Ismertek a statisztikák: kétszázezer magyar hagyta el 1956–57-ben a Duna–Tisza táját, a nemzet két százaléka. Nagy részük 25 éven alatti fiatal. Mondhatjuk, hogy ez volt a XX. század legnagyobb népvándorlásainak egyike. Exodus, amit az ország a mai napig nem hevert ki. Az emigrálók egy része boldogult, más részük azonban nem. Volt, akire rámosolygott a szerencse, volt, akire nem. De könnyű élet semmi esetre sem várt rájuk. Szabad akaratuk szerint döntöttek sorsuk felől. Joguk volt hozzá. Akadtak olyanok is, akik az életüket mentették meg azzal, hogy itt hagyták Magyarországot. Egy azonban tény: nagyon hiányoztak és hiányoznak. Ők maguk, a leszármazottaik, a családtagjaik.
Hogy mit kaptak új hazájuktól? Nagyon sokat. Könyveket tölthetne meg az a világméretű összefogás, amely a szervezeteket és országokat a magyar forradalom mellé állította. A segítség nem késett. A „magyar földrengés” áldozatai, vesztesei a szabad világban soha nem tapasztalt lehetőségeket kaptak – és az itthon maradottaknak is jött a segély. Az ötvenedik évfordulóhoz közeledve, első alkalommal fordul elő, hogy intézményesen, egy érdemrend odaítélésével kap a népek nagy családjának első csoportja a katonai attasék személyében testet öltve köszönetet.
Csak véletlenszerűen kiragadva néhány adatot: az ENSZ menekültügyi főbiztosa 25 országból tízmillió dollár adományt szedett össze szinte napok alatt 1956-ban. Ebből 4,5 milliót az Egyesült Államok fizetett. A CARE Inc. elnevezésű amerikai segélyszervezet kétmillió dollár értékű csomagot küldött Ausztriába. Már novemberben megkezdődött többek között 70 ezer élelmiszercsomag, 50 ezer lepedő, ezer matrac, 20 ezer pár cipő, valamint 25 ezer magyar–angol szótár kiosztása. A spanyol katolikus segélyszervezet ezer tonna vajat és tejterméket csomagolt hasonló célból. Az angol Chelsea futballcsapata barátságos mérkőzést játszott Rotterdamban egy holland együttessel, és a bevételt a magyar menekültek számára ajánlotta fel. Se szeri, se száma a hasonló eseményeknek. Csak az Egyesült Államok összesen 71 075 000 dollárt juttatott a menekültek élelmezésére, ruházkodására és szállítására, miközben amerikai földön 35 463 magyar telepedett le.
Óriási áldozatot vállalt Ausztria, amely 30 ezer menekültet fogadott be, de az úgynevezett szétszóródás is itt szerveződött. A magyar határvidék osztrák lakosságának erőfeszítései legendaszámba mennek. Az éjjel-nappali őrjáratok vajas kenyérrel és forró teával magyarok ezreit juttatták biztonságos helyre. Vagy a piros-fehér-zöld zászlócskák a határvonal mentén. Sok gazda háza hetekig tömegszállásra hasonlított. A menekülttáborok vezetőségének tagjai, alkalmazottai, valamint a segélyszervezetek önkéntes és fizetett munkatársai hónapokon át napi 16-18 órákat dolgoztak. A legnagyobb nemzetközi segélyszervezetek állandó irodát nyitottak az osztrák fővárosban. Mindenütt, ahol az első magyarok megjelentek, lelkes tömeg fogadta őket Nagy-Britanniától Franciaországig. Előbbiben 20 660-an, utóbbiban 10 240-en találtak új otthonra. Nyugat-Németország, ahol 14 310-en telepedtek le, azonnal meghirdette, hogy a magyarországi németek („svábok”) minden további nélkül beutazhatnak az országba, és megkapják a német állampolgárságot.
Egy napokban megjelent tanulmányban Sós Péter János a müncheni Új Hungária elnevezésű lapot idézi, amely az 1957–58-as tanév megkezdése előtt statisztikát állított össze az egyes országokban tanuló magyar diákokról. Az Egyesült Államokban például 1450 diák kezdte meg a tanévet (ebből 200-an ösztöndíjjal), Angliában 550 (egyéni támogatásokkal), Ausztriában szintén 550 (80 Rockefeller-ösztöndíjas), Franciaországban 500 (18 ezer forintnak megfelelő havi állami támogatással), Kanadában 800 (naponta három dollár állami segéllyel), az NSZK-ban 1300 diák (200-an Ford-ösztöndíjjal) és a többi.
„Első kötelességünk, hogy a helyes dolgot tegyük [segítsünk] – de majdnem ilyen fontos tudatni az emberekkel, hogy a helyes dolgot tesszük” – mondta egyszer John D. Rockefeller hajdani amerikai gyáriparos és filantróp, de ő sem a fegyveres segítségre gondolt, ahogy az akkori amerikai elnök, Eisenhower sem.
„A dolog úgy indult, tudja – mondta az elnök Walter Cronkite riporternek –, hogy mindenki megkeveredett kissé, azt hiszem, és mire a szovjetek hirtelen erőteljesen behatoltak a tankhadosztályaikkal, az már fait accompli’ volt, az már tragédia és katasztrófa volt…”
A magyar születésű Eckhardt Tibor volt az első, aki az amerikai lakosság pénzéből már október 28-án útnak indította az első gyógyszerszállítmányt. Elsősegély Magyarországnak – ez volt az akció neve. Huszonhat nyugati vöröskeresztes szervezet adományai szintén október 27–28-a körül érkeztek meg az ausztriai raktárakba, és csak arra vártak, hogy Magyarországra szállítsák őket. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága főleg vértranszfúziós anyagból, gyógy- és kötszerből álló szállítmányt küldött Budapestre, de amikor a segítségnyújtás sürgőssége bizonyossá vált, október 30-án megkezdte a légi úton való szállítást is. Ezekben a napokban – hasonló céllal – lengyel gépek is landoltak Ferihegyen. A Vöröskereszt később a köz- és vízi utat vette igénybe.
Nagyon nehéz megítélni, hogy a segély elegendő volt-e, könyöradománynak számított vagy erkölcsrombolónak. Viszont nem lehet kétségbe vonni, hogy a 215 ezer gyapjútakaró, az öt és fél ezer tonna szén, az 54 tonna ablaküveg, a 270 tonna vaj és margarin, a 450 tonna liszt, a 35 ezer szappan, a 135 ezer kötszer, a 280 mázsa gyógyszer és még annyi minden más, a narancs, a tea, a kávé, a hallókészülékek, a vér, a mentőkocsik, a röntgenfilm és előhívó (amely egyébként a kórházakban már november közepére kifogyott), az inzulin és számos életmentő gyógyszer az országnak nagy és értékes segítséget jelentettek.
Bocskay T. József, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke, az ’56-os Magyar Szabadságharc Érdemrend nagykeresztje alapítója, 1956-ban maga is a forradalom katonája azt mondja: „Azért a katonai attasék kapják az érdemrendet, mert 1956-ban Magyarországon háború folyt. És háború idején az első áldozat mindig az igazság. Tizenöt évvel a rendszerváltozás után igazságérzetünk teljesedik ki, amikor a szolidaritásért kezet fogunk.”
A kitüntetettek ebben az évben Anglia, Ausztria, Csehország, az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország és Spanyolország katonai attaséi.
origo.hu
„Emberkereskedelem” miatt tiltott le több száz tiszás csoportot a Facebook
