Bár tulajdonosai korábban ezt jelezték, a lengyel Polkomtel mobiltelefon-társaság tőzsdei bevezetése szeptemberig aligha valósul meg, ám az idei esztendőben még sor kerülhet rá – nyilatkozta a lengyel kincstárügyi miniszter, Jacek Socha. A Polkomtel állami ellenőrzésű tulajdonosai – a PKN Orlen olajvállalat, a KGHM fémfeldolgozó és a PSE energiahálózat – régóta hangoztatják, hogy el kívánják adni 57 százalékos tulajdonrészüket, ám a tranzakció kivitelezésében nem sikerült megegyezésre jutniuk.
Az elemzők szerint a Polkomtel értéke 17-18 milliárd zloty (5,4-5,7 milliárd dollár), így ez lenne a varsói tőzsde idei legnagyobb bevezetése. A Polkomtel tulajdonosai rendkívüli közgyűlésen tárgyalnak erről. A leginkább elszánt a PKN, mert alapvető tevékenységére kíván összpontosítani, ám a KGHM és a PSE óvatosabb. Az eddig megismert legutolsó terv – a részvények tőzsdei értékesítése – a Vodafone és a TDC hozzájárulását is igényli, amelyek 19,6 százalékkal és elővételi joggal rendelkeznek. A Vodafone és a TDC korábban jelezték, hogy emelni kívánják részesedésüket a Polkomtelben, a három közül legkisebb, hétmillió előfizetőt ellátó lengyel mobilszolgáltatóban.
A TDC azt is jelezte, hogy megfelelne számára, ha az ellenőrzés Vodafone-nal közös megszerzése mellett a többi részvényt széles körben terítenék. Banki források szerint az üzlet előkészítésében a KGHM és a PSE tanácsadója a Credit Suisse First Boston, a PKN háta mögött pedig a Merrill Lynch áll.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán