és ez egészen 1970-ig tartott, amíg egy mondvacsinált üggyel el nem távolítottak a hivatalomból. Sőt levelet is kaptam a szegedi pártbizottságtól, hogy „Szegeden maradását nem támogatjuk”. Barátaim ekkor arra figyelmeztettek, hogy ez halálos fenyegetés, azonnal tűnjek el. Ezt megelőzően az úgynevezett hatnapos háború után, 1967. szeptember 4-én Szegeden húsz zsidó társammal együtt letartóztattak, ugyanakkor Budapesten is több embert bevittek a Gyorskocsi utcába. Engem is oda szállítottak. A vád egyesülési joggal való visszaélés volt. Aztán megpróbáltak különböző ügyeket rám húzni, így több mint fél éven keresztül naponta kellett jelentkeznem Szegeden a Csongrád Megyei Rendőrkapitányságon. Végül ügyészi figyelmeztetéssel zárták le a nyomozást, amelyet egyébként az ügyész nem is írt alá.
– Vajon miért?
– Mert nem látta. Elmentem az ügyészhez, de ő azt mondta, hogy azt az iratot, amelyet nem látott, nem írja alá. Ennek ellenére ügyészi figyelmeztetést kaptam. Ezért megfellebbeztem. Közölték velem, hogy csak a nyomozás megszüntetése ellen fellebbezhetek. Erre kértem, hogy nyomozzanak tovább. A legmagasabb fórumig elmentem, de nem sikerült semmit sem elérnem, maradt az ügyészi figyelmeztetés. Ám ezzel sem lett vége, mert ezután is folyamatosan zaklattak.
– Miután eljött Szegedről, mi történt önnel?
– Feljöttem Pestre, egy ideig nem volt állásom, majd az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője lettem.
– Egy pillanatra szakítsuk félbe az időbeni sorrendet. Nyilván nem minden zsidó vallási vezetőt támadott a hatalom. Miért éppen önt vették célkeresztbe?
– Valószínűleg az is számításba jöhetett, hogy elődöm, dr. Schindler József cionista gondolkodású volt. S mivel az ő kívánságára kerültem a helyére, ezért az ő „bűneit” rám testálták.
– Miért, ön is cionista elveket vallott?
– A cionizmus mint a zsidó népnek az őshazához való joga számomra teljesen elfogadható, de én itt maradtam. Mégis pozitív zsidó gondolkodásúnak éreztem és érzem magam.
– Ez mit jelent?
– Nem hiszem, hogy a holokauszt után lehet beszélni ilyen vagy olyan zsidóról. Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy pozitív vagy negatív módon viszonyul a zsidóság kérdéséhez.
– Ezt nem értem.
– A zsidó identitásról van szó. Ez belső ügy, tehát azt jelenti, hogy egy zsidó pozitívan vagy negatívan értékeli-e az önazonosságát, hogy csapásnak vagy nagyszerű értékrendszernek éli-e meg zsidóságát.
– Ebben az értelemben volt cionista?
– Nagy tisztelettel viseltettem professzorom meggyőződése iránt. Miután dr. Schindler József meghalt, a hatalom az utódjára zúdította minden haragját.
– A magyar haza, a hazaszeretet és a pozitív zsidó tudat hogyan fér meg egymás mellett?
– Az embernek természetes módon több identitása is lehet. S minél több ilyen identitást él meg, annál színesebb lehet az egyénisége. S az országnak is nagyobb hasznára válik, ha saját ősi értékrendszerén keresztül igyekszik jó hazafi maradni, a maga módján, akár gazdaságilag, akár kulturálisan fejleszteni Magyarországot.
– A Kádár-rendszernek miért volt érdeke az anticionizmus gerjesztése?
– Az anticionizmusnak politikai okai voltak, amelyek a nemzetközi helyzetből adódtak. S éppen ezért a rendszernek kellett mindig néhány „ügyeletes” cionista.
– Ez faji alapon működhetett?
– Egyesek részéről talán igen. De alapvetően a Szovjetunióból indult ki, mert a birodalom erősen cionistaellenes irányzatot vallott. Az onnan kapott direktívákat, módszereket Magyarországon is alkalmazták.
– Ha jól értem, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer nem tett különbséget a vallásos keresztény hívők és a zsidó vallásúak között. Így van?
– A hivatalos vezetés minden vallás ellen fellépett. De főként azon egyházi személyeket molesztálta, akik fiatalokat tanítottak. Nálunk ez hatványozottan jelent meg, hiszen az istentiszteletet héber nyelven tartottuk. Ezen túlmenően a hatalom anticionista gondolkodása jelentősen nehezítette a zsidóság beilleszkedését a társadalomba.
– Antiszemitizmusra gondol?
– Az antiszemitizmus egyik modern változatára, az anticionizmusra.
– Mondhatjuk azt, hogy a numerus clausustól egyfajta folytonosság volt tapasztalható a hetvenes–nyolcvanas években?
– A Kádár-rendszer egyrészt vallásellenes magatartásával, másrészt az anticionista politikai állásfoglalásával nagyon sokat ártott a zsidóságnak. 1985-ig folyamatosan zajlottak anticionista perek és letartóztatások. Sokan kerültek közülünk börtönbe.
– Miután eltávolították Szegedről mint főrabbit, az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségébe került. Ez a hely alapozta meg kapcsolatát az ellenzékkel?
– Itt ismerkedtem meg többek között dr. Nagy Töhötömmel, jezsuita páterrel, a KALOT volt vezetőjével, aki barátom lett. Kis János, Bence György és mások munkatársaim voltak az Akadémiai nagylexikon filozófiai anyagának összeállításában. Így kerültem kapcsolatba az ellenzékkel. 1985 őszétől ismét engedélyt kaptam, hogy rabbiként dolgozhassak a józsefvárosi zsinagógában. A hitoktatást öt gyerekkel kezdtem, köztük volt a két kisgyermekem is, végül százötvenre szaporodtunk. A józsefvárosi SZDSZ megalakulásában tevékenyen részt vettem.
– Miért a szabad demokratákhoz kapcsolódott?
– Mert közülük ismertem több embert, és alapvető elveikkel egyetértettem. A nyolcadik kerületi ellenzéki szervezkedésben is részt vettem. Többek között az 1989. október 23-i ünnepséget szerveztük, emléktáblát helyeztünk el a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházánál a forradalmárok emlékére. Itt beszédet is mondtam. Sikerült elérnem a békés átmenet érdekében, hogy a Magyar Rádió hivatalos vezetése is részt vegyen az avatáson. Az emlékezésen fenyegetésképpen ott volt Kádár egykori titkára, Ribánszky Róbert a csapatával, de a tömeg láttán elállt az esetleges agressziótól. A ferencvárosi ellenzékiekkel együtt szerveztük a Corvin mozi előtti rendezvényt. Korábban együtt ünnepeltünk a Nemzeti Múzeum előtt a Fidesszel. Amikor Nagy Imrét és mártírtársait temették, az Auschwitzot is megjárt Angyal István özvegye megkért, hogy a férje emlékére imát mondjak. Ezen a szertartáson paptársaimmal együtt működtem közre.
– Úgy tudom, a zsidó hitközség akkori vezetői ezzel nem értettek egyet.
– Vallási okokból akarták megakadályozni, hogy egy keresztény temetőben tartsak szertartást.
– Angyal István zsidó származású volt?
– Természetesen, zsidó testvérem volt, mint jó néhányan, akiket 1956 miatt kivégeztek. De miután a 301-es parcella keresztény temetőben van, így ezt a szertartást nem nézték jó szemmel annak ellenére, hogy vallási szempontból a cselekedetemet meg tudtam magyarázni, és mint rabbi kötelességemnek tartottam a lépésemet. Mégis tiltó határozatot hoztak. Persze nemcsak ezzel nem értettek egyet, hanem például azzal sem, hogy létrehoztuk a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, valamint Iványi Gábor barátommal együtt a Keresztény–Zsidó Párbeszéd Kört.
– A párt és az állam vezetői között voltak zsidók is…
– Ekkor már nem igazán voltak zsidók a vezetésben, a korábbiak közül azonban egyesek együttműködtek azokkal, akik a zsidóellenes megnyilvánulásokat elkövették. A Kádár-korszakban az anticionizmussal még egy-két eltévedt embert is be lehetett vonni a rejtett antiszemitizmusba. Mint mondtam, a dolgok nem itt dőltek el, hanem Moszkvában. Nem volt véletlen, hogy a Rákosi-korszakban szerepeltek zsidó származású vezetők is. Magyarországra azt a szerepet osztották, ha bármi baj lesz az országban, akkor bűnbakként egyes zsidókat lehessen elővenni, hiszen néhány prominens ember, Rákosi, Gerő, Péter Gábor és Révai elvtársék csinálták a roszszat. Ezzel ellenünk lehetett fordítani mindazt a haragot és gyűlöletet, ami az emberekben felgyülemlett. Ha nem lett volna holokauszt, akkor a vallásos zsidók ezt a korszakot egyenesen antiszemitának érezték volna. Megjegyzem, a zsidóságról egyáltalán nem lehetett beszélni, hiszen 1948-tól kezdve – egyes értékes tudományos munkákat és az évről évre megjelent szerény vallási naptárt leszámítva – nem jelenhettek meg a zsidó hitélettel foglalkozó könyvek. Először 1987-ben adhattunk ki zsidó vallásról szóló könyveket egy külföldi alapítvány segítségével.
– Vallási vezetőként mit akart elérni a Kádár-rendszerrel szemben?
– A vágyam az volt, hogy demokratikus társadalom jöjjön létre. Azért is választottam az SZDSZ-t, mert az kezdettől fogva rendszerváltásról beszélt és nem csak változásról.
– Sokakat épp az távolított el az SZDSZ-től, hogy a kezdetben antikommunista elveket hirdető pártból megengedő, az MSZMP utódával kiegyező párt lett.
– Ez a fordulat 1994 nyarán történt, amikor már nem voltam a parlament tagja.
– De mint országgyűlési képviselőnek valamiképpen része lehetett az MDF–SZDSZ paktum megkötésében. Szabad demokrata szemmel nézve mi volt a véleménye róla? Egyesek szerint ez biztosította gazdaságilag a volt nómenklatúra továbbélését.
– Nem ez, hanem az MDF–MSZP megállapodás. Volt egy titkos záradék, amelyben az állt, hogy Pozsgay Imre lesz a köztársasági elnök. Ennek fejében engedményeket kapott az MDF, például abban is, hogy a televízió vezetésébe és más médiumokba a hozzá közel álló embereket ültetheti.
– Ez önnek nem tetszett?
– Nem, mert kettészakította az akkori ellenzéket. Ami az MDF és az SZDSZ megállapodását illeti, az elkerülhetetlen volt. Azért volt szükségszerű, mert a parlamenti törvények és szabályok szerint nem lehetett volna még a költségvetésről sem dönteni kétharmados többség nélkül. Több ilyen szabályt meg kellett változtatni, például érvényben lett volna a miniszterek leváltása bizalmatlansági indítvány esetén. Ezeknek az életben maradása egyhamar kormányválságot idézhetett volna elő. A két párt meghatározó politikusai a képtelen szabályok megváltoztatása mellett döntöttek Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke és Antall József miniszterelnök, az MDF elnöke vezetésével. Az Antall-kormány a paktum nélkül működésképtelenné vált volna.
– 1994-ben nem jelöltette magát képviselőnek. Mikor döntött úgy, hogy felhagy a politizálással?
– Többször abba akartam hagyni, főként akkor, amikor a képviselők nem az ország ügyeinek, gondjainak a megoldásán fáradoztak, hanem egymás lejáratásán. A durva stílust, a hangnemet nem tudtam elviselni.
– Nem kerülhetjük meg azt a témát, hogy önt több egyházi személlyel együtt szerepeltették egy ügynöklistán. Miért került oda?
– Elképesztőnek tartom, hogy ezen a listán a megfigyelők és a megfigyeltek együtt szerepelnek. A barátaim azt mondták, hogy olyanokat is betettek az ügynöknévsorba, akiket csak be akartak szervezni. 1985-ben, amikor visszakerülhettem rabbinak, megpróbáltak beszervezni. De ezt a kísérletet visszautasítottam, nem írtam alá semmit, nem készítettem jelentéseket. A lista egyébként is meglehetősen gyanús. Szerepel rajta Elbert János, akit hosszú évekkel azelőtt furcsa körülmények között tettek el láb alól. Aztán ott található három pápai nuncius. Róluk mégsem feltételezhető, hogy magyar ügynökök lettek volna! Más egyházi szereplők jó részéről sem tudom elképzelni ezt a rágalmat. Igencsak meggondolandó továbbá, hogy kik nem szerepelnek ügynökként. Akikről mindannyian tudtuk, hogy milyen feladatokat láttak el.
– Mi lehet a háttérben, ki mozgatja ezeket a szálakat?
– Azt én is szeretném megtudni. Mindenesetre azzal, hogy bekerültek olyan emberek, akiket megfigyeltek, és nem megfigyelők voltak, sikerült az egész ügynökkérdést végképpen összekuszálni, lejáratni.
– Volt rendszerváltás a magyar zsidóság megítélését illetően?
– Sok pozitív változás történt: zsidó iskolák létesültek, zsidó ifjúsági szervezetek működnek Magyarországon, zsidó tárgyú könyvek jelenhetnek meg, és bárki ellátogathat izraeli rokonához, ami korábban lehetetlen volt. Jómagam negyvenhat éves koromban kaptam először útlevelet. De sok jó kezdeményezés megtorpant. Ezt azonban sok más területről is elmondhatnám. Aggaszt az ország megosztottsága, s itt nemcsak a politikai, kulturális megosztottságra gondolok, hanem az anyagi különbségekre is, amelyek fényévre távolítják el a szegényeket a gazdagoktól. Ennek ellenére még adottak a lehetőségek az ország felvirágoztatására. Hiszen Magyarországnak talán soha nem volt ilyen lehetősége, hogy szabadon, k
origo.hu
„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért
