Már szinte alig bírtam magammal. Hatalmas vákuum kezdett kialakulni, s szívott, vonzott valahová, az egysejtűek felé. Szívott, pedig éppen csak most kezdtek érkezni az emberkék tíz körül a Kultiplexbe, láncokkal, hatalmas fülbevalókkal, miközben fent pedig valószínűleg valamelyik DJ két spangli és néhány lemezt közt merül el az elektronikus zene ritmikus világában. A vákuum szív, nem enged, húz, vonz, s „mit tehet egy sejt, ami mit sem sejt”, hát jó, menjünk, hiszen kezdődik az Amőba-buli.
Astoria, Living Room. Az Amőba egyik célja a sok közül, hogy iskolák, egyetemek közeli helyeken („dombokon, hegyeken”) cserkéssze be a baloldali érzelmű fiatalokat a hétfőn induló játékába, ahol a győztes – állítólag – akár még politikusi röppályára is állhat nyereményként. De jó lenne, villan át az agyamon, bárcsak nyerhetnék, s akkor anyázhatnék következmények nélkül, kamerák kereszttüzébe kerülhetnék, s mivel nem mondhatnám el senkinek, elmondanám mindegyiknek. A bejáratnál két szimpatikus úriember, akik éppen most hajtottak el két szakadt farmeres, első éves bölcsésznek látszó egyént. De szerencsére tudjuk a jelszót – s tarisznya se lóg az oldalunkon –, zöld szemes ostoros, mondanám hirtelen, hiszen ez sokkal jobban hangzik. Ennél azonban még egyszerűbb a feladvány: amőba. Egyedi ötlet. Le a lépcsőn, balra hatalmas terek, megvadult tizenéves gimnazisták, de mi jobbra húzunk, ahol hosszú szempillájuk mögül hoszteszhölgyek pislognak felénk. Újra a jelszó szükséges, „amőba” – suttogom sejtelmesen a fülébe, s már be is léphetünk a szentélybe. Azért nem mindenkinek sikerül ilyen zökkenőmentesen a bejutás, ugyanis van, aki az MSZP, illetve Gyurcsány jelszót hangoztatja. A hoszteszek nem olyan szőrős szívűek, egy kis rávezetéssel segítenek a bajbajutottakon. Mielőtt átadnánk magunkat az „önfeledt szórakozásnak”, beszélgetéseknek regisztráció is szükséges, az e-mail cím megadása kötelező (hiszen ez kell az Alapítvány a Modern Baloldalért játékához). Belekukkantunk a csábító műsorajánlatba: buli, zene, majd az est szépének megválasztása – fehér pöttyöket kell ragasztani a nekem tetsző hölgyekre (fiúkra?) –, tombola, a nyeremény többek közt akár egy HVG-előfizetés is lehet. S az elmaradhatatlan párnacsata, hiszen ez hivatalosan egy „tömeges párnacsata éjfélkor party”. Meglepetés éjféltől. Tizenegy körül még meglehetősen szelíd a buli, a diszkógömb magányosan forog a tánctér felett, közben szól a gigasláger: „I will survive”. Egy politikai jellegű rendezvényen furcsán verődik vissza a falakról, nem éppen egy optimista világképet sugall, nem baj. A „chill out room”-ban ülünk le eszmét cserélni, itt senki nincs, de mintha valaki mindig nézne, figyelne. A pultnál azért sorakoznak, fogy is rendesen a sör, vili, unicum. Van, akinek ingyen, van, akinek pénzért. Egy fiatal tanár is itt áll, állítólag Salgótarjánból érkezett, de csalódott, többre, másra számított. „Egy jobb bulira” – mondja szerényen, aztán tovább áll. Nincsenek egyelőre túl sokan, s a női nem mintha kevésbé lenne képviselve. Ez másnak is feltűnik. „Lehet, hogy nincsenek annyira oda a politikáért vagy Gyurcsányért, s lehet, hogy inkább Viktort szeretik. Ugye úgy tartják, kis ember, nagy …” – a végét már nem értem. Peregnek a percek, már azért tánc is van, „Without love, where I would be now?” – bömböl a hangfalakból. Jönnek még, „emelkedik” a hangulat. Lassan érkezik a csúcspont, a buliszépe-választás, lehet nyomogatni a fehér kis pötytyöket, gyűjteni a pontot. Mindez meglehetősen erőltetettnek tűnik, a helyzetet a hoszteszhölgyek igyekszenek menteni, s végül elkelnek a tombola nyereményei is. Mintha egy iskolás farsangi buli lenne, de az is a gyengébb fajtából, idétlen játékokkal. De még hátravan az est fénypontja, egy igazán jó kis párnacsata – ennek az üzenetét, célját nem sikerült megfejteni –, repülnek is a kispárnák, tényleg izgalmas. „Ez neked színvonal?” – tenné fel a költői kérdést Pierre a Megáll az időből, majd gyorsan futna, rohanna el, jó messzire, húzna még egy utolsót az üvegből, kidobná a kocsi ajtaján, s keményen a gázra lépne.
Meglehetősen vegyes a társaság, de mintha sok, „csupán” érdeklődő is kószálna, keresgélné a helyét, s a fiatal baloldaliak közé sok pszeudoszoci is vegyül. Van olyan, aki szerint több a jobbos kíváncsiskodó, mint a valódi célszemélyek száma. Rebesgették, rebesgetik, hogy talán a miniszterelnök úr is eljön, de ezúttal nem érkezett. (Biztosan fáradt, hiszen Mátrakeresztesre elvitte a napot.) A meglepi elmarad. Marad a játék, az amőba, csak nehogy rossz helyre kerüljön az X. „Menjünk? Vedd fel a kabátodat. Induljunk. És ha mégis jön? Akkor meg leszünk mentve. Menjünk.” Nem mozdulnak. Mi azért elindulunk.
Amőba, a hálózat. „Amikor Amőbáról beszélünk, arról a hálózatról, amit szisztematikusan építgetünk, akkor azt mondhatom, hogy baloldali demokratákat keresek. Nyugodtakat, mérsékelteket. Olyanokat, akik nem elégednek meg a látszatokkal, akik a mélyére akarnak hatolni a valóságnak. (…) Méltóságot szeretnék ebben az országban, hogy azt mondhassam a politikai riválisaimnak: én ugyan egyáltalán nem értek veletek egyet, de nagyon fontos, hogy elmondhassátok, mert az a normális! (…) Azért alakítottuk az Amőbát, hogy megtaláljuk azokat, akik képesek egy új, modern, demokratikus baloldal kultúráját és ethoszát megteremteni. Távol tartva a közvetlen hatalmi vetélkedéstől. (…) Amíg nincs tisztelete a másiknak, a másik véleményének, addig baj van. És ilyen áron egyébként meg nem szabad legyőzni a másikat. (…) Ha nincs az a méltányosság a magyar közéletben, hogy igen, mi ezt gondoljuk, nézzük meg, hogy mit gondolnak a riválisaink. Márpedig ma nincs ilyen. (…) Ennek a kultúrának a megteremtése többek között a ti korosztályotoknak a feladata” – mondta a miniszterelnök az Amőba korábbi, veszprémi rendezvényén. (Forrás: www.amoba.hu)
